Élet-Stílus
CANNES, FRANCE - JUNE 19:  Leland Devon Melvin attends the Cannes Lions Festival 2017 on June 19, 2017 in Cannes, France.  (Photo by Antoine Antoniol/Getty Images for Cannes Lions)

Többször tört derékba az élete, mégsem adta fel az álmát a fiú, aki nem akart űrhajós lenni

Történelmet készült írni március 29-én a NASA. Aznap zajlott volna le az első űrséta, amin kizárólag nők vesznek részt, név szerint Anne McClain és Christina Koch amerikai űrhajósok. Nem afféle kirakatküldetésről van szó, amit azért szerveztek, hogy jól mutasson a hírekben. A húszéves Nemzetközi Űrállomás (ISS) lítiumion-akkumulátorainak cseréjét eredetileg egy másik csapat végezte volna el 2018 őszén, a munkát azonban el kellett halasztani, így került a képbe a McClain, aki december 3-a óta tartózkodik az űrállomáson, illetve Koch, akit öt társával együtt pí-napon (március 14-én), helyi idő szerint 3 óra 14 perckor lőttek fel a Szojuz MS-11 űrrakétával.

A küldetést végül azért kellett átszervezni, mert kiderült, nincs elég megfelelő méretű szkafander az ISS fedélzetén. McClain végül március 22-én, Nick Hague amerikai űrhajóssal kezdte meg a munkát, és vele folytatta a munkát Koch is, 29-én.

Bár a történelmi mérföldkő végül elmaradt, már a tervbe vétele sem kis előrelépés ez ahhoz képest, hogy amikor ezek a harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején járó nők megszülettek, a kislányoknak jellemzően babát és játékkonyhát vettek a szüleik, az iskolában pedig háztartástant tanultak. De azért attól is nagyon messze vagyunk még, hogy kijelenthessük, legalább az űrben megvalósult a nemek közötti egyenlőség.

Ezért tartja ma egyik legfontosabb feladatának  Leland Melvin, volt asztronauta, hogy kislányokat bátorítson, akik maguktól félnének elindulni a világűrbe vezető úton. Ha valaki, akkor ő tudja, hogy milyen minden esélyre rácáfolva, súlyos bukások után megvalósítani egy álmot.

Az egyetlen gyerek, aki nem akart űrhajós lenni

Leland Melvin 1964-ben született egy virginiai kisvárosban, Lynchburgben. Ötévesen – a többi amerikaihoz hasonlóan – a szüleivel ők is nézték a tévében, ahogy Neil Armstrong első emberként egy másik égitest felszínére lép. Ahogyan az összes kisfiútól azokban a napokban, Lelandtől is azt kérdezgették, hogy amikor felnő, szeretne-e űrhajós lenni. Ő volt az egyetlen gyerek a környéken, aki erre határozott nemmel felelt.

Azt mondja,

bár gyerek voltam még, annyit azért megértettem, hogy az űrhajósok mind fehérek, én pedig nem vagyok az.

Az 1960-as évek Amerikájában a feketék még javában harcoltak azért, hogy egyszer ugyanolyan jogaik legyenek, mint a fehéreknek, hogy járhassanak például egyetemre, hogy ugyanúgy kiszolgálják őket egy boltban vagy étkezdében, hogy használhassák ugyanazt a mosdót, vagy hogy a buszokon ne kelljen átadniuk a fehéreknek az ülőhelyeiket. (Részben kapcsolódik ide az Oscar-díjas Zöld könyv című film, ami pont ezt a polgárháború után száz évvel még mindig fennálló rendszerszintű problémát mutatja be).

A kis Leland Melvin példaképe Arthur Ashe volt, az első afroamerikai, akinek sikerült felküzdenie magát a tenisz világranglista élére.

Unlocated picture taken in the 1968s of American famous tennis player Arthur Ashe who return the ball to his opponent as he was the first African-American on the U.S. Davis Cup. Ashe (1943-1993) won 27 of 32-Cup single matches in fifteen years, winning the Davis Cup six times. Ashe's greatest triumph was in 1975 when he defeated the game's most dominant player; Jimmy Connors, in the Wimbledon finals. (Photo by STAFF / AFP)
Arthur Ashe. Fotó: AFP

A srác, aki mindenhonnan kilóg

Bár Leland gyermekkorában az egyetlen járhatónak tűnő utat választotta a kitörésre, vagyis sportkarriert épített, azért a tanulást sem hanyagolta. Kisiskolás korában kapott az édesanyjától egy vegyészkészletet, ami valósággal megbabonázta. Amikor sikerült vele felrobbantania a nappalit, elhitte, hogy akár még vegyész is lehet belőle. A középiskolában ugyanolyan kiemelkedő volt a fizika- és kémiaórákon, mint az amerikaifoci-pályán. Egyszerre volt sportoló és okostojás is, vagyis nem tartozott igazán sehová. Érettségi után azonban egy percig sem volt számára kérdés, hogy olyan főiskolát választ, amelyik sportösztöndíjat ajánlott neki.

Korábban két dolog történt, ami alapjaiban határozta meg Leland életét. Ötéves korában megerőszakolták. Erről évtizedekkel később, a közelmúltban beszélt először, és csak annyit mondott, hogy valakik a szomszédból tették. Leland senkinek sem szólt az erőszakról, azt mondja azért, mert tudta, ha az apja megtudná, biztosan megölné az elkövetőket, ő pedig nem akarta elveszíteni az apját. A traumán egy másik, szintén életre szóló élmény hatására tudta túltenni magát. Egy napon Leland apja egy pékség kiszuperált furgonjával állt be a ház elé. Azt mondta a fiának, az az új lakókocsijuk. A kis Leland hitetlenkedve nézett rá és azt mondta:

Ne már, apa, ez egy kenyeres kocsi, tudok olvasni, oda van írva az oldalára, hogy »Merita kenyér és pékáru«.

Az apja azonban meggyőzte Lelandet, hogy ketten képesek lesznek a világ legjobb lakókocsijává varázsolni a kenyeres furgont. Egész nyáron dolgoztak, átépítették a járgány elektromos hálózatát, gázt szereltek be a főzéshez, a falakra lehajtható ágyakat csavaroztak. Amikor elkészültek, a család hosszú túrákra ment a hegyekbe, meg a tengerpartra. A kisfiú ezeken az utazásokon tanulta meg, milyen felfedezőnek lenni, miközben képes volt minden rosszat maga mögött hagyni. Megtanulta azt is, hogy milyen az, amikor az embernek van egy álma, amit kemény munkával megvalósít. Ahogyan az apja is meglátta a világ legfantasztikusabb lakókocsiját abban a szakadt kenyeres furgonban, és aztán ki is hozta belőle.

Az NFL-ből a NASA-hoz

Leland Melvin a középiskola után a virginiai Richmond Egyetemre ment, ahol kémiából szerzett diplomát, miközben a Spiders amerikaifoci-csapatban minden idők legjobb elkapója lett: 198 elkapásból szerzett 2669 yardjával, 16 touchdownjával pedig negyedik lett az örökranglistán. Szinte biztos volt, hogy az NFL egyik korszakos sztárja lesz belőle, amikor 1986-ban leigazolta a Detroit Lions. Csakhogy a szezont megelőző edzőtábor második hetének végén megsérült a térde. Nem játszhatott, ezért elküldték a csapattól.

Bár a következő szezonra érvényes ajánlata volt a Dallas Cowboystól, Leland egy professzor tanácsára úgy döntött, egy B-tervvel is készül a jövőjét illetően. Felvételizett a Virginia Egyetemre, hogy anyagtudomány-mérnöki mesterdiplomát szerezzen. Jó döntés volt: egy újabb térdsérülés ugyanis még abban az évben pontot tett a sportkarrierje végére. Leland az egyetemen elment egy állásbörzére. Amikor elsétált a NASA standja előtt egy nő megragadta a karját:

– Szia! Hogy hívnak?

– Leland Melvinnek.

– Nahát, épp téged kerestelek! Szeretném, ha a NASA-nak dolgoznál.

„Az űrhajósok nem így néznek ki”

Leland 1989-ben kezdett el dolgozni Langley-ben, a NASA kutatóközpontjában. Olyan emberekkel kötött barátságot, mint a matematikus Katherine Johnson (az ő, illetve kollégái történetéről szól a 2016-os A számolás joga című film), vagy Charles Frank Bolden, aki első afroamerikaiként lett az űrügynökség ügyvezetője.

Egy barátja 1996-ban azt mondta Lelandnek, hogy szerinte nagyszerű űrhajós lenne belőle, és adott neki egy jelentkezési lapot. Ő azonban nem töltötte ki a papírt, mert amikor végignézett magán, azt gondolta, az űrhajósok nem így festenek. A barát, Charles Camadra azonban beadta a jelentkezési lapját és be is válogatták az asztronautának. Leland csak ekkor gondolta azt, hogy ha Camadrának összejött, talán neki is sikerülhet. Két évvel később kezdődött el az űrhajós-kiképzése.

Az alapkiképzés után Lelandet elkezdték felkészíteni arra, hogy űrsétát is végezhessen. Erre egy hatalmas medencében képzik ki az űrhajósokat. Az első merülésnél Leland észrevette, hogy hiányzik a sisakjából egy kis alkatrész. Már nagyjából nyolc méteres mélységben voltak az oktatójával, amikor érezte, hogy baj van. Egy rövid ideig csak fehér zajt hallott, aztán elveszítette az eszméletét. Amikor kihúzták a vízből, és levették a sisakot a fejéről, észrevették, hogy a jobb füléből ömlik a vér. Leland semmit sem hallott, teljesen megsüketült.

Bár megoperálták, és az orvosok nem találtak maradandó károsodásra utaló jelet, az űrprogram vezetői közölték Lelanddel, hogy soha nem mehet az űrbe. Bár lassanként visszatért a hallása, a NASA orvosai következetesen azt mondták neki, hogy túl kockázatos lenne számára az űrutazás. Úgy tűnt, hogy csakúgy, mint korábban a sportkarrierje, az űrhajós pályafutása is véget ér, jóformán mielőtt elkezdődött volna. Hiába a sokéves kemény, és kitartó munka, egy váratlan sérülés újra romba döntött mindent.

Határtalanság

Leland a NASA-nál maradt, de Washingtonba költözött, hogy az ügynökség oktatási programjában dolgozzon. Aztán 2003. február 1-jén felrobbant a Columbia űrsikló, amikor visszatért a Föld légkörébe. A hétfős legénység minden tagja meghalt a tragédiában. Leland a NASA több munkatársával együtt körbeutazta Amerikát, hogy részt vegyen a kollégái és barátai búcsúszertartásain. Észre sem vette, hogy a repülőgépeken mindig a NASA vezető orvosa, Richard Williams mellett ült, aki minden le- és felszállás közben egy noteszbe jegyzetelt.

KENNEDY SPACE CENTER, FL - MAY 15:  (FILE PHOTO)  In this NASA handout, Columbia Space Shuttle debris lies floor of the RLV Hangar May 15, 2003 at Kennedy Space Center, Florida. The Columbia Accident Investigation Board investigators say that a culture of low funding, strict scheduling and an eroded safety program at NASA doomed the flight of the space shuttle.  (Photo by NASA/Getty Images)
A Columbia űrsikló maradványai . Fotó: NASA/Getty Images

Amikor a véget ért washingtoni oktatási program és Leland visszatért a NASA houstoni központjába, Williams behívatta az irodájába, és közölte vele, hogy repülőgépeken végzett megfigyelései alapján megadja neki az űrrepülési engedélyt.

A fiút, aki soha sem akart űrhajós lenni, akinek többször is derékba tört az élete, 2008. február 20-án lőtték fel először a világűrbe. Aztán 2009. november 16-án még egyszer. A két küldetés során Leland Melvin összesen több mint 565 órát töltött az űrben. Azt mondja, az egyik legnagyobb vágya az, hogy egyszer mindenki megtapasztalhassa azt semmihez sem fogható élményt, amit egy űrutazás jelent. Ez mindennél jobban megmutatja az embernek, mennyire nem számítanak a különbségek.

Az űrállomás olyan volt, mintha egy Benetton-reklámban lettünk volna. Afroamerikaiak, ázsiaiak, franciák, németek, oroszok dolgoztak és éltek együtt, miközben 28 ezer km/h sebességgel, 90 percenként megkerülik a Földet. Amikor odaúsztam az ablakhoz, láttam az egész emberiséget, ahogy egy civilizációként együtt dolgoznak. Láttam a földrészeket, a nagyvárosokat, de nem láttam határokat. Arra gondoltam, hogy ha az űrállomás fedélzetén össze lehet hozni ezt sok különböző, más nemzetiségű embert, hogy együtt, egymásért dolgozzanak, miért ne lehetne megtenni ezt a Földön is?

Leland Melvin 2014-ben nyugdíjba ment a NASA-tól. Azóta könyvet írt az életéről, és rendszeresen tart előadásokat. A beszédeit mindig egy idézettel kezdi:

A két legfontosabb nap az életedben az, amikor megszületsz, és amikor rájössz, hogy miért.

Kiemelt kép: Antoine Antoniol/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Women shout slogans in front of the Supreme Court during a protest against 'La Manada' (Wolf Pack) in Madrid on 4th May, 2018.
 (Photo by Juan Carlos Lucas/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.