Gazdaság

A nyugdíjcsata tisztáldozata

Lemondott a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, mert úgy vélte, személye gátolja a párbeszédet a kormánnyal.

Januártól Borza Gábor veszi át a Stabilitás Pénztárszövetség elnöki teendőit, átmeneti jelleggel, a következő tisztújításig.

Amikor Bába Julianna lemondott, utalt rá, hogy a személye nem segíti, hanem gátolja a kormánnyal az egyeztetést, főleg a magánnyugdíjpénztárak érdekeinek védelme során végzett tevékenysége miatt. Bába beszélt arról is, hogy az Országgyűlés elfogadta azt a bizottsági módosítót, hogy a magánnyugdíjpénztári befizetéseket véglegesen az államkasszába irányítják.

A megfelelő jogszabályok még hiányoznak, így azt még nem tudták megmondani a keddi tájékoztatón, mit léphetnek a megmaradt magánnyugdíj-pénztári tagok. Nem tudni például, hogy újra lesz-e visszalépési lehetőség, s ha lesz, akkor pontosan milyen feltételek mellett.

A szövetség azonban lát arra esélyt, hogy a pénztárak fúzióval, önköltségi alapon fennmaradhatnak. Borza Gábor szerint ez azt jelentené, hogy a már korábban befizetett és a magánnyugdíj-pénztári tagok számláin gyűlt összeg újabb befizetésekkel ugyan nem gyarapodna (hiszen nem lenne tagdíj, vagyis befizetés), de kamatozna. És mivel csak igen alacsony, 0,9 százalékos működési költséget számolhatnak fel a magánnyugdíjpénztárak, ez igen olcsó befektetési forma lenne. Kérdés, hogy a tagok számára elég vonzó lenne-e egy ilyen ajánlat. S azt sem tudni még, a maradék pénzekre igényt tartó kormány mit ajánl majd fel a tagoknak azért, hogy lemondjanak a felhalmozott nyugdíjmegtakarításról. Borza Gábor abban bízik, hogy a befektetési ajánlat lesz annyira kedvező, hogy megérje a 102 ezer tagnak maradni.

Bába Julianna megemlítette, a jogorvoslatról továbbra sem mondanak le, honlapjukon megtalálható, milyen alkotmánybírósági beadvánnyal lehet élni az idén, s januártól felteszik az új alkotmányhoz igazított, magánszemélyként benyújtható beadvány szövegét is, valamint ehhez jogi képviseletet is biztosítani fognak az ezt igénylő tagoknak. A nemzetközi jogorvoslatot is elindították.

Hétfőn a parlament azt a költségvetési bizottsági módosító indítványt már elfogadta, amely megszünteti a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetést, eltörli a tagdíj szót. A módosító azt mondja ki, hogy a magánnyugdíj-pénztári tagok béréből havonta levont összeg már nem tagdíj, hanem nyugdíjjárulék, így az állami nyugdíjkasszába kerül. A módosító a pénzügyi stabilitásról szóló törvényjavaslathoz tartozik, s a jogszabály egészéről várhatóan pénteken dönt az Országgyűlés.

Ezzel beteljesedne Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki bejelentése, miszerint a magánnyugdíj-pénztári befizetések “mostantól mindig az állami kasszába mennek”. Előző nap Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még csak azt mondta, hogy valószínűleg 2013-ban is átirányítják  a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket az állami nyugdíjkasszába. Azt is hozzátette, lehet szó arról, hogy újra megnyitják az állami pillérbe való átlépés lehetőségét annak a 102 ezer embernek, aki eddig még fenntartotta magánpénztári tagságát.

A Stabilitás Pénztárszövetség a bejelentést akkor úgy kommentálta: a javaslat a magán-nyugdíjpénztári szektor végét jelentheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik