Élet-Stílus

Gyászban, magányban

Rába Géza
Rába Géza

újságíró. 2015. 08. 01. 11:00

Hogyan lehet segíteni a gyászban? Mit lehet mondani a magányba és a veszteség okozta fájdalomba süllyedt embernek? Miként álljunk az idős emberek gyászához, vagy csak úgy általában a gyászhoz?

Ezen a héten arra voltunk kíváncsiak, hogy mit mondanának, mivel tudnának segíteni a különböző vallások képviselői, egy beteg, idős embernek, akit eltemetett a gyásza.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Ön mit mondana egy magára maradt idős, beteg embernek, aki beletemetkezik a párja elvesztése okozta gyászba?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

 

Farkas Pál

Buddhista tanító

Arra kérném, bármennyire nehezére esik is, igyekezzék reálisan felmérni a helyzetét. Ha ezt megteszi, rájön, hogy mindabban, ami vele történik, emberek százmilliói osztoznak szerte a világon. Az emberi szenvedés egyetemes, mert éppen törékeny és változásnak alávetett embervoltunkból fakad.

Arra kérném, nézzen körül, hogy meglássa, a kozmetikai ipartól a gyógyszeriparig iparágak, a médiától a vendéglátóiparig szolgáltató ágazatok épülnek arra az elkeseredésre, amit a mulandóság okoz, és egyik sem képes semmiféle tartós megoldást, semmiféle általánosan alkalmazható gyógyírt találni.

Mert a gyógyírt – és ezt igyekszenek feltárni a vallások – nem kívül kell keresni, hanem belül. A külsődleges megoldások sosem vezetnek belső békéhez, csak ideig-óráig tartó látszatmegoldásokhoz. A fájdalomcsillapító bevétele nem a fájdalom okát szűnteti meg, csak a fájdalmat.

Az ember azzal vértezheti föl magát, ha tökéletesen megérti a szenvedést, mint az élet velejáróját, nem utasítja el és nem menekül el előle. De mélyreható figyelemmel megismeri az okát, a kellemes megőrzésére és a kellemetlen elpusztítására irányuló vágyat, és rájön, hogy csak annak felhagyásával képes szabadulni. Amikor ennek megfelelően cselekszik, a megszabadulást időről időre közvetlenül is tapasztalja, és így még inkább kedvet kap ahhoz, hogy végigjárja az odavezető utat. Ennek alapja, hogy szilárd erényeken nyugvó szándékos tettei jó irányba vigyék, és akkor képes lesz tudatát élessé, összeszedetté, kitartóvá és szilárddá tenni, hogy tisztán meglássa az addig állandónak, uraltnak és fenntarthatónak vélt énkép viszonylagosságát, és további életét ne ennek az ábrándképnek az őrizgetésével, hanem az együttérzés fölkeltésével, a megoldást még kereső rászorulóknak nyújtott bölcs segítséggel tegye gazdaggá.

Isten tudja?

Rendszeresen jelentkező sorozatunkban öt – hazánkban is jelenlévő – világvallás képviselőinek dobunk fel kérdéseket egy-egy aktuális hír, vagy esemény kapcsán. Kíváncsiak vagyunk rá, hogyan látják a világot a 21. század elején a több ezer éves eszmerendszerek. Tudnak-e valami hasznosat, érdekeset, újat mondani nekünk?

A korábban megjelent több, mint 50 írásunkból ide kattintva szemezgethet.

Az Isten tudja rovatot közvetlenül a főmenüsorban lévő HÍR24 fül alatti, Élet-Stílus rovatban is megtalálhatja.

 

Mézes László Zsolt

Evangélikus lelkész

Bármilyen szó egy ilyen helyzetben kevésnek tűnhet.

A gyász egy olyan folyamat, amelyben a legfontosabb a melléállás. A vigasztalás ezért nem elsősorban szavakkal történik, hanem azzal, hogy ott vagyunk, ott állunk a gyászoló mellett. Ezzel érezheti jelenlétünket, és azt, hogy nincs egyedül ebben a fájdalomban.

Az Emberfia feltámadása után megjelenik az Emmaus felé tartó tanítványoknak, akik sokáig nem ismerik fel, hanem beszélgetnek és vitatkoznak közben mindarról, ami Jeruzsálemben történt. Evangéliumi iskolapéldája ez a lelkigondozásnak, amely kilátástalan helyzetben lévők számára a keresztény hozzáállást felmutatja.  Ennek fontosabb elemei:

Jézus nem beszélt, hanem a tanítványok mellé szegődött. Együtt ment velük, osztozott csendjükben, hallgatta fájdalmukat.

Kérdez. Hagyja, hogy a gyász, a szomorúság minél inkább megjelenjen.

A faluban velük marad estére. Asztalközösségben hálát ad, megtöri a kenyeret és a tanítványoknak adja. E szakrális cselekedetével lehull a lepel a tanítványok szeméről és felismerik a valóságot.

A gyászoló mellett lenni, hagyni, hogy a fájdalmak feltörjenek, és a mindennapokat szakrális cselekedetté formálni, amely összeköti a földet az éggel. Az életben felmutatni az életen túlit. Ez az egyetlen, ami vigasz lehet. De ez nem szó, és nem beszéd, hanem tett. Melléállás és Isten szeretetének felmutatása. A gyászban benne lét, a fájdalmakban benne lét, az életben benne lét, az élet elmúlásában benne lét, de ugyanakkor egy nagyobb valóság felé elindító, megindító szeretet.

 

Sulok Zoltán Szabolcs

Muszlim hitoktató

Az iszlám szerint az evilági élet az életnek csupán egy szakasza, mivel az emberi élet a halállal ér véget. A születés és a halál olyan kapuk, amelyeken minden embernek az Isten által megszabott időben át kell lépnie, azt sem késleltetni, sem pedig előbbre hozni nem lehet. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Bizony, mindegyikőtök teremtése (megalkotása) során az anyja hasában negyven napig állítódik össze csepp alakjában, majd ugyanannyi ideig vérrög alakjában, majd ugyanannyi ideig falatnyi húsdarab alakjában. Azután elküldetik hozzá az angyal, s belefújja a lelket, és négy dolog megírására utasíttatik: ellátásának, élettartamának, cselekedetének, és boldogtalanságának vagy boldogságának megírására…”.

Az iszlám arra tanítja az embert, hogy azok az emberek, akik társaink az életben, Isten akaratából vannak velünk addig, amíg Isten úgy akarja. Minden találkozás és minden elválás Isten elrendelése és egyben próbatétel is. Ezért az ember fogadja el Isten akaratát, ugyanakkor törekedjen a jóra a képességei és a lehetőségei szabta határokon belül, s erre figyelmeztesse társait az életben. Az embernek tudnia kell, hogy az élet soha nem hiábavaló, soha sem felesleges, hiszen Isten semmit sem teremt cél vagy értelem nélkül. Az embernek bíznia kell Isten bölcsességében és ki kell használnia az evilági életben rejlő lehetőséget, hiszen a hosszabb élet több jó tettet eredményezhet. Mohamed Próféta (béke legyen vele) tanította: „Az emberek közül a legjobbak azok, akik hosszú életűek és jók a cselekedeteik; míg a legrosszabb emberek azok, akik hosszú életűek és gonoszak a tetteik.”

Ezért az iszlám szerint nem az a fontos, hogy meddig él az ember, illetve magányos-e vagy társaság veszi-e körül, hanem az, hogy milyenek a tettei, hiszen ezekről kell majd számot adnia Allah előtt a Feltámadás Napján, s ezek alapján kap jutalmat (Paradicsom) vagy büntetést (Pokol).

 

Fotó: Thinkstock

Tornóczky Gusztáv

Hindu/vaisnava (Krisna-hívő) oktató

Ha egy idős, beteg ember egyedül marad és nagyon elmerül a párja elvesztése okozott gyászba, jó, ha mellette vagyunk és kedvesen támogatjuk őt. El lehet mondani számára, hogy a mélyen megélt gyász és fájdalom a szeretet miatt van, amit párja felé érez és ezeket a nemes emberi érzéseket nyugodtan élje meg, ne fojtsa el. Mi, mint lelkek érző-szerető lények vagyunk és ezek az érzések lelki természetünkből fakadnak. Lelki lényekként teljes szívvel szeretjük Krisnát (Istent) és az Ő teremtményeit is, mint társainkat. Akikkel kölcsönösen összekötjük életünket és közelebbi kapcsolatot alakítunk ki velük a Földön, mély ragaszkodás ébred bennünk feléjük. Ez különösen igaz a házastársakra, családi kapcsolatokra és a közeli barátokra. Társaságukban érezzük magunkat teljesnek és kiegyensúlyozottnak. Elvesztésükkor mély űr keletkezik hiányuk miatt, amit nem tudunk mindennapi módon pótolni és nem is kell. Ugyanakkor mi, mint tiszta lelki teremtményei Istennek boldogságból vagyunk, és ez kéne, legyen természetünk a mindennapokban itt a Földön. Igaziból nagyon sok cselekedetünk tulajdonképpen “hiánypótlás” és kompenzáció, amíg mi magunk nem elevenítjük fel Krisnával a Hozzá fűződő örök, szeretetteli viszonyt. Ha ez a kapcsolat megvan és tapasztaljuk, akkor nincs semmi, amire szükségünk lenne ebben a világban és amire vágyakoznánk. Nincs késztetés, hogy elérjünk valamit és arra sem, hogy valamilyen szerepben mutassuk magunkat, ami nem a tiszta lelki egyéniségünk. Elégedettek vagyunk és emberi kapcsolataink megélése közben is tapasztaljuk az egységet, összhangot Istennel és élőlénytársainkkal. Csajtanya Maháprabhu, Indiában élt nagy szent tanító ezt mondja imájában:

“Góvinda (Krisna) távollétében üresnek érzem a világot. Szememből záporoznak a könnyek, s egy pillanatnyi idő ezalatt egy korszaknak tűnik.”

Végül fel lehet ajánlani, hogy a gyászolóval együtt imádkozzunk rendszeresen az eltávozott lélekért, magunkért és másokért: Isten bocsássa meg bűneinket, segítsen elvenni a karmát, ami e világhoz köt és áldjon meg az istenszeretet megtapasztalásának kincsével.

 

Verő Tamás

Rabbi

A betegek és idősek tiszteletének fontos parancsolata minden pillanatban ott kell csengjen fülünkben. Előfordul, hogy egy beteg, öreg ember nem a megfelelő döntést hozza meg. A fájdalommal terhelt szív nem mindig eredményez helyes döntést.

Ennek a kérdésnek a megközelítése több oldalról történhet, és több féle képpen lehet döntést hozni.

Egy életet leélni házasságban, és utána betegen elveszíteni életünk társát, akire mindig támaszkodhattunk, akire számíthattunk, és akiből erőt meríthettünk, szinte megoldhatatlan feladat, és a további élet menetében nagy akadály jelent a túlélő számára.

Nézzük meg elsősorban a gyász-szokásokat, amelyek pontosan az ilyen helyzetekben válaszokat és iránymutatást nyújthat a család részére. Előírásaink szerint, minél hamarabb meg kell szervezni a temetést, hogy ezzel a haláleset miatt bekövetkezett sokkos érzés első fázisát lezárhassuk.  Egy hetes szigorú gyász veszi kezdetét a temetést követően azonnal, ilyenkor az elhunytra gondolunk (ezért takarjuk le többek között a gyászházban a tükröket, hogy ne saját megtört látványunkkal legyünk elfoglalva, hanem az elhunytra tudjunk teljes szívvel és lélekkel gondolni).  A temetéstől számított harminc napos időszak alatt már kevésbé körülhatárolt gyászszokások irányítanak bennünket. A temetés utáni egy év is szorosan kapcsolódik a gyászidőszakhoz, ezen idő alatt szokták elkészíttetni a sírkövet, majd a sírkőavatás következik.

Mindezek a törvények segítenek korlátok közé szorítani fájdalmunkat, amely mérhetetlen ugyan, minden napunkban ott található, de az életet kell választanunk, még akkor is, ha fájdalmukban semminek nem látjuk értelmét.

Első étel a gyászházban egy hamuba mártott tojás, amely a világot szimbolizálja. A tojás folyamatosan tovább gördül, még akkor is ha le szeretnénk állítani, fordul, pörög, és ezzel a gyászolónak is azt sugallja, hogy az élettel együtt jár a gyász, de tovább kell menni, és az élet folytatásával  kell törődni.

A kiegyensúlyozottság jegyében…

Az Isten tudja rovat aktuális kérdéseit alkalmanként öt – hazánkban is jelen lévő – világvallás egy-egy képviselőjének tesszük fel. Több felekezetet is szeretnénk bevonni, így előfordul, hogy egyik héten a keresztény vallást a római vagy a görög katolikus, következő héten a református vagy evangélikus egyház képviseli, ahogy az is megtörténik, hogy a buddhistáknál a théraváda-, a mahájána-, a vadzsrajána- vagy épp a zen-buddhizmust képviselő tanítók váltják egymást. A válaszadók nevére kattintva elolvashatják a tanítók rövid életrajzát is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.