Ismerem Orbán Viktort. Olyan, mint Marie Le Pen, Donald Trump vagy Putyin.
– mondta nekem Miguel, egy huszonéves, granadai származású, francia állampolgár, a párizsi Bataclan bezárt épülete előtt, ott, ahol a 90 halálos áldozatot követelő terrorcselekmény történt tavaly novemberben. A klub amúgy hamarosan újra nyit, ott jártamkor franciák és turisták fotózkodtak a helyszínen.
Alkalmi beszélgetőtársam, Miguel meglepően tájékozott volt a magyarországi politikát illetően. Szerinte a kerítés nem megoldás a menekültválságra, a népszavazási cirkusz csak Orbán Viktor hatalmának fenntartásáról szól. Úgy vélte, a nacionalista-retrográd politikusok az egész világon tudatosan szítják a menekültek iránti félelmet, és a magyar kormányfő is ebbe a sorba tartozik. Azt is mondta, hogy szerinte Nyugaton vége van a hagyományos bal-jobboldali pártrendszernek, a jövő a bezárkózást és a nyitottságot óhajtó politikai erők harcáról fog szólni.
Párizs ezt is túl fogja élni
Párizsban július végén szüntették meg a novemberi terrorcselekmények után elrendelt szükségállapotot. Ennek ellenére sok katonát és gépfegyveres rendőrt láttam az utcákon, akik kettesével-ötösével járőröztek a fontosabb közlekedési csomópontokon. A Notre Dame előtt például speciális rendőrségi furgonokból figyelték az elektronikus kommunikációt, erre a tetejükön látható antennaerdőből lehet következtetni. A Szajnán is gyakori a szupergyors, fekete gumi motorcsónakon, fekete ruhában száguldó, ötfős kommandós egység látványa.
A terrorfenyegetettség a hivatalos adatok szerint kissé visszavetette a turizmust. Kivéve a kínai turisták számát, akikből tényleg rengeteget láttam Párizs utcáin. Őket onnan lehetett megismerni, hogy rendkívül jól öltözöttek, de nem annyira stílusosak, mint a japán turisták, viszont ugyanúgy szelfiztek és tableteztek, mint ők. Egész családok a nagymamával, nagyon gazdag fiatal párok, a frissen vásárolt Gucci és Louis Vuitton csomagjaikkal. Saját szememmel láttam, hogy a Louvre-ban egy fiatal kínai fiú, válogatás nélkül lefotózta az összes képet egy teremben. Vajon, honnan ered ez a gyűjtőszenvedély?
Kultúra és stílus
Természetesen Párizsnak is vannak kevésbé turistacsalogató részei, mint minden nagyvárosnak. Az ottani Blaha Lujza tér, a Republique például tele van hajléktalanokkal és afrikai bevándorlókkal, akik mégis egy padon ülnek a felkapott Marais negyedből átsétáló, tősgyökeres francia hölgyekkel és urakkal. De itt valahogy nem ciki leülni egymás mellé a padra és beszélgetni egymással. A téren folyamatosak az ételosztások, még sincs olyan hosszú sor, mint a Blahán. Bár a francia társadalmat óriási ellentétek feszítik, és a szegénység, elesettség arca is hasonló, mint Magyarországon, az emberi méltóságnak errefelé mintha nagyobb lenne a tisztelete.
Szállásadónk szomszédja, Marie – egy fiatal francia nő, aki kulturális sajtóattaséként dolgozik – azt mondta: a párizsiakban a terror miatt van is félelem, meg nincs is. A franciák többsége a saját életében egyáltalán nem érzékelte a szükségállapotot. A katonákat már megszokták, van, akit biztonsággal tölt el a látványuk, de sokan tesznek az egész cirkuszra. Szerinte a terroristák bárhol, bármikor lecsaphatnak, ezzel nem szabad foglalkozni. Elvégre Párizsban sokkal többen halnak meg autóbalesetben, mint terrorcselekményben.
Szerinte a párizsi merényleteket nem a bevándorlók, hanem őrült terroristák követték el, akiket valószínűleg valakik feltüzeltek, mint egy vadszamarat, a saját politikai céljaik elérése érdekében. Ha teret engednek a félelemnek, akkor a terroristák nyernek, és ezt az engedményt nem adhatják meg nekik, mondta.
Miguel és Marie eszmefuttatását nagyon jó volt hallanom, mert hasonlókat gondolok a kérdésről, mint ők. Az otthoni hisztérikus néphülyítés a kvótaszavazásról nem szól másról, mint a miniszterelnök hatalmáról, a félelemérzet felkorbácsolásáról a politikai haszon érdekében. Nagyon kétes játék ez, mert gyűlöletre nevel, és nem szándékolt következményei is lehetnek (pl. menekültek elleni erőszak).
Nem hajlandók félni
A Bataclant a terrortámadás után azonnal bezárták, ám várhatóan novemberben újra kinyitják. Eddig nemzetközileg is elismert metálklub volt, most szélesebbre tárják a kapuikat, amolyan igazi multikulturális helyet varázsolva a klubból. Ahogy az egyik tulajdonos fogalmazott: a terror összehozott minket, részben dacból, részben az áldozatok iránti tiszteletből nyitnak újra, mert nem engedhetik meg, hogy a terror bárkit is megfélemlítsen.
A Republique térhez közeli, legendás Bataclan már 150 éve működik. 1864-ben húzták fel az épületet, amely azóta is színházként, kávéházként üzemel. Nevét egy frivol Offenbach operettről kapta. Még az utcája is jelképes: Voltaire-ről, a szabadszájú, antiklerikális íróról, gondolkodóról elnevezett sugárúton található, nem messze a város központjától.
Nem véletlen, hogy a terroristák ötletgazdái is ezen a helyen öltek. A francia ajkú terroristák még ebbe is beleviszik a kultúrát, akárcsak a Charlie Hebdo (egyébként vállalhatatlan színvonalú) vicclap elleni támadásnál. Amíg az Al-Kaida ikonikus gazdasági központot (WTC), korábban amerikai hadihajókat támadott, a mostani terroristák oda mérik a legnagyobb csapást, ami a franciáknak a legjobban fáj: a kulturális jelképeikre.
Azaz minél nagyobb zavart akarnak kelteni, kulturális harcnak, “Isten ítéletének” beállítva az “erkölcstelenek” legyilkolását. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyilkosok maguk sem tudták, mit cselekedtek. Ezt éppen az bizonyítja, hogy Isten nevében öltek ártatlanokat. Az emberi élet minden vallásban szent, azt senki emberfia nem veheti el mástól. Ez maga a főbenjáró bűn, mert minden vallás az élet vallása, még az iszlám is, aminek a nevében állítólag öltek ezek a tudatlan, szerencsétlen idióták.
A terror soha sem győzhet
Párizs amúgy tényleg egy igazi multikulturális nagyváros, a világ egyik legélhetőbb helye. A nagyvárosok közül itt van a világon a legtöbb fa, a parkok legendásan gyönyörűek és a legkisebb utcát is platánsorok díszítik. Emellett valóságosan is tapintható, pezsgő kulturális-társasági élet jellemzi. A kávéházak tömve vannak, a színházak előtt hosszú sorok kígyóznak, a piacokon elegáns madámok vásárolnak az algériai kofától zöldséget-gyümölcsöt. És beszélgetnek egymással! És mosolyognak egymásra! Sőt, még rám is mosolyogtak tök ismeretlen franciák, csak úgy. Mert ez jó, mert ettől lesz könnyebb, szebb az élet.
A városnak nagyon sok rétege van, amelyek egyedi, nagyon is szerethető szövetté állnak össze. Eleve fel sem merül, hogy ellentét lenne a rétegek között. Mert ilyen egy igazi nagyváros: együttműködésre és harmonikus életre nevel. Szóval, Párizs igazán élhető hely, és terrorfenyegetettség ide vagy oda, véleményem szerint hosszú ideig az is marad.
Hogy mindez naivitás lenne? Meglehet. Ám, én sok párizsival, a csendes többséggel együtt, büszke vagyok erre a naivitásra. Ami persze csak a hisztérikus politikai haszonszerzés szemszögéből naivitás. A demokrácia és az emberi élet felől nézve az egyedül követhető út. Annak tudása ez, hogy mindenfajta erőszak – szóval vagy cselekedettel elkövetett – életellenes, emberellenes, ha úgy tetszik, keresztényellenes. Úgyhogy a magam részéről nem vagyok hajlandó felülni a magyar kormány gyűlöletvonatára. Ebben erősített meg engem Párizs.
