Gazdaság

Stratégiai szerepben

A két ország hagyományosan erős gazdasági kapcsolatainak alakulását másfél évtizeddel a közép-európai rendszerváltás és a német újraegyesítés után az európai integráció jövőbeli iránya határozza meg - hívja fel a figyelmet Inotai András.

Magyarország kiemelkedően legfontosabb gazdasági partnere köztudomásúlag Németország. Ez nemcsak a kereskedelemre, de a technológiatranszferre, a külföldi beruházásokon belül elfoglalt német súlyra és – megszorításokkal – a munkaerő-áramlásra is vonatkozik. Kevesebb figyelmet kapott ugyanakkor az a tény, hogy a német gazdaság fejlődése az európai integráció jövőjét is jelentős mértékben meghatározza. A két évtized alatti különböző kormánykoalíciók működése, valamint belső, európai és globális folyamatok nyomán felhalmozódott reformdeficit (reformdugó) leépítése, mint a gazdasági növekedés felgyorsításának alapvető követelménye tehát messze nemcsak német „belügy”, hanem Németország európai felelőssége is. A felzárkózó Magyarországnak jövőorientált és dinamikusan fejlődő európai integrációra, ezen belül pedig a reformok terén élen járó Németországra, mint vezető modernizációs horgonyra (partnerre) van szüksége.


Stratégiai szerepben 1

Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója

LEFOJTOTT REFORMOK. A különböző területeket érintő reformszükséglet (munkaerőpiac, egészségügy, oktatás, vállalkozási környezet javítása) már jó ideje kitapintható volt a német gazdaságban, de a kibontakozó kényszereket különböző folyamatok sorozatosan lefojtották. Kezdődött a német újraegyesítéssel, amely politikailag és gazdaságilag is egyedülálló vállalkozás, a modern Európa történelmi esélye volt és maradt mind a mai napig. Csakhogy Janus-arcúnak bizonyult kezdettől fogva. Amíg ugyanis hatalmas megterhelést (szerkezetváltást) okozott a nyugatnémet költségvetésnek, addig – főleg az első években – tetemes új befektetési és főleg értékesítési lehetőségeket nyitott meg a több területen a globális verseny szorítását már érzékelő német cégek számára. A rendszerváltó közép- és kelet-európai országok gazdaságának gyors liberalizálása, a német tőke számára megnyíló új területek – akár a privatizáció, akár zöldmezős beruházások formájában – további lehetőséget adtak a kormányoknak arra, hogy halogassák a következetes reformpolitika megindítását.

Valójában nem egyszerű dolog nagyobb változásokat kikényszerítő és társadalmi áldozatokkal is járó programot elfogadtatni a társadalommal (és a vállalkozókkal), amikor látszólag minden súrlódásmentesen működik. Amikor aztán a fenti dinamikus tényezők kimerültek (főleg a volt NDK gazdasági növekedésének kifulladása miatt), a pénzügyi kötelezettségvállalást ugyanakkor nem lehetett megszüntetni, sőt, még csökkenteni sem, egymásra tolultak a reformkényszerek, amelyeket a legutóbbi évek egyre élesebb globális versenye tovább erősített. Világossá vált, hogy a nagy reformok tovább nem halaszthatók, sikerük viszont nem várható egy négyéves politikai cikluson belül. Ezért nélkülözhetetlenné vált a nagy pártok, a kormány és az ellenzék közötti párbeszéd megindítása, sőt, a társadalmi dialógus erősítése is.

A politika (és a gazdaságpolitika) megkésettségére a német vállalatok globális módon válaszoltak. Ahhoz, hogy megőrizzék nemzetközi versenyképességüket, tömegesen kezdtek kitelepülni Németországból, miközben a német munkanélküliség újabb és újabb rekordot döntött. A megoldás nem a vállalkozók „hazafias érzelmeire” való hivatkozásban rejlik (lásd Schröder kancellár 2005. tavaszi kijelentését), hanem az átfogó reformok gyors és következetes végrehajtásában.

Tizenöt évvel a német újraegyesítés után világos, hogy a politikailag racionális lépésnek igen nagy gazdasági ára volt és van. Amíg Magyarország és a többi rendszerváltó ország – esetenként súlyos gazdasági-társadalmi áldozatok árán és szerény saját tőkeerő mellett – „kiizzadta” az új, versenyképes struktúrákat, nagymértékben alkalmazkodott a megváltozott feltételekhez, s rátért a gyors és remélhetőleg fenntartható növekedési-felzárkózási pályára, addig az egykori NDK nagy része válságövezetté vált. A 20 százalékos munkanélküliség, a fiataloknak az egyesülés ellenére évről évre érvényesülő elvándorlása a fejlettebb nyugatnémet térségekbe, az ipar nagy részének eltűnése csak a felszín. A mélyben ennél jóval bonyolultabb folyamatok játszódnak le, amelyek kiábrándultságban, sorozatos kudarcélményekben, a saját sors irányítására való képtelenség és tehetetlenség tudatában jutnak kifejezésre. A történelmileg példátlan összegű transzferek, amelyek évi összege mintegy 90 milliárd euró, vagyis alig 10 százalékkal kevesebb, mint az EU teljes közös költségvetése, döntő módon szociális támogatásban, a magánfogyasztás megugrásában, a tartósan magas munkanélküliség finanszírozásában öltött testet.

Természetesen hatalmas összegek áramlottak a lepusztult fizikai infrastruktúra látványos fejlesztésébe, egyes városnegyedek szanálásába, valamint a tetemes környezeti ártalmak felszámolására is. De ettől – a várakozásokkal ellentétben – nem javult a keletnémet gazdaság versenyképessége. A kis- és középvállalati szektor egyedülállóan magas támogatása alig hozott létre világméretekben vagy európai szinten versenyképes vállalatot. Jellemző, hogy a keletnémet kivitel a teljes német kivitelnek alig 2-3 százaléka, és annak is mintegy fele a hagyományos keleti piacokra irányul. A nemzetközi (és német) tőke is többnyire csak mint fogyasztási piacot, nem pedig mint kedvező beruházási telephelyet tartotta és tartja számon az ország keleti felét. Az újraegyesítés feltételeinek ismeretében történelmietlen és spekulatív gondolat, hogy hol állna ma Európa, ezen belül a rendszerváltó régió, ha a hatalmas pénzügyi transzfer egy része nem állt volna meg az Odera-Neisse-határon, hanem összeurópai fejlesztési stratégiát finanszírozhatott volna. Teljes jogú EU-tagként a térség az évenként 90 milliárd eurós német-német transzfer töredékének megfelelő összegekért küzd az EU-költségvetés „újraelosztásához” kötődő vitákban.

MÁS ÚTON. Magyarország – szükségszerűen, és a keletnémet fejlődési pályát látva minden nehézség mellett is: szerencsére – más utat járt be. Kivitelünk az újraegyesítés előtti két Németországba már a rendszerváltás előtt meghaladta az akkori szovjet piacra irányuló exportot, miközben az egykori NSZK messze fontosabb piacot (és beszerzési forrást) jelentett, mint az egykori NDK. Jelenleg a Németországba irányuló magyar kivitel alig 3-5 százaléka jut a keletnémet országrészbe, ezzel is nyomatékot adva az eltérő fejlődési pályából következő strukturális és versenyképességi tényeknek.

Kereskedelmi jellemzők

• A magyar-német kereskedelem 15 év alatt a négyszeresére nőtt
• Magyarország kivitelének közel egyharmadát vette fel 2004-ben a német piac (pontosabban a német importőrök)
• Folyamatos piaci részarány-bővülés mellett Németország 16. legfontosabb partnere vagyunk, exportban és importban egyaránt (13,4, illetve 12,5 milliárd euróval)
• Kivitelünk értéke nagyobb, mint hat korábbi EU-tagállamé (beleértve például Svédországot is)
• Exportunk szerkezete egyértelműen modernnek tekinthető, gépek, berendezések és járművek súlya eléri a 70 százalékot
• Igaz ugyan, hogy a lengyel és cseh kivitel magasabb a magyarnál, de késztermék-exportunk (ami a teljes kivitel több mint 90 százaléka) egységára (tonna/euró) kétszer olyan magas, mint a cseh és több mint háromszorosa a lengyel egységárnak

A jövő szempontjából nem elhanyagolható tényező, hogy az elmúlt években – az EU-tagságra való felkészülés folyamatában – alapvető változás következett be a német import beszerzési piacaiban. Tavaly az összesített lengyel, cseh, szlovák és magyar kivitel már felülmúlta a legfontosabb partner, Franciaország megfelelő mutatóját. Az Európán belüli gazdasági súlypontok elmozdulása – esetenként áthelyeződése – már egy évtizede folyik, intézményes keretei azonban az EU-tagsággal jöttek létre.

Tekintettel arra, hogy az EU és Magyarország közötti szabad kereskedelem (a mezőgazdaság egyes részeit kivéve) már a csatlakozás előtt megvalósult, a tagságtól sokan nem vártak további kereskedelemösztönző hatásokat. Az adatok azonban ezt nem támasztják alá. Mindenekelőtt a szolgáltatások területén, a kis- és középvállalatok tömeges megjelenése formájában, valamint az új tagállamok közötti kereskedelem rendkívül dinamikus folyamatába bekapcsolódva a német gazdaság szereplőinek további számottevő piacszerzési és beruházási lehetőséget kínál Magyarország.

Várható, hogy a nálunk befektetett mintegy 13 milliárd euróra tehető tőke mögötti német érdeklődés a következő években élénk marad. Természetesen ma már kétirányú utcáról van szó. Német (és egyéb) tőke nemcsak jön, de tovább is áll, ha a magyar versenyelőnyök megszűnnek. Helyettük azonban újabb, technológiailag igényesebb és magasabb hozzáadott értéket termelő területeken jelenhetnek meg német befektetők, immár a nagyvállalatok köré szerveződő kis- és középvállalati hálózatok formájában. Ahhoz, hogy e folyamat tovább erősödjön, bizalmat keltő politikai és gazdasági-társadalmi környezetre van szükség.

CÁFOLT TÉTELEK. A magyar-német gazdasági kapcsolatok részletesebb vizsgálata nem egy korábbi közgazdasági tételt cáfol. Egyrészt kiderül, hogy – a globális gazdaság keretei között – kevésbé fejlett országok is be tudnak kapcsolódni modern termékek gyártásába, sőt kutatási-fejlesztési telephelyként is funkcionálhatnak. Másrészt a különböző fejlettségű országok közötti árucserét nem feltétlenül jellemzi a fejlettebb ország kereskedelmi többlete. Magyarország évek óta pozitív szaldót ér el a Németországgal folytatott kereskedelemben, nem utolsósorban a gépek és berendezések forgalmát tekintve (eközben hagyományos mezőgazdasági többletünk leapadt, sőt, 2005 első felében enyhe deficitbe váltott). Harmadrészt, és legfőképpen: két ország gazdasági kapcsolatai kevésbé függnek a résztvevők belgazdasági állapotától, mint akár még egy évtizeddel ezelőtt is. Miután a német viszonylatú magyar kivitel egyre nagyobb hányadát képviselik olyan beszállítások, amelyek nem közvetlenül kerülnek a német fogyasztói piacra, hanem a német vállalatok világméretű értékesítési láncába illeszkednek, a magyar export szempontjából is növekszik a világgazdaság dinamikus országainak szerepe. Ugyanakkor az ottani gazdasági reformok alakulása befolyásolja a német(országi) tőke viselkedését, a magyarországi beruházások iránti érdeklődés fokát. Kedvezőbb belgazdasági-társadalmi körülmények a német tőke egy részét visszatéríthetik az anyaországba vagy elvándorolni készülő vállalatokat késztethetnek maradásra. A kétoldalú kapcsolatok jövőjét döntően a magyar modernizáció sikere, még inkább pedig az európai integráció jövőbeli iránya határozza meg. Másfél évtizeddel a német újraegyesítést követően ez utóbbi a kontinens kulcskérdése, ezen belül Németországnak és Magyarországnak is a közös felelőssége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik