Élet-Stílus
Feszty-körkép (Array)

Kiütéses győzelemmel kezdtek Árpádék Európában

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2016. 09. 24. 15:00

A Magyar Nagyfejedelemség 899-ben, a Brenta folyó melletti csatában adta a nyugat tudtára, hogy a továbbiakban részt kíván venni Európa történetének alakításában.
Korábban a témában:

Egyre inkább a múlté az a felfogás, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarság a besenyők által megvert, “megtizedelt” menekülő társaság lett volna. Sokan vélik úgy, a nagyfejedelemség tudatosan, jól előkészített módon, tervszerűen vette birtokába új hazáját, a kiváló természeti adottságokkal rendelkező, jól védhető medencét.

Nem tudjuk, a honfoglalásnak nevezett aktus mikor kezdődött, egyben, vagy több lépcsőben valósult-e meg, de annyi biztos, 896-ban Árpád nagyfejedelem már innen osztotta parancsait. A honfoglalásról itt, a besenyő támadásról, vagy “állítólagos besenyő támadásról” itt írtunk bővebben.

A Magyarok útja

Bárhogy is történt, az biztos, hogy a Magyar Nagyfejedelemség rögvest aktív és kezdeményező külpolitikába kezdett. Őseink tettek róla, hogy Nagy Károly egykori birodalmának örökösei minél mélyebbre süllyedjenek belháborúikba, még véletlenül se egyesítsék erejüket a keleti szomszéd ellen.

Ennek jegyében indítottak hadat 899-ben Észak-Itáliába Berengár ellen. Itália királya volt, Nagy Károly dédunokája, ezen oknál fogva pedig jogot formált a Német-Római császári címre. Épp úgy, ahogy Arnulf, a keleti frank uralkodó is, aki viszont a Magyar Nagyfejedelemség segítségét kérte.

A magyar lovasok a Dráva és a Száva vonalán indultak nyugatra, ezt az útvonalat használták később is nagyon gyakran nyugati hadjáratok alkalmával, ezért lett a neve Strata Hungarorum, azaz Magyarok útja.

Szélsebesen haladva feldúlták az egész Pó-síkságot, szeptember folyamán pedig Paviáig jutottak. Ennek már fele sem volt tréfa, Berengár fővárosát fenyegették. A király óriási, 15 ezres hadat gyűjtött, és ütközetbe indult.

Nem mertek harcba szállni?

Nem tudjuk, a magyarok hányan voltak, de a kortárs Liudprand, Cremona püspökének krónikájából úgy tudjuk, a nyugatiak háromszoros túlerőben voltak. A püspök , aki a “másik oldalon játszott”, így nem valószínű, hogy a csúnya vereség után ebbe az irányba túlzott volna. Berengár feltehetően 5-6 ezer vitézt állított ki, a magyarok 2-3 ezren lehettek.

Amikor a két sereg összetalálkozott, a magyarok berezeltek:

… amikor meglátták az óriási sokaságot, lelkükben megrettenve, nem tudták eldönteni, mit tegyenek. Megütközni nem mertek, elfutni egyáltalán nem tudtak. A két veszély közül inkább van kedvük a futáshoz, mint az ütközethez. Amikor a keresztények üldözőbe veszik őket, az Adda folyón úszva kelnek át…

– írja Liudprand. Szegény jó püspök nem tudhatta, miként az itáliai seregek vezérei sem, hogy a páni menekülés egy szépen kidolgozott terv része, és egy magyar lovascsapatnak átúsztatni egy folyón nem a menekülés utolsó, elkeseredett módja, hanem szinte sétagalopp.

Hátrafelé nyilazó magyar harcos az aquileai székesegyház freskóján (Wikipedia)

Mindkét horog bekapva

A horgot tehát bekapták, elbizakodva, a fegyelmet sem tartva üldözőbe vették a pogányt. Ezalatt pedig az elszórtan portyázó seregrészek már felállították a lest a Brenta folyó mentén, ahova a nyugatra küldött kontingens szépen csalogatta a vasasokat.

Amikor Berengár serege a Brentához ért, szeptember 24-én a magyarok követet küldtek hozzá a folyó túlpartjáról: hagyja őket békében elmenni, visszaadnak minden zsákmányt, minden foglyot, és többé nem lépnek Itália földjére. A krónikák szerint azért, mert lovaik túlhajszoltak voltak, nem bírták a menekülést. A keresztény király, több ezer lovag élén egészen elbizakodott lehetett, ha még itt sem vette észre a csapdát.

A magyarok a folyó túloldalán voltak, hátukban egész hazáig nem volt ellenség, és azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy a könnyűfegyverzetű lovasokat bármikor is utolérnék a vasba öltözött vitézek. Nem tudjuk, mi játszódott le a nyugati vezérek fejében, Liudprand szerint “gőgös felfuvalkodottságukban”, mert a győzelmet már magukénak érezték, fenyegetésekkel feleltek a magyar “békeajánlatra”.

Az ételt a torkukban szúrták át

Bárhogy is feleltek volna, sorsuk ekkor már elrendeltetett, ez a kis színjáték csak időhúzásra kellett és arra, hogy a keresztények még inkább pöffeszkedjenek saját erejük tudatában, éberségük elaludjon. Bejött a magyarok számítása, és a legalkalmasabb pillanatban lecsaptak a szekérvárba tömörült itáliai hadra. Két oldalról becserkészték az ellenséget, majd nyílzáport táborra, miközben a harmadik csapat:

… a folyón átkelve, egyenesen az ellenség az ellenség közepébe rontanak. A keresztények közül ugyanis a legtöbben az alkudozások miatti hosszas várakozásban kifáradva, táborszerte leszálltak a lóról, hogy felüdítsék magukat étellel. A magyarok oly hirtelenséggel döfték le ezeket, hogy egyeseknek az ételt a torkukban szúrták át, másokat megakadályoztak a futásban, mivel elvették lovukat.

Berengár maga is csak közkatonának öltözve tudta menteni puszta életét, így nyert egérutat. Megsemmisítő vereség volt. Olyannyira, hogy a magyar sereg Itália földjén töltötte a telet, Berengár csak a következő év tavaszán tudta őket távozásra bírni temérdek ajándék és túszok átadása árán.

Európa pedig ekkor, 899. szeptember 24-én tényleg rádöbbent: a Kárpát-medencében most egy olyan hatalom jelent meg, amellyel komolyan számolni kell.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Domenico Lucano, mayor of the small Italian fishing village Riace, receives the 'Dresden Peace Award 2017' at the Semper opera in Dresden, Germany, 12 February 2017. Lucano receive the award for his committment to helping refugees. The 58-year-old man has been welcoming refugees flying from war and poverty since 1998. Photo: Arno Burgi/dpa-Zentralbild/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.