Élet-Stílus

Mark Ronson bekereteztette a 100 dollárost, amit Diddy a DJ-pultján hagyott

Még azelőtt történt, hogy Mark Ronson ismerté vált volna.

Tegnap töltötte be az 50-et Sean Combs, akit számtalan néven ismerhettünk az elmúlt években a Puff Daddytől a P.Diddy-n át egészen a Diddy-ig, hamarosan pedig megváltoztatja a nevét Love-ra.

A hamarosan nálunk is fellépő Mark Ronson elmesélte ennek kapcsán a vele való első találkozásának sztoriját, amit Instagramon osztott meg pár közös fotóval a mogullal.

Egyszer egy este, amikor kábé 20 éves lehettem, egy El Flamingo nevű klubban DJ-ztem. Elég lassan pörgött be a buli ahhoz képest, hogy péntek este volt, szóval eléggé ledöbbentem, amikor Puffy bejött a hatalmas stábjával táncolni a parkettre. Természetesen túlpörögtem és elkezdtem Total, Biggie, Craig Mack, meg Gina Thompson remixeket rakni, az összes nagy slágert, amin ott volt a kéznyoma. Feljött a DJ-pultba és azt mondta, hogy én producer vagyok, ugye? Voltak ilyen álmaim, de nem voltam igazi producer azon a ponton. Ezután próbált adni nekem 100 dollárt, amit elutasítottam büszkeségből. Mondtam, hogy nem, köszönöm, uram, én csak szeretem a zenét, amit csinálsz. »Tedd el a kurva pénzt, ragaszkodom hozzá« – válaszolta. Ez ment egy darabig még, aztán gyakorlatilag a DJ-pultomra dobta a bankót, furcsa módon elkeseredetten. Eltettem a pénzt, otthon pedig bekereteztettem a telefonszámával együtt, amit akkor adott. Attól a ponttól kezdve a szárnyai alá vett, én lettem évekre a party DJ-je, körbeutazva vele Párizs, London meg Miami előkelő, de vad klubjait. Nagyobb szerepe van abban, hogy hol tartok most a karrieremben, mint gondolná. Valahányszor látom, rájövök, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy a közelében lehettem azokban az időkben. Köszönöm a zenét és azt, hogy hittél bennem, meg az összes kibaszott csodálatos időt, amit együtt töltöttünk. Boldog 50-et.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

one night, i was about 20 years old, dj’ing at a club called on the westside h’way called El Flamingo. it was a little slow for a friday night so i was pretty amped/shocked/surprised when Puffy rolled in and stormed the dancefloor with a powerful entourage. naturally, i went into overdrive and started rocking Total, Biggie, Craig Mack, Gina Thompson remixes, all of the big tunes that bore his stamp. he came up to the booth and said, “you’re a producer, huh?” i had aspirations but certainly wasn’t a real “producer” at that point, but i was flattered as fuck. i was also dumbfounded and still hadn’t uttered a response to his initial question so he just added, “i can tell by the way you play records, you’re a producer”. he then tried to give me a hundred dollars, which i turned down, being too proud. “no thank you sir, i just love the music you put out”, i said. “take the fuckin money, i insist”, he answered. this back and forth occurred two more times until he basically just threw the bill on the turntable somewhat exasperated…i took the money home and framed it above my turntables along with his phone number that he gave me that evening. from that point on, he took me under his wing, making me his party dj of choice for a good few years, taking me to play my first bouji-but-rowdy club nights in paris, london, miami. he’s more responsible for where i’m at in my career than he could possibly know. and whenever i see him in recent times, i realize how lucky i was to be around in his era. thank you for the music and your belief in me, and all the motherfuckin’ wonderful times. happy 50th. mark. Please enjoy these snaps from over the years of me trying to finally pay him back as well as our piano and vocal rendition of Bad Boys For Life

Mark Ronson (@iammarkronson) által megosztott bejegyzés, Nov 4., 2019, időpont: 10:02 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram / @iammarkronson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik