Élet-Stílus

Képes érezni és feladatot ad magának az MI által megalkotott hároméves kislány

Tong Tong lehet az első virtuális lény, aki képes függetlenedni az embertől. Fizikai formában azonban nem lehet majd babusgatni.

Megszületett a világon az első „mesterségesintelligencia-gyermek”: Tong Tongot kínai mérnökök segítették világra, egyből háromévesen. A kislány – a vele egykorú gyerekekhez hasonlósan – képes örömöt, haragot vagy akár bánatot is érezni, az AI-evolúcióban viszont egyedülálló: elsőként szakadhat el teljesen az embertől. Szakemberek szerint Tong Tong lehet a következő nagy dobás a mesterséges intelligencia világában, ugyanakkor új szintre emelheti a technológiával kapcsolatos morális vitákat is.

A virtuális kislányt a pekingi Általános Mesterséges Intelligencia Intézet munkatársai hozták létre, majd január végén, a kínai fővárosban megrendezett Frontiers of General Artificial Intelligence Technology kiállításon mutatták be.

Az AI-gyerek önmagát tanítja, képes egyedül felfedezni a környezetét, feladatokat oszt ki magának – és azokat meg is oldja. A mérnökök szerint az MI-kislány képes lehet érzelmeket is átélni, például boldogságot, dühöt vagy haragot. Ellentétben a mesterséges intelligencia által hajtott robotokkal, Tong Tongnak nincs fizikai formája, csak a virtuális térben él és működik, és csak itt képes interakciókra is, pont úgy, mint egy kisgyerek. Megválaszolja az egyszerűbb kérdéseket, részt vesz a játékokban, és tud néhány dalt is. Rendet tart a szobájában, feltörli, ha kiömlik valami, és megigazítja a ferde képeket a falon.

Tong Tong szókincse nagyjából 600 szóból áll, a mérnökök elmondása szerint az intelligenciája egy 3–4 éves gyermekéhez hasonló – legalábbis egyelőre, a virtuális kislány ugyanis képes önmagát fejleszteni.

Az olyan mesterséges intelligencia által vezérelt chatbotok, mint a ChatGPT vagy a Bard, illetve a világ egyik legfejlettebb humanoid robotja, az Ameca is csak az ember által kiosztott feladatokat végzik el, és addig, ameddig az ember akarja, a hároméves kislány viszont ezt maga dönti el.

Ezzel Tong Tong az első, aki kilép a Human in the Loop-ból (HITL), azaz a mesterséges intelligencia azon ágából, amelyben az ember adhatja meg a végső felhatalmazást, oszthatja ki a feladatokat, vagy állíthatja le a működést. Mivel a mesterséges intelligencia meg is oldja a feladatokat, folyamatosan fejlődik is, így napról napra függetlenebb lesz. Döntéseit az „emberi értékek” és a „józan ész” alapján teszi, legalábbis a mérnökök szerint.

Az MI-baba képes arra is, hogy ne csak végrehajtsa, hanem meg is értse az emberi utasításokat. A BIGAI igazgatója szerint Tong Tong meg tudja különböztetni a jót a rossztól, és megvan a hatalma a jövő alakítására.

Zhu Songchun az eseményen bemutatta az úgynevezett „Tong-tesztet” is, amely az általános mesterséges intelligencia Turing-tesztjét helyettesíti.

Utóbbinak a célja leegyszerűsítve az volt, hogy kiderüljön, az ember meg tudja-e mondani, hogy mesterséges intelligenciával, robottal kommunikál-e vagy sem. A Turing-tesztet egyébként már 2014-ben teljesítette egy számítógép, mára a ChatGPT és társai miatt szinte feleslegessé is vált, hisz a program által generált szövegek már tényleg olyanok, mintha ember írta volna őket.

A mérnökök szeretnék annyira továbbfejleszteni a mesterséges intelligenciát, hogy összetettebb helyzetekben is képes legyen tanulni és feladatokat végrehajtani, tudjon értékítéletet hozni, és ismerje fel, valamint értse meg az ok-okozati összefüggéseket. Így tulajdonképpen lehetetlen lesz teljesíteni a Turing-tesztet, mivel folyamatosan változnak a feltételek.

Olyan entitásokat kell létrehoznunk, amelyek képesek felfogni a valós világot, és többféle képességgel rendelkeznek

– mondta Zhu a South China Morning Postnak.

A szülőket azonban sok kritika is éri, amiért nem egészen átlátható módon fejlesztették Tong Tongot. Azt például nem tudni, hogy mennyire hitelesek és pontosak a kislány érzelmi tapasztalatai, így akár kiszámíthatatlanná is válhat a működése, ami veszélyes lehet a gyerekekre. A mesterséges intelligencia fejlesztéseknél már eddig is az etikai, morális problémák voltak a legaggályosabbak, Tong Tong érkezése azonban újabb szintre emelheti a vitát – amibe előbb-utóbb talán már az érintett is beleszólhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik