Védje meg a Gazdasági Minisztérium (GM) a hazai cégeket a multik idetelepített távol-keleti beszállítóitól, akik elviszik a munkát az itteniektől! Ezt a protekcionista ízű felhívást Széles Gábor, a Videoton elnöke intézte a tárca illetékeséhez, miután a Videoton hangszóró-cégétől egy, a Flextronicset követve idetelepült fürge tajvani gyártó elcsaklizta a megbízást. Tekintve, hogy Széles Gábor mögött az ország egyik legerősebb lobbiszervezete, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) áll, a javaslatát – még ha az szemben is áll a munkaerő és a tőke szabad mozgásának tiltását korlátozó uniós alapelvekkel – a tárcánál valószínűleg nem teszik majd az alsó fiókba.
LÉGÜRES TÉRBEN. Ám az már enyhén szólva is kérdéses, hogy elér-e bármit is a székesfehérvári gyáros. Eredménytől függetlenül is vitathatatlan azonban, hogy megváltozott Magyarországon a gazdasági érdekérvényesítés módja. Az elmúlt két esztendőben leértékelődtek a korábbi párbeszéd fórumai: az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) utódintézményei légüres térben mozognak és a kamarai rendszer is átalakul. November elsejétől önkéntessé vált a tagság, az új korszak jegyében október 30-án megtartott tisztújításon Tolnay Lajos helyett friss ember, Parragh László került a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) élére. Parragh azzal nyert, hogy markánsabban tudta megfogalmazni a lobbicélokat: az MKIK az uniós csatlakozásra készítse fel a magyar vállalkozásokat, megfelelő védelmet harcolva ki számukra. Sokan tamáskodnak abban, hogy ezt a célt el tudják-e érni, hiszen az érdekképviseleti és hatalmi feladatok eddigi ellentmondásos gyakorlása során elgyengültek a kamarák.
A nagyvállalatok például nem remélnek semmiféle előnyt a tagsági viszony fenntartásában. “A kamarai tagság nem hoz különleges hasznot a Matáv Rt. számára” – állítja Tankó Zoltán vezérigazgató-helyettes. Viszont a Matáv számára a kamarai tagság nem lehetőség, hanem kötelesség, a legnagyobb hazai távközlési társaság nem vonhatja ki magát a gazdálkodó szervezetek érdekvédelmi tevékenységéből. Sőt a vezérigazgató-helyettes szerint fordított kérdésfeltevés lenne helyénvaló: milyen segítséget nyújthat a Matáv a többi kamarai tagnak. Tankó Zoltán annyit azért elismer, hogy a Matáv hitelesebben fogalmazhatja meg álláspontját a kamarákon keresztül, mintha saját nevében foglalna állást.
A magyar távközlési szolgáltatóval ellentétben a telekommunikációs technológia svéd éllovasának leányvállalata, az Ericsson Magyarország Kft. a kötelező kamarai tagság megszűnése után nem is maradt tagja a szervezetnek. A cégnél úgy vélik, az általuk fizetett, évi egymillió forintos tagdíjért cserébe nem sokat kaptak az MKIK-tól. Az érdemi munkát végző kamarához az Ericsson szívesen csatlakozik majd – miként ma is aktív tagja a svéd kereskedelmi kamarának.
NEMZETKÖZI PÉLDÁK. Sokan remélik, hogy magukra találnak majd a kamarák, hiszen a “jégre tett” ÉT mellett nincs a kormánynak az üzleti szférából mérvadó, intézményes tanácsadó és vitapartnere. Sőt nem is a kamarai elnevezés számít, a gazdasági érdekeket világosan megjelenítő, tekintélyes tőkehátteret felvonultató lobbiszervezetek ideje és versenye következett el, mint amilyen az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyar Tagozata. Az AmCham tízéves itteni fennállása során elnevezésével ellentétben nemcsak a tengerentúlról, hanem 22 országból összesen 560 tagot tudhat maga mögött. Ha egy tagvállalat kéréssel fordul az AmChamhez – és ha ez a tagok nagy részét is érinti -, beindul a gépezet. A magyar parlament több mint kétszáz nevet tartalmazó hivatalos lobbilistáján is szereplő szervezet olyan ügyeket tűz a zászlajára, mint például a közbeszerzési törvény módosítása. (Ezt azért teszi, hogy a közbeszerzés átlátható, kontrollt és jogorvoslatra módot adó, a nem teljesítés pedig szankcionálható legyen).
“Persze Magyarországon még gyerekcipőben jár a lobbizás” – állítja Fáth Péter, az amerikai módszerrel nyilvánosan lobbizó AmCham ügyvezető igazgatója. A parlamenti lobbizás esetükben azt jelenti, hogy egy-egy témában a testület elmondja javaslatát a megfelelő országgyűlési bizottság ülésén, ha meghívják. Azt azután a honatyák vagy megfogadják, vagy nem. Az Egyesült Államokban azonban, ha egy érdekcsoport megbíz egy hivatásos lobbicéget, az megkezdheti az “offenzívát”. Felteszi az internetes oldalára, hogy milyen célt tűzött ki, majd nekikezd az érintett bizottságok, bizottsági tagok megdolgozásának. Ha reális a cél, a manőver könnyen sikerre vezethet, s a két ház áldásával megváltozik a törvény. Fáth Péter szerint itthon is hasznos lenne az Amerikában bevált nyilvános (public hearing) meghallgatás intézménye, amelyen bárki és bármely szervezet, cég képviselője elmondhatja a javaslatát, amelyet jegyzőkönyvbe vesznek, s azt az illetékes bizottság, a törvényjavaslat előkészítője köteles figyelembe venni.
“Nálunk ezzel szemben még a lobbi szó is pejoratív hangzású, sokan eleve a korrupcióval azonosítják” – tapasztalja Morenth Péter, a két éve alakult, 12 tagot tömörítő Magyar Lobbisták Egyesületének alelnöke. Az érdekérvényesítés ezen módja szabályozatlan, kusza, eseti. Nincs kialakult gyakorlata, intézményrendszere, bár vannak professzionális lobbicégek itt is.
JOGSZABÁLY KELLENE. Többek között Zwack Péter, az előző parlamenti ciklusban, majd a jelenlegiben Stumpf István kancelláriaminiszter ezért indítványozta, hogy törvénnyel szabják meg a lobbizás kereteit. A vita azonban elakadt a képviselők jogállásáról szóló törvénynél. Pedig a gyakorlat – a szokásjog – mást mutat: egyes képviselők azt is bejelentik, ha egy ceruzát kapnak, mások nagyvonalúan bánnak a bejelentési kötelezettséggel.
A lobbizásnak amúgy természetesen nemcsak a parlament a színtere. A profi lobbisták a minisztériumokat – a tanácsosoktól egészen a miniszterig – és a szakértői testületeket is célba veszik egy-egy javaslat érvényre juttatásáért. Nem kell rosszra gondolni, a tisztességes lobbizó nem a kenőpénzt, hanem a meggyőzés fegyverét alkalmazza – állítják a lobbiszervezetek egybehangzóan. Azt azonban nem firtatják, hogy erre esetenként a legkülönbözőbb körülmények között kerülhet sor: van, hogy csak egy csésze kávéra, vagy üzleti ebédre hívják meg a döntéshozókat, de egzotikus külföldi tanulmányút keretében is dolgoztak meg már nem egy illetékest. Sokan persze a lobbizás helyett eleve a korrupcióval, a pénzzel próbálják a céljaikat elérni, amint ezt a Székely-ügy után nehéz is lenne eltitkolni.
Morenth Péter ezért is szeretné, ha törvényes keretek között folyna és polgárjogot nyerne a lobbizás, hiszen a nemzetközi gyakorlat alapján is ez a jövő útja. Minél demokratikusabbá válik a társadalom, annál inkább el merik mondani a véleményüket a választók, az érdekcsoportok.
Nem meglepő tehát, hogy az MKIK új elnöke a lobbizást tartja az egyik legfontosabb feladatának. Parragh László szerint a szervezet stratégiai célja az optimális vállalkozói, gazdasági környezet kialakítása, a szabályozó rendszerek befolyásolása. “A politikusok vitatkozhatnak például azon, kell-e Széchenyi-terv vagy sem, de ha a kormány elindít egy nemzeti fejlesztési tervet, úgy abban a gazdaság érdekeit képviselő szervezetnek, a kamarának jelen kell lennie a konkrét programalkotás szintjéig” – mondja. Ehhez kettős technikát kell alkalmaznia az MKIK-nak: meg kell jelenítenie véleményét a nagy nyilvánosság és a “fehér asztal” mellett is. Mindkettő elengedhetetlen, viszont a kettő összekeverése végzetes lehet.
