Klaudia mindig is szeretett utazni, és sokszor nem a végcél, hanem a repülés élménye miatt indult útnak. A szenvedélye aztán a munkája lett, és sok lány álmát valósította meg, amikor a fellegek között élte a mindennapjait stewardessként.
Emberéletek múlhatnak a gyorsaságon és a felkészültségen
Klaudia, akinek bázisa 2 évig Dublinban volt, első élményét még a MALÉV járatán szerezte, ekkor szeretett bele a repülésbe, majd évekkel később már az álmait élte. Imádta a munkáját, igazi multikuli környezet volt, ahol spanyol, olasz, lengyel és magyar kollégákkal is együtt dolgozott. Berepülte egész Európát, hiszen a járatok Angliától és Lengyelországtól kezdve Olaszországon, Spanyolországon, Szlovákián, Ausztrián és Franciaországon át a skandináv országokig íveltek.
Minden reggel azzal indult, hogy a gép személyzete, vagyis a stewardessek a crew roomban, azaz a személyzeti szobában összegyűltek. Itt hangolódtak rá a napra, meghallgatták a kapitány aktuális repülésre vonatkozó beszámolóját, és mindenkinek át kellett mennie egy miniteszten, aminek során a cabin supervisor (a stewardessek vezetője) 2 biztonsági és 1 egészségügyi kérdést tett fel.
Stewardessnek lenni igazi álommunkának tűnhet, azonban hatalmas felelősség is egyben. Bármelyik pillanatban történhet olyan, amikor nincs helye a tétlenkedésnek, és gyors cselekvés szükséges. Ilyen, ha valaki rosszul van, epilepsziás rohamot kap vagy egyszerűen bepánikol. Klaudia is találkozott nem egy vészhelyzettel:
Egy Spanyolországba induló járaton esett meg, hogy egy 25 év körüli lány epilepsziás rohamot kapott a beszállítás során. Azonnal kellett reagálnunk, kipárnáztuk a környezetét, olyan pozícióba helyeztük, hogy ne tehessen magában kárt, és hívtuk a mentőket. Szerencsénk volt, mivel még nem szálltunk fel.
A légiutas-kísérők feladata, hogy felismerjék, jól azonosítsák be, hogy éppen mivel állnak szemben, és annak megfelelően nyújtsanak elsősegélyt, vagy ha kell, újraélesztést végezzenek. Azt is nekik kell elönteniük, hogy az utasokat megkérdezzék-e, van-e a fedélzeten orvos, hiszen a felesleges pánikkeltést kerülni kell: a fedélzeten ugyan van gyógyszeres ládika, még súlyosabb betegségekre is, azonban kizárólag orvos adhatja be a betegnek, így ha komolyabb probléma áll fenn, jól jön, ha az utasok soraiban orvos is utazik.
A váratlan és idegtépő helyzetekben is topon kell lenni
Előfordult, hogy a repülőgépen indult meg a szülés, és bár a stewardessek ki vannak képezve arra is, hogy levezessenek egy szülést, a gép ilyenkor a legközelebbi városba kitérőt tesz és leszáll. De a landolás mellett döntenek stroke, infarktus és más, súlyosabb betegségek esetén is – a kapitány mindig mérlegel, hogy eltér-e az útitervtől, azonban az első mindig az emberélet.
Klaudia szerint egy jó stewardess bizalmat és biztonságot sugároz, és még akkor is magabiztosnak kell mutatkoznia, ha a gép turbulenciába került, és a légörvény ide-oda dobálja a gépet. Fontos, hogy megőrizze a hidegvérét, ugyanis számos olyan helyzet adódik, amikor a stewardess hidegvérén múlik az utasok nyugalma. Ugyanúgy meg kell nyugtatni a repüléstől rettegő utast, mint ahogy higgadtan kell kezelni a tucatnyi eleven gyerekkel utazó, nem éppen csendes ír családokat. Mérhetetlen önfegyelemre van szükség ahhoz is, hogy a gyerekekkel és a szüleikkel tudassák, nem helyes a csokoládét beletaposni a szőnyegbe, majd azon ugrálni.
Egy alkalommal, miután befejeztük a beszállítást, egy utas pánikba esett. Kétségbeesetten szorította az ülés karfáját, és hangosan, kapkodva vette a levegőt, hiperventillált. Ilyenkor a mi dolgunk, hogy megnyugtassuk, és biztosítsuk arról, hogy biztonságban van.
A stewardessek munkája a landolás után sem ér véget: kötélidegzetre van szükség, amikor a leszállítás után összeszedik a szétdobált chipses zacskókat, csokipapírokat és az „ottfelejtett” használt (!) pelenkákat – annak ellenére, hogy az út vége előtt körbejárták a gépet a szemetes zacskókkal.
