Tudomány

Szörnyű haragra gerjedt Zolta vezér

A Kárpát-medencéből több tucatnyi hadjáratot indító magyarság 955 augusztusában szenvedett vereséget Augsburgnál. Sokan még úgy tanultuk, hogy e megrendítő veszteség miatt zárultak le a nyugati irányú “kalandozások”, pedig ez ebben a formában nem igaz.

A hadjáratokat politikai célok vezették, a magyar állam saját pozícióját erősítette azzal, hogy beavatkozott a széttagolt nyugati tartományok uralkodóinak rivalizálásába.

I. (Nagy) Ottó egységbe kovácsolta a német területeket, vezetése alatt szilárd, az a szilárd, erős állam, ami lezárta a nyugati irányú hadjáratok korát.

Tény, hogy Augsburgnál egy magyar kontingens vereséget szenvedett, de nem oly megrendítőt, ami miatt szakítottak volna addigi aktív, kezdeményező politikájukkal: dél-délkeleti irányba továbbra is igen aktívnak bizonyultak. Ne feledjük azt sem, a németek saját földjükön, védekezésből nyertek, és nem is gondoltak bosszúhadjáratra. Egy “megsemmisítő vereség” előnyeit nyilván kiaknázták volna már csak azért is, mert az egykori Pannónia földjét sajátjuknak érezték.

De nézzük, mi történt Augsburg alatt a Lech mezején? Kevés a fennmaradt forrás, még a nagy összecsapás helyszínét sem tudjuk pontosan meghatározni. A magyarokat Ottó ellen hívta be fia, Luitpold és Vörös Konrád lotharingiai herceg, ám mire lovasaink átlépték a határt, Ottó megbékélt velük, és együttesen fordultak a betörő magyarok ellen.

Mint sebzett oroszlánok

Nem tudjuk, hány főt számlált a Lehel, Vérbulcsú és Súr vezette magyar különítmény, de feltehetően többen voltak, mint a németek. Augusztus 8-án kezdték meg Augsburg ostromát, kiéheztetését, de rövidesen megjelent a király vezette felmentő sereg. Ottónak volt elszámolnivalója a magyarokkal, hiszen a központosító törekvései ellen lázadó tartományurak mindig bizton számíthattak a keleti szomszéd segítségére.

Kétséges, hogyan zajlott a csata, de az biztos, a magyar sereg felhagyva a város ostromával, augusztus 10-én vállalta a harcot a nehézfegyverzetű németekkel.

Ottó sikere feltehetően abban állt, hogy sikerült megosztani a magyar erőket, és egyesével közelharcra kényszeríteni, felmorzsolni, megfutamítani őket.

Fogságba estek a vezérek is: a németeket nyárson sütő, vérüket borként ivó Vérbulcsút, a kürtjével a császárt halálra sújtó Lélt és Súrt felakasztották.

De végül a bajorok és alemannok gyalázatos csalárdsága miatt Lél meg Bulcsú fogságba estek, s az Inn folyó mellett akasztófán végezték életüket. Botond meg a többi megmaradt magyar vitéz, mikor látták, hogy az ellenség gonosz csele miatt szorultságba jutottak, bátran és emberül helytállottak. Egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradó résznek segítségére legyenek. Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak ordítva a fegyverek közé, és az ellenséget szörnyű nagy öldökléssel terítették le. És noha le voltak győzve, mégis legyőzőiket erősebben, diadalmasabban győzték le, sőt szörnyű nagy öldökléssel terítették le

– ad némi vigaszt Anonymus. Közel sem volt megrendítő ez a vereség, de fájt a magyaroknak. Ismét a Névtelen:

Zolta vezér meg főemberei Lél, Bulcsú és többi vitézeik halála miatt szerfölött fölháborodtak, s ellenségeivé lettek a németeknek. Zolta vezér meg vitézei az ellenség elkövette sérelem miatt bosszút lihegtek, és nem hallgatták el, hogy akárhogyan, de visszaadják neki a kölcsönt.

Diadallal tértek haza

Kézai Simon mester sem hagyja megtorlatlanul a vezérek kivégzését:

Egy másik magyar sereg Augsburg városától távol táborozott, jó negyvenezer fegyveres férfiú volt benne; meghallották, milyen keményen megszorították, elfogták, megölték társaikat: visszavonultak valami szigetre, és lesték, mikor oszlik meg a császár serege; mikor azután a császár hadinépének nagyobbik fele a Rajna felé indult, a magyarok a mezőségben körülvették, s azután nyilazással először lovaikat ölték meg, naphosszat sem megállni, sem megfutni nem engedték őket. Végre is, miután nem mozdulhattak, megadták magukat: ezekkel váltották meg Regensburgban fogva tartott társaikat.

Ilyen szerencsés eset után felégették a fuldai monostort, sok aranyat szedtek föl benne; azután átkeltek a Rajnán, tűzzel-vassal dúlták a lotaringiai hercegséget, majd Strassburg körül – melynek latin neve Argentina – csatában elfogták Eckhard lotaringiai herceget és a segítségére siető Berthold brabanti herceget, és lenyakazták őket.

Majd dühödten nyomorgatták Galliát, vadul kegyetlenkedtek az Isten egyházával, pusztították Metz, Trier és Aachen vidékét; azután karddal nyitottak maguknak utat a meredek Szenon-hegyeken és az örökös Mars népein keresztül. Ott Susa és Torino városait rombolták le, áthatoltak a nevezett hegyeken, s amikor Lombardia síksága tárult szemük elé, sebes nyargalvást szinte az egész tartományt feldúlták; így tértek meg diadallal saját országukba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik