Élet-Stílus

Egy kutyát találtak a volán mögött az amerikai rendőrök az autós üldözés után

Az anyósülésen ülő, drog hatása alatt száguldozó férfi azt állította, nem is ő vezett.

Csak a kutyámat tanítottam vezetni.

Ezt próbálta beadni a rendőröknek egy 51 éves férfi az amerikai Washington államban, miután egy autós üldözés után sikerült megállítaniuk egy gyalogosoknak fenntartott úton – jelentette a helyi sajtó. A beszámoló szerint drog hatása alatt száguldozó 51 éves férfi az anyósülésen ült, amikor a rendőrök odamentek az autójához, míg a volán mögött egy kutyát találtak.

A Lakewood városában élő férfi a rendőrség közlése szerint őrült módjára vezetett az I-5-ös autópályán, Seattle irányába. A több, mint 160 kilométer per órás sebességgel száguldozó férfi nekiütközött egy másik járműnek, és volt, hogy lesodródott az útról, majd visszatért az autópályára, és folytatta a száguldozást.

Amikor a rendőrök meg akarták állítani, a férfi menekülni kezdett előlük. Átment egy másik autópályára, majd onnan a Centennial Trail nevű, gyalogosok számára fenntartott, leaszfaltozott turistaútvonalon próbálta lerázni őket. A rendőröknek végül az autó elé lefektett tüskékkel sikerült megállítaniuk a férfit, aki az út mellett megállt az autójával.

A rendőrök azonban nem a volán mögött találták meg a férfit, hanem az anyósülésen, míg a volán mögött egy kutyát találtak. Az 51 éves férfi pedig közölte velük, hogy ő csak a kutyáját tanította vezetni.

A férfit őrizetbe vették, és nyomozást indítottak ellene meggondolatlanságból elkövetett veszélyeztetés és bódult állapotban történt vezetés miatt, valamint azért, mert ki akarta vonni magát a rendőri intézkedés alól. A könnyebb sérüléseket szenvedett férfit kórházba szállították, míg a kutyát egy menhelyre vitték.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik