A század elejének egyik legnagyobb biológusa, a mesterséges megtermékenyítésre szakosodott (a lovak terén óriási sikereket elérő – ő hozta létre számukra az első mesterséges megtermékenyítő központot 1901-ben) Ilja Ivanov 1910-ben a grazi Zoológusok Világkongresszusán vázolta fel először egy ember-majom hibrid létrehozásának lehetőségét.
A kilencvenes évek végén egy moszkvai levéltárban előkerült dokumentumok szerint a tudósnak a húszas évek során lehetősége is nyílt ezen ötletek megvalósítására – 1924-ben az állami szervek támogatásával el is kezdte bejárni a világot megfelelő alanyok után. Útja Párizson át vezetett, ahol korábbi munkahelyét, a Pasteur Intézetet is meggyőzte a projektről. A franciák felajánlották számára Francia-Nyugat-Afrika gyarmatának ma Guineához tartozó részén lévő főemlősközpontjukat, amelyet Ivanov örömmel igénybe is vett. A kísérleteket 1926 márciusában kezdte meg három egyeddel, de nem jutott sikerre, így úgy döntött, visszatér a Szovjetunióba. Tizenhárom nősténnyel (más források szerint húsz csimpánzzal) a Szuhumiban lévő főemlőskutató központba utazott, ahol a csimpánzokat továbbra is emberi ondóval akarta megtermékenyíteni.
A kísérletek persze itt is kudarcba fulladtak, de Ivanov nem adta fel. 1927-ben megfordította a rendszert: csimpánzondót akart női önkéntesekbe juttatni. A feladatra öt nőre lett volna szüksége, akiket teljesen izolált volna egy időre, ezzel is megakadályozva, hogy egy esetleges terhességnél biztosra vehessék a kísérlet sikerét. A terv részletei persze kitudódtak, de a legtöbben teljes képtelenségnek vélték azt, így nem is foglalkoztak vele. Ettől függetlenül ez is szerepet játszhatott abban, hogy Ivanovnak a következő három évben egyáltalán nem sikerült egy hím csimpánzot szereznie a feladatra, hiszen az Afrikából hozottak mind elpusztultak.
Az összeesküvés-elméletek legjobbja
A magát Skócia nemzeti lapjának nevező The Scotsman hasábjain majdnem napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2005 december 20-án megjelent cikk korábban sehol sem látott tényeket vonultat fel a témában, amelyekből voltaképp egy szó sem igaz.
Eszerint a szovjetek a háborús veszteségek után épp újjá akarták építeni a Vörös Hadsereget, de az első ötéves terv semmiből megszülető városaihoz és óriási gyáraihoz is szükség volt jó munakerőre, így Ivanov korábbi, mesterséges megtermékenyítés terén végzett munkája épp kapóra jött.
Az ismeretlen szerző által jegyzett cikk szerint maga Sztálin kérte fel Ivanovot a feladatra, ezekkel a szavakkal:
A férfit végül állítólag kétszázezer dollárnyi rubellel (mai árfolyamon ez 57 millió forint, az inflációt figyelembe véve azonban 70, bár ez végülis mindegy) indították útnak Nyugat-Afrika felé, ahol megkezdhette csimpánzokat megtermékenyítő kísérleteit.
A cikk állításai szerint mindeközben Grúziában – Sztálin szülőhelyén – egy tudományos központot hoztak létre, ahol a születő utódokat majd felnevelhetik. Ivanov kísérletei kudarcba fulladtak, így elhagyta Afrikát, Grúziában pedig mindössze a női önkéntesekkel folytatott sikertelen kísérletekkel találta magát szembe.
Utolsó mentsvára egy kubai örökösnő volt, akitől néhány majmot akart kölcsönözni, de a hír eljutott az amerikai fülekig, sőt, a New York Times-ban is elkezdtek fényt deríteni a kísérlet részleteire, így azt azonnal befejezték. A nem túl pénztárcabarát kísérletek kudarcba fulladása fájt a szovjet vezetésnek, így a tudóst öt év börtönbüntetésre ítélték, de ezt rövidesen öt évnyi kazah száműzetésre ítélték. Ivanov egy évvel később, egy fagyos vasútállomáson összeszedett betegség (tüdőgyulladás?) szövődményeiben halt meg.
A kísérleteknek vége szakad
A szovjet tudományos világban a húszas-harmincas évek fordulóján bekövetkező hirtelen politikai változások miatt a tudós és más, főemlőskutatásra és kísérletekre szakosodott társai is elvesztették pozíciójukat, pedig az új kísérleti alanyok már épp megérkeztek. 1930. december 13-án letartóztatták, majd öt évre száműzték a némileg hűvösebb éghajlatú Almatiba, ahol 1932 márciusában bekövetkezett haláláig a Kazah Állatorvosi és Zoológiai Intézetben dolgozott.
Sikerülhetett volna?
Most, több, mint nyolcvan évvel később már tudjuk, hogy a kísérletek soha nem is végződhettek volna sikerrel, hiszen míg az embereknek 46, addig a csimpánzoknak 48 kromoszómája van, így utódjuk semmiképpen sem születhetett volna. A Szuhumiban lévő főemlőskutató intézet még mindig működik, kopott ketrecekben még mindig több száz állat tengeti a napjait. Néha egy-egy megszökik közülük – talán épp az Ivanov-féle kísérletek egy alanyának unokája.
