Az ezredéves ünnepségek részeként a Városligeti-tó Széchenyi-szigetére Alpár Ignác által tervezett Történelmi Épületcsoportot előbb fából építették fel, de nagy sikerére való tekintettel 1904-1908 közt tartósabb anyagokból építették újjá.
Noha nem teljes egészében a vajdahunyadi vár másolata, sőt, a Trianon előtti Magyarország legszebb román, gótikus, reneszánsz és barokk épületeinek részleteit tömöríti, főhomlokzata mégis megegyezik a vajdahunyadi váréval, így a köznyelv egyszerűen csak Vajdahunyadvárként emlegeti.
De mi a helyzet az eredetivel?
A Hunyad megyében lévő Vajdahunyad vára Európa egyik legnagyobbja, alapjait Hunyadi János apja, Vajk kenéz fektette le a XV. század első éveiben. Az évtizedeken át birtokközpontként szolgáló várat Hunyadi János 1446-ban, kormányzósága elején lovagvárrá építette át.
Az épület 1618-ban Bethlen Gábor és családja birtokába került, akik azonnal átalakították és külső védművekkel erősítették meg. Harminc évvel később Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin további változtatásokat eszközölt rajta. A kétszáz éven át fenntartott állapotot végül a XIX. század zúzta szét: 1818-ban egy villámcsapás okozta tűz pusztított benne, 1854-ben pedig leégett. Műemléki helyreállítása az 1860-as évek vége óta tart – előbb Schulz Ferenc, majd Steindl Imre (1870-1874) gótikus stílusúvá alakította vissza, tudományos igényű helyreállítása pedig Möller István (1907-1913) nevéhez fűződik, de 1956 óta folyamatosan zajlanak a további helyreállítási munkák.
Mi történt?
Röviden: feltartóztathatatlan iparosodás, majd rendszerváltás utáni gyors pusztulás. Az ózdi recept.
A négyszög alaprajzú Nebojsza-torony háta mögött lévő Szent Péter-hegy aljában már 1782-től működött egy kohókból és hámorból álló vasmanufaktúra, amely száz éven át ontotta magából a vasat. Ezen épületek romjai pedig még ma is megtalálhatóak a vár közelében.
A XIX. század második felében a költőként is ismert bányamérnöknek, ismert Debreczeni Mártonnak köszönhetően Vajdahunyad és környéke vaskohászati központtá fejlődött. 1882-ben elkészült a szomszédos govasdiai vasművel összekötő két drótkötélpálya, majd a századfordulóig több vasútvonal, amely a környező kohászatokkal kötötte össze a várost.
1884-ben megkezdték az első nagyolvasztó építését, melyből 1903-ig további négy épült, egyikük húsz méteres magasságával az akkori Magyarország legnagyobbja. A Magyarországtól való elcsatolást egyáltalán nem sínylette meg a vidék ipara, 1937-1940 közt elkészült a 8500 négyzetméteren elterülő Siemens-Martin acélmű, amely egy csapásra Románia egyik legnagyobb acél- és vaskohászati központjává tette Vajdahunyadot, a nyolcvanas években több, mint húszezren dolgoztak itt.
A kilencvenes években aztán a magyar kohászati központokhoz (Diósgyőr, Ózd, Dunaújváros) hasonlóan Vajdahunyadon is elbocsátották a munkásokat, 2003 óta a gyár északi része ipari parkként működik, a hűtőtornyok és épületek jó részét pedig az elmúlt években lebontották, a város látképét viszont örökre tönkretették.
