Gazdaság

„Merkel megbukott, most mi jövünk, nekünk kell megvédeni a hazánkat”

Szélsőjobboldali és neonáci mozgalmak egyre több embert visznek az utcára, egyszerre tüntetnek Angela Merkel és kormánya, valamint a menekültek ellen. Azonban nemcsak tüntetnek, de ők, szervezett csoportok állnak a legtöbb támadás mögött is, amit menekültszállások, rosszabb esetben menekültek ellen követnek el.

A támadásokról írtunk már korábban, most Skype-on sikerült beszélgetnünk az egyik szélsőjobboldali figurával, akit hívjunk Hansnak.

Hans Hannovertől nem messze él, a Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) tagja. Az országban több csoportosulás is zászlajára tűzte a menekültellenességet, az NPD mellett a Pegida és a volt NDK területén erős Baloldal is,

de ez nem lényeg, összeköt minket az, hogy megvédjük a hazánkat, mert Angela Merkel megbukott.

Arra a felvetésemre, hogy ez inkább a rendőrség feladata lenne, nem önjelölt rasszista támadóké, csak annyit válaszolt, hogy „már nem. Ők megbuktak, most mi jövünk.”

Az NPD célja az egyébként géplakatosként dolgozó férfi szerint egyértelmű, a félelemkeltés.

Ha eljut a hírünk Szíriáig, hogy itt mi vár rájuk, talán nem jönnek többen. Ha mégis, legalább már tudják, mi vár rájuk.

„Megvédjük őket”

Szerencsére az országban több, menekülteket segítő csoport is működik. Mariann tagja is az egyiknek, a University of Rostock hallgatója, szabadidejében önkénteskedik.

Rendszeresek a rasszista támadások, zaklatások, amiket nap mint nap át kell élniük a menekülteknek. A rendőrség is erőn felül teljesít, mi, önkéntesek is.

Mi békés eszközökkel harcolunk. Jogi tanácsokat adunk a menekülteknek a ruha és az élelem mellé, elmondjuk, hová ne menjenek inkább, melyek a veszélyes környékek. Megvédjük őket.

A szélsőséges mozgalom szervezettségét jelzi, hogy szinte a semmiből, egyik pillanatra a másikra képesek többezres tüntetést összehozni. Hans szerint a sikerük oka a gyors kommunikáció, akár a Twitteren, akár a Facebookon, de okostelefonos chatprogramokat is használnak, mint a WhatsApp, vagy az Edward Snowden kedvencének tartott Signal, amiről itt olvashat bővebben.

Menekültek Németországban / Europress
Menekültek Németországban / Europress

A felvonulások mellett erőszakos cselekményeket is bevállalnak, több támadás mögött is ők állnak.

Tennünk kell valamit, mert vég nélkül jönnek, a kancellár meg biztatja is őket. Ezek veszélyes emberek.

A kérdésemre, hogy mégis mi ez a veszély, sablonválasz érkezik.

Mi van, ha egyszer majd idejön egy szír lakatos és engem rúgnak ki miatta? Másrészt nem lennék nyugodt, ha a lányomat azért nem tudnám elengedni éjszaka valahová, mert ezek a környéken ólálkodnak.

Útzár, sörösüvegek, petárdák

Hans elmesélt egy konkrét esetet is. Még augusztusban tiltakozott több ezer neonáci Heidenauban, egy menekülttábor megnyitása ellen.

A tüntetés a polgármester háza előtt kezdődött, aki egyértelműen hazaáruló, egy üresen álló barkásáruházat szeretett volna megnyitni a menekültek előtt.

A csarnok előtt a tüntetők üvegekkel, kövekkel és petárdákkal dobálták meg a kivezényelt rendőröket, akik az akkori hírek szerint nem voltak felkészülve ekkora tömegre, 31 járőr megsérült, közülük egy súlyosan.

A heidenaui attak/ Europress
A heidenaui attak/ Europress

Az első busz, amely akkor a menekülteket szállította, nem is tudott a csarnokhoz menni, mert a tüntetők eltorlaszolták az utat. Az akció után a belügyminiszter üzent a neonáci csoportnak:

a gyűlölködőknek nem ártana akár csak egy pillanatra is beleképzelniük magukat a menekültek helyzetébe.

Hans erre úgy felelt,

megtettük, harcolunk tovább.

Eddig egymillióan

Németországban kedden elérte az egymilliót az idén nyilvántartásba vett menedékkérők száma, ezt jelentette be Münchenben a bajor tartományi kormány szociális minisztere. Emilia Müller úgy fogalmazott, a menedékkérők nyilvántartásába (EASY) január 1-jétől december 8-ig egymillió ember adatait vették fel.

Ez az összes előrejelzést felülmúló nagyságú tömeg, és azt mutatja, hogy

minden eddiginél inkább szükségünk van egy felső határra a menekültek befogadásában, mert Németország tartósan nem bírja ezt az áradatot, mondta a jobbközép CSU politikusa.

Németország lakossága a legutóbbi, 2014 végéről származó hivatalos adat szerint 81,2 millió fő. Az egymillió menedékkérő 1,23 százalékos növekedést jelent.

A szövetségi belügyminisztérium hétfőn ismertetett kimutatása szerint az EASY-rendszerbe 964 574 ember adatait rögzítették, és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) túlterheltsége miatt ennél jóval kevesebben, 425 035-en tudták hivatalosan benyújtani menedékjogi kérelmüket.

Napi két támadás

A szövetségi belügyminisztérium kimutatása alapján november végéig 770 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen. Ezek túlnyomó többsége – 689 eset – szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény.

Egyedül a harmadik negyedévben, a július-szeptemberi időszakban csaknem kétszer annyi incidens történt, mint tavaly egész évben; 313 esetet regisztráltak a hatóságok, míg 2014-ben 177-et.

Az idén eddig a rongálás volt a leggyakrabban előforduló típus, 266 ilyen eset került be a statisztikába. Az uszítás sem ritka a menedékkérőket ellátó intézményeknél, ebbe a kategóriába 92 ügy tartozik.

A feljegyzett esetek között 65 gyújtogatásos támadás van, és 60 további erőszakos bűncselekmény. Tavaly 6 gyújtogatásos támadást hajtottak végre szállások, befogadóállomások ellen.

A rendőrség tehetetlen

Az egyik legújabb eset a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Herxheimben történt, ismeretlenek megpróbáltak felgyújtani egy üresen álló, menedékkérők elhelyezésére előkészített épületet, amelyben korábban egy egészségügyi technológiai cég kutatásfejlesztési központja működött.

A tetőablakokon keresztül behajított, gyúlékony folyadékkal töltött tartályok közül csak az egyik kapott lángra. A kár nem jelentős, de az épület új funkciójának kialakítása elhúzódik. Az épületbe 800 menedékkérőt költöztetnek majd be. Az alig 10 ezer lakosú kisváros menekültszállását a Német Vöröskereszt (DRK) üzemelteti majd.

Egy másik összesítés szerint kétszáznál is többször támadtak kifejezetten menekültszállások ellen, de a rendőrség mindössze négy embert állított elő. A támadások egy részét magára vállalja a Pegida, de a rendőrség így is tehetetlen.

(Kiemelt kép: Menekültek várják a regisztrációt Németországban / Europress Fotóügynökség)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik