Élet-Stílus

Kulcsár Edina: Nem megélhetési influenszerek vagyunk

Arról beszélt az interjúban, hogy mennyi üzletük van a háttérben, amiről nem szoktak beszélni.

Kulcsár Edina a Spirit FM rádió Hogyan Tovább című műsor vendége volt, ahol többek között arról is szót ejtettek, hogy mivel foglalkozik mostanában amellett, hogy két gyerekét neveli. Kulcsár elmondta, hogy annak ellenére, hogy nem tesz közzé minden projektet, amit csinál, azért van egy-két cég, amit férjével, Csutival irányítanak.

Nagyon sok olyan üzlet van a háttérben, amiről nem beszélünk, jelenleg egyébként 3-4 is kilátásban van, tehát már a weboldalakat élesítjük. Nem akarok mindent felsorolni, nem is akarom promóra használni a te kis műsorod, de van nagyon sok minden, amiről az emberek nyilván nem tudhatnak. Nem megélhetési influenszerek vagyunk, ezt mindenféleképpen szeretem kihangsúlyozni

– mondta. A beszélgetés során egyébként az is kiderült, hogy gyerekként különböző színészképzésekre járt és itt az ideje, hogy beindítsa a színész karrierjét is, amin már dolgozik. Kitért még arra is, hogyan próbálja hozzászoktatni gyerekeit a tényhez, hogy ismert emberek.

A Hogyan Tovább mai vendége Kulcsár Edina

Közzétette: Spirit FM 87.6 – 2020. július 14., kedd

Kiemelt kép: Facebook/Spirit FM 87.6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik