Sokszor úgy beszélünk a világpolitika távoli konfliktusairól, mintha azok nem befolyásolnák a magyar külpolitika, sôt a belpolitika alakulását. Most azonban kiélezôdik egy olyan vita, amelyben viszonylag könnyű logikailag feltárni ezt az összefüggést. A pozícióharc, amely az Irak elleni megelôzô háború tervérôl az amerikai belpolitikában, valamint Washington és nagy európai szövetségesei között folyik, ma a világ legfontosabb politikai erôpróbája.
TÖRÖK KÁOSZ. Ha elindulunk a logikai soron, Törökországba ütközünk, amely egy Irak ellenes katonai fellépés legfontosabb – és az egész régió legütôképesebb hadseregével rendelkezô – bázisa. Ma válságban van. A Demokratikus Baloldal (DSP), amelyet a 77 éves, gyengélkedô Ecevit miniszterelnök vezet, fokozatosan lemorzsolódik, mert képviselôi más pártokhoz menekülnek. A kormánykoalíció másik legfontosabb pártja, a jellegét nevében is hordó Nacionalista Akciópárt (MHP) – amely ma a parlament legnagyobb frakciója – döntô kérdésekben szemben áll a DSP-vel. Az ellenzék hasonlóképpen megosztott. A leglényegesebb az, hogy Igazság és Fejlôdés (AK) néven felbukkant egy konzervatív iszlám párt, amely minden elôrejelzés szerint ma a legnagyobb tömegtámogatást élvezi az országban.
Ebbôl a kaotikus küzdelembôl két, ellentmondásos döntés született. Az egyik az Európai Unió számára: eltörölték a halálbüntetést, enyhítettek a kisebbségek elnyomásán, s liberalizálták a szólás és gyülekezés jogát korlátozó törvényeket. Ám ugyanakkor öt hónappal (november 3-ára) elôrehozott választásokat tartanak. Az ellentmondás az, hogy a választásokat a baloldali DSP-vel szemben a koalíciós, nacionalista MHP és az ellenzéki iszlámista párt, az AK együttesen erôszakolta ki. Komoly esély van arra, hogy ezeken a választásokon az iszlám politika hívei és a nacionalisták elôretörnek. Ez pedig az Európai Unió szemében megsemmisíti a reformok hatását.
Ez érthetetlen és veszélyes. Törökország talán az egyetlen iszlám állam, amelynek határozottan világi rezsimje van. A köztársaság megalakulása, 1923 óta a hadsereg a döntôbíró az országban. Ezt joggal bírálják a parlamentáris demokrácia és az emberi jogok hívei. Ám csaknem nyolcvan év óta mindig a tábornokok, a vezérkar ereje akadályozta meg, hogy Törökországot is elöntse az iszlám fundamentalizmus hulláma, amely használhatatlanná tenné a NATO ma stratégiai szempontból legfontosabb bázisát.
A világpolitika csúcsain dúló Irak-vita kulcsát tehát Ankara rejti. De nem egyedül. A válság egyre valószínűbbé teszi, hogy a NATO év végi értekezletén (Szlovákia mellett) Bulgária és Románia is a szövetség tagja lesz. Ez Washingtonnak arra kell, hogy szárazföldi kapcsolat legyen a NATO centruma és Törökország között. Másrészt, hogy NATO-kézbe vonja a Fekete-tenger török kézen lévô déli partja után a nyugatit is. Ez a szövetség szemében éppen úgy (vagy jobban) felértékeli Romániát, mint ahogy a balkáni konfliktus felértékelte Magyarországot. A román politika kihasználja ezt a lehetôséget. Már eddig is viszonylag nagy (bár jelképes) katonai erôkkel támogatta az amerikaiak közel-keleti akcióit.
A múlt hét végén pedig a Nemzetközi Büntetô Bíróság (ICC) körüli amerikai-EU vitában látványos gesztussal az elôbbi oldalára állt. Elsô országként vállalta, hogy nem ad ki amerikai állampolgárokat az ICC-nek. Mindezt úgy, hogy nem egyeztetett az unióval. A dolog hatalmi logikája: Bukarest NATO-tagsága közvetlenebb lehetôség, mint uniós felvétele.
KERÜLENDÔ A PROVOKÁCIÓ. Íme: elérkeztünk Iraktól a törökökön és a románokon keresztül a magyar határra. Az eddigi logika szerint a kialakuló új viszonyok között a magyar érdeket csak határozott, de az együttműködés távlataira építô magyar-román párbeszéd biztosíthatja. Minimális követelmény, hogy egyik oldal se vethessen a másik szemére olyan akciókat, amelyet a másik oldal provokatívnak tüntethet fel és kihasználhat. Ha például a magyar ex-miniszterelnök azt mondja, hogy az általa belpolitikai célokra létrehozott “polgári körök” mozgalmát Romániában is meg kívánja szervezni, ez átlépi a felelôsség minimumának határát, és abba a szférába téved, ahol az út végén a felelôtlenség maximuma áll.
