Koppenhágától Koppenhágáig

tarthat a bővítési folyamat, ha a hétfőn megkezdődött dán elnökség terveinek megfelelően decemberben sikerül lezárni a csatlakozási tárgyalásokat az első körbe bekerülő tagjelöltekkel. #<#Az év végén legfeljebb 10 aspiráns szakíthatja át a célszalagot, 9 esztendővel azután, hogy - ugyancsak a dán fővárosban - az unió meghatározta a tagság általános politikai és gazdasági kritériumait. A felkészülés most már nem években, hanem hónapokban és hetekben mérhető. A sevillai csúcstalálkozó után minden eddiginél pontosabbá és szorosabbá vált menetrend végleg kifogta a szelet azok vitorlájából, akik szkeptikusak voltak abban, hogy az unió végül rászánja magát a "szegény kelet-európaiak" felvételére. Lesz tehát bővítés, és nem érvényes immár az a fanyar tétel sem, hogy az idő előrehaladta ellenére mindig ugyanannyi év van hátra a csatlakozásig. A gazdasági szereplők már "árazzák" a bővítés következményeit, mind makrogazdasági, mind pedig ágazati szinten. Az elkövetkező évek belgazdasági slágere a konvergencia lesz - előbb az Európai Unióhoz, majd rá néhány évre a monetáris unióhoz. A tagság szinte automatikusan felértékeli majd a versenyképes vállalatokat és a magyar állam által kibocsátott értékpapírokat. A dánokra a szinte kész forgatókönyv mellett is fontos epizódszerep hárul. Mégpedig éppen az időzítésben: abban, hogy a menetrendet a tizenötök napra-hétre pontosan betartsák. Ahhoz, hogy a tagjelöltek 2004 első felében (így szól a hivatalos ígéret) belépjenek az EU-ba, az idén év végéig le kell zárni a felvételi tárgyalásokat, beleértve természetesen a mezőgazdasági, a költségvetési és a regionális politikai témakört is. Mindez szükséges, igaz nem elégséges feltétele a csatlakozásnak, gondoljunk csak az írországi vagy a ciprusi akadályra. Dánia pragmatikus diplomáciája most egyfajta mediáló szerepkörhöz jut: rábírni a tagállamokat és a tagjelölteket arra, hogy egy ponton túl nem éri meg kötni az ebet ahhoz a bizonyos karóhoz. A magyar diplomáciának ezt aligha kell magyarázni: a kis északi állam ebben bizton számíthat hazánk támogatására. A nagy kérdés azonban az, mikor látja be ugyanezt a két kulcsszereplő: Németország és Lengyelország.