Simor András jegybankelnök a közelmúltban az egyik kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón utalt arra: az eurócsatlakozással elveszítjük az önálló monetáris politika lehetőségét, ezért rugalmasabbá kell tennünk addigra a munkaerőpiacot.(Részletesebben erről a témáról a cikk végén keretben olvashat.)
A munkapiac rugalmasabbá tételének gondolata a Fidesztől sem idegen, Matolcsy György, a Fidesz egyik vezető gazdaságpolitikusa tavaly, a gyáriparosoknak tartott előadásában vetette oda mellékesen: nem is baj, ha gyenge a dollár, az EU-t legalább rákényszeríti, hogy rugalmasabbá tegye a munkaerőpiacát.
A magyar munkaerőpiac rugalmasabbá tétele is egy olyan téma, ami a választásokig már nem, de utána bizony könnyen előkerülhet.
De mit is értenek a munkaerőpiac nagyobb rugalmasságán? Természetesen mindenki mást. Első megközelítésben: a munkaadók érdekképviselői valami olyasmit, amihez új munka törvénykönyve szükséges.
Tavaly októberben szerveztek munkaadói érdekvédelmi szervezetek “A foglalkoztatás a legjobb védelem – párbeszéd egy új Munka Törvénykönyve szükségességéről” címmel konferenciát, de valójában utoljára 2008 elején került szóba komolyabban Magyarországon a munka törvénykönyvének radikális megreformálása egy informális érdekegyeztető ülésen. Akkor a munkavállalók, munkaadók és a kormány végül abban egyeztek meg, hogy további tudományos műhelymunka, kutatások szükségesek még.
Indoklás nélkül kirúgni?
Valójában itt persze nem pusztán szikár tudományos kérdésekről, hanem kőkemény érdekellentétekről van szó.
A gyors kompromisszum annak nyomán született meg, hogy magasra csaptak az indulatok egy, a kormányzat fölkérésére született, a munka törvénykönyvének megújításáról szóló tanulmány körül, amely szerint például a kisebb cégek indoklás nélkül bocsáthatták volna el dolgozóikat. (Pedig ezzel javíthattunk volna az “alkalmazási és elbocsátási gyakorlatok” versenyképességi altényezőnkön, most 65.-ek vagyunk a Világgazdasági Fórum rangsorában.)
Lazább szabályozás
Hogyan is lehet tehát a munkaerőpiacot rugalmasabbá tenni? Mindenki egyetért ugyan azzal, hogy a munkaerőpiacot a képzett, és könnyen átképezhető, mobil munkaerővel kellene rugalmasabbá (alkalmazkodóbbá) tenni, ám ezek – valljuk be – távlati és nehezen elérhető célok. Flexicurity – így hívják a munkaerőpiac rugalmasságának növelését a szociális biztonság megőrzése mellett.
Sokkal egyszerűbb és gyorsabb azonban a munkapiacot rugalmasabbá tenni a szabályozás lazításával: például csökkenteni az elbocsátási költségeket (megszüntetni mondjuk a munka törvénykönyve által garantált végkielégítést), vagy egyszerűbbé tenni magát az elbocsátási procedúrát (például nem kell indokolnia a munkaadónak az elbocsátást).
A szabályozás lazítása növeli a versenyképességet, de persze munkavállalói érdekeket sért – a munkaadók általában lazább szabályozást akarnak, hiszen ez felel meg az érdekeiknek.
Amiben versenyképesebbek vagyunk Kínánál
Figyelemre méltó, hogy a magyar munkapiaci szabályozás máris mennyire laza: a bérmeghatározás rugalmasságában versenyképesebbek vagyunk Kínánál. Azaz Magyarországon igen nagy mértékben (inkább, mint Kínában, s még inkább, mint Franciaországban vagy Németországban) a munkaadón múlik, mennyi a munkavállalói fizetése.
Előkelő helyezésünket annak köszönhetjük, hogy nem kötik meg a munkaadók kezét a bérmegállapításban bonyolult ágazati megállapodások, s a minimálbért is olyan alacsonyan állapították meg, hogy jóval a minimális megélhetési költségek (létminimum) alatt van, így sok vizet nem zavar. (Hiába látványosak az állami közlekedési cégek sztrájkjai, a versenyszféra szakszervezetei harmatgyengék.)
Egyes országok munkaerőpiaci hatékonysága néhány versenyképességi tényezőjének helyezése a Világgazdasági Fórum 2009-2010-es versenyképességi rangsora szerint
A 36. helyünk a Világgazdasági Fórum 2009-2010-es versenyképességi rangsora szerint már versenyképességi előnyt jelent.
Viszont kétségkívül „messze van még Amerika”: mint táblázatunkból is látható, az USA alig szabályozott, a szociális szempontokat háttérbe, a hatékonyságot előtérbe helyező munkapiacot működtet.
Amerika vs. Európa
Az európainál tartósan jóval alacsonyabb amerikai munkanélküliségi adatok komoly érvet szolgáltattak azoknak, akik az európai foglalkoztatási modellt túlzottan szociálisnak tartották.
Igaz, mostanában épp nem ez mondható el: az Eurostat adatai szerint jelenleg éppen egy szinten van az eurózóna és az Amerikai Egyesült Államok munkanélkülisége (10 százalék), s a teljes uniót tekintve (EU-27) még alacsonyabb is az EU-ban (9,5 százalék). (Ebben persze szerepe van annak, hogy a válság az USA-ból indult ki, s az később terjedt át Európára).
Korábban viszont a különbség látványos volt: 2007-ben például az USA-ban 4,6 százalék volt a munkanélküliség, szemben az eurózónával, ahol 7,4 százalék. S találhatunk olyan éveket, ahol a különbség ennél is rosszabb volt az eurózónára nézve.
Nehéz tagadni, hogy – a korábbi adatok fényében – a laza munkaerőpiaci szabályozás jó fegyvernek tűnhet a munkanélküliség ellen, s kétségkívül jót tesz a versenyképességnek és a gazdasági növekedésnek is.
Mindennek árát azonban meg kell fizetni a munkavállalók szociális biztonságának és biztonságérzetének csökkenésével, így – végső soron – az életminőség csökkenésével is, amennyiben az életminőségen nem pusztán a fogyasztást értjük.
monetáris politika és munkanélküliség
Nem véletlenül hozta összefüggésbe Simor az eurócsatlakozást a munkaerőpiac rugalmasságával, ugyanis a monetáris politikával (amelynek önállósága az euró bevezetésével megszűnik) a munkanélküliség befolyásolható.
Az alacsonyabb kamatok a munkanélküliségre csökkentően, az inflációra viszont élénkítően hatnak.
Az összefüggés – természetesen egyszerűsített módon – ragyogóan megfigyelhető ebben az angol nyelven játszható játékban, amelyben a FED elnökének bőrébe bújhatunk. (Akad magyarul is hasonló játék az MNB honlapján, ezzel játszva – az összetettebb megjelenítés miatt – az összefüggés nem annyira szembetűnő.)
Minden valutauniónál – így az euróövezetnél is – probléma, ha a tagországokban teljesen eltérő a gazdasági helyzet, mert ez eltérő monetáris politikát tenne indokolttá, márpedig abból csak egyféle lehetséges egy valutaunióban. (A probléma akár egy országon belül is fönnállhat, ha nagyok a régiós különbségek.)
Élesen jelentkezhet a probléma például az euróövezeti tag Spanyolország esetében, ahol közel 20 (19,4) százalékos a munkanélküliség, s ha az Európai Központi Bank az idei második félévben elkezd kamatot emelni, tovább súlyosbíthatja a munkanélküliséget.
Ugyanakkor meg kell jegyezni: Magyarországon – a jegybanktörvény alapján – a jegybank elsődleges célja az infláció elleni küzdelem, s minden más szempont – így a munkanélküliség is – csak akkor vehető számításba, ha az elsődleges célt nem veszélyezteti. A magyar monetáris politikának tehát nem volt túl sok köze a munkanélküliséggel kapcsolatos politikákhoz, így vélhetően a hiánya sem lesz – ebből a szempontból – túlzottan feltűnő.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED viszont a magyar jegybanknál jóval nagyobb szabadságot élvez, mert egyszerre kell törekednie a maximális foglalkoztatásra, a stabil árakra, s a mérsékelt hosszú távú kamatokra – derül ki a FED egyik kiadványából (amely mindehhez egyébként rögtön hozzáteszi: hosszú távon a stabil árak az előfeltételei a maximális fenntartható növekedésnek, és foglalkoztatottságnak, de rövid távon lehetnek a célok között feszültségek).
