remélhetőleg nem lesz semmi. Legalábbis nem úgy, ahogyan egyes szocialista politikusok az ötletet tálalni próbálták, versenyre kélve az ellenzék időnkénti populizmusával a „kádári kisember” kegyeiért. Működő piacgazdaságban, amely ráadásul az Európai Unió tagja, elképzelhetetlen a közvetlen állami beavatkozás a kereskedelem árképzésébe. Ami pedig a hatósági árakat illeti, ott igazán nincs szükség kommandóra ahhoz, hogy a tavaszi, választások előtti lakossági számlákban kimutatható legyen az áfamérséklés üdvös hatása.
Egyelőre talány is, hogy a miniszterelnök milyen konkrét intézkedésekre gondol januártól. Nehéz elképzelni, mit tud tenni az állam mondjuk azzal a hipermarkettel szemben, amely az idén a karácsonyi vásár versenyében olcsóbban akciózik termékeivel, mint amennyiért azt január elseje után kínálja majd, csökkentett áfával.
Az euró nyugat-európai bevezetésére való kormányfői hivatkozás sem ad fogódzót az elképzelésekhez, hiszen ott a hatóságok csupán rögzítették a nem várt inflációs hatást – azt, hogy a kereskedők és szolgáltatók rendesen felfelé kerekítettek, tiltással közbeavatkozni azonban értelemszerűen nem tudtak és nem is akartak. A feketelistázás, a kommunikációs eszközök használata tűnik tehát idehaza is az egyetlen járható megoldásnak, amely árképzés ügyében az alkotmányos korlátok között egyúttal a választási kampány szempontjait is kielégíti. A negatív reklámnak persze csak akkor lehet visszatartó ereje, ha az adott termékkörben a fogyasztó olcsóbb kínálattal is találkozhat.
Az állam feladata éppen ezért az, hogy a piaci verseny kereteit megszabja, és megakadályozza monopóliumok, valamint árkartellek kialakulását. Jó példa a távközlés és az informatika, amelyek számos területén az új szereplők színrelépése és a több-kevesebb sikerrel alkalmazott kormányzati ösztönzők folyamatosan szorítják lejjebb az árakat. Ha összehasonlítjuk a szélessávú internetezés mai elérhetőségét az egy évvel korábbival, érzékelhetjük, hogy a verseny minden kommandónál hatékonyabb árcsökkentő tényező lehet.
