Ezen a héten az egy idős, hajléktalan nőt befogadó fiatal lányt ért – kommentekben megfogalmazott – támadások apropóján kérdeztük a világvallások képviselőit. A kérdésünk így hangzott:
Mit tehet meg az internetes kommentelés és véleménynyilvánítás világában az ember, avagy ítélkezhet-e és hogyan az ön vallása szerint?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
Buddhista tanító
A buddhizmus tanításai szerint – hasonlóan más vallásokhoz -, a kötöttségeink, kényszereink, szenvedéseink legalapvetőbb forrása az ítélkezés. Miért is ilyen problémás az ítélkezés, hiszen mondhatnánk, hogy az embert éppen az teszi emberré, hogy képes a helyzeteket megítélni, használja az értelmét, képes dönteni. Az ítéletalkotás valóban rendelkezik a fenti minőségekkel, de az egyik fő jellegzetessége, hogy a kettősségen alapul. Ez azt jelenti, hogy van egy jelenség, egy tárgy és van egy átélő, vagy alany, aki megítéli a tárgyat. A probléma ezzel csak annyi, hogy az ítéletalkotás miatt távolság van az átélő és az általa tapasztalt tárgy között, ez a távolság automatikusan feszültséget szül a két pólus révén. A feszültség pedig helytelen cselekedeteket, a helytelen cselekedetek helytelen következményeket szülnek, azok pedig negatív érzéseket, mint amilyen a vágy, harag, kétely, gőg és féltékenység. A negatív érzelmek kötöttségeket, szenvedést eredményeznek. A kommentekre vagy úgy gondolhatunk, mint egy vélemény, ami ma talán igaz, de holnapra elfelejtjük, vagy úgy, mint ami arra jó, hogy a szenvedéseinket növeljük.
Fináli Gábor
Rabbi
Egyszer egy bölcs így fogalmazott: „Az irigység, az élvhajhászás, és a becsvágy kizavarják az embert a világból”, vagyis elpusztítják őt. Néha ezen önpusztítás közben magával rántja környezetét is. Ujházi Szandra története többszörösen problematikus. A kislányunk egy hős, de világunknak szégyellnie kell magát amiatt, hogy ez manapság hőstettnek számít, amiatt, hogy ennek egyáltalán hírnek kell lennie. Hírvivőkről és hírfogyasztokról egy negatív bizonyítvány. A szenzáció többeknek is megélhetést nyújtott, így nemcsak a nénin segített Szandra. Irigyei, rosszakarói, rá féltékenyek minden jó embernek vannak és követik őt árnyékként, és szúrják őt tövis gyanánt. Néhányan Szandra ötperces rivaldafényére, sikerére, az ötletére voltak féltékenyek, de sokszor csak a bátorságra, a tettrekészségre irigyek az emberek, mert ők nem mernének ekkora áldozatot vállalni. Ha netán bekövetkezik a baj és összetörik az ideális kép és nem működik a tündérmesébe illő történet, csak akkor lendül be igazán a fent említett két kör. Az első a negatív szenzáció miatt, ami sajnos legtöbbször keresettebb, a másik, a rosszakarók és irigyek köre az önigazolás miatt megelégedetten dől hátra mondván: „Ő sem jobb, mint mi.”
A tórai megközelítés értelmében a segítségnyújtás teljesebb és jobb lett volna, ha titokban marad. Ha a környezet erről mégis tudomást szerez, akkor kutya kötelessége lenne – legalábbis Szent Tanításunk szerint – a legjobbat feltételezni róla! Vigyázzunk nagyon, mert az emberiség az Édent is elsősorban „csak” a rossz nyelv, a pletyka, rágalom miatt vesztette el. Igen, szavakkal világokat, életeket lehet tönkre tenni, de persze ennek az ellenkezője is igaz. „Ki az, aki élni akar és jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelved a gonosztól és ajkad ne beszéljen csalárdságot. Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!” Mondja a 34. zsoltár. Én azt kérdezem, miért volt ez a leány intézetis? Őt miért nem akarta senki sem befogadni? Neki miért volt ereje befogadni mást? A néni a szereteten túl miért választotta mégis az utcát? Mit tesznek velünk, hogyan ejtenek minket rabul a szeretetpótló szereink? Miért ilyen nagy az irigyek, rosszakarók kórusa? Csak csöndben kéne utánozni Szandra példáját, bármi is járt közben a fejében. A példa több volt, mint tökéletes, ezért volt jó érzés sokaknak ledönteni ezt a mintát, összetörni ezt a képet. És mindeközben lassan körülöttünk lángra lobban és ég a világ…
Fodor Kata
Vaisnava (krisna-hívő) teológus
A szabad véleménynyilvánítás joga természetesen mindenkit megillet. Ítélkezni azonban nem áll bárki jogában, hisz az ember sokszor még saját testéről és életeseményeiről sem teljes mértékben tudatos, nemhogy másokéról. A Krisna-tudatos ember törekszik arra, hogy szavai, gondolatai és tettei erőszakmentesek legyenek. A gondolatok szavakat eredményeznek, a szavak tettekké érnek, ezért ha helyesen akarunk cselekedni, gondolatainkat és szavainkat meg kell zaboláznunk. A helytelen cselekedetek – így a mások feletti jogtalan ítélkezés is – rossz karmát, azaz sorsot eredményeznek.
A Bhagavad-gítában Ardzsuna arról kérdezi Krisnát, hogyan beszél egy lelkileg fejlett személy. „A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó, kedvesen, jóakaróan szól, másokat nem zaklat fel, és rendszeresen idézi a védikus irodalmat” – kapjuk meg a választ magától az Úrtól. A védikus kultúra követője, mivel minden élőlényt egyenlőnek tekint, még a saját ellenségét is úgy látja vendégül a házában, mint magát Istent. Az alázatos interakció nemes lelkek között békét, harmóniát eredményez.
A védikus szentírások szerint jelenleg a Vaskorban (Kali-júga), vagyis a zavarodottság és félreértések korában élünk. Nehéz megértetni magunkat másokkal, és a hamis énképből fakadóan gyakran fölöslegesen hiúak, intoleránsak és bántóak vagyunk másokkal. Sajnos az internet a metakommunikációs elemek híján, tehát rendkívüli személytelensége miatt éppen melegágya a félreértéseknek. A világhálón való véleménynyilvánítás jó kommunikációs búvóhely is; inkognitóban sokan még keményebben és sértőbben nyilvánulnak meg. Egy negatív bejegyzés negatív érzéseket vált ki, amelyek váratlan vagy káros tettekre sarkallhatnak. Meggondolatlan szavaink tehát éppúgy rossz visszahatást, karmát szülnek, mint konkrét cselekvéseink.
Nagypál Szabolcs
Római katolikus teológus
A világháló a közléscsere új lehetőségeit nyitotta meg, de nagyobb lett a veszélye annak is, hogy az ember a káprázat világában kezd élni: vagyis a barátságai, érzelmi élete, nemi vágyai egy olyan torzító közegbe áramlanak, ahol a vonal másik végén nem föltétlenül egy élő ember van, vagy nem pontosan az, akit várnánk.
A szabadságunk is megnövekedett: bátrabban hozzászólhatok egy becenév alatt, kendőzetlenebbül elmondhatom a véleményem, a hátrányos előítéleteket kiváltó jellemzőim rejtve maradnak, és elvileg mindenki csak a szavaimra figyel.
A távközlés és tájékoztatás robbanásszerű fejlődésével az írásbeli önkifejezés igényessége nagyrészt elveszett, és vele halványodott el a tapintatosság és a tisztelet a másik iránt a világháló szöveges terében, ami akár könnyű, elhamarkodott és kegyetlen ítéletekre is csábíthat a többiek fölött.
Az álarc vagy az arctalanság azonban nem szabad, hogy fölmentést adjon a felebarát szeretetének szempontja alól, amelynek mértéke az ember természetes önszeretete.
A hamis tanúbizonyság tilalma kapcsán Luther Márton azt hangsúlyozta, hogy embertársunkat ne keverjük hazugságba, ne áruljuk el, a háta mögött (esetünkben a világháló homályába burkolózva) ne szóljuk meg, ne keltsük a rossz hírét, hanem éppen ellenkezőleg: mentegessük őt, mondjunk róla jót; és legfőképpen, mindent a javára magyarázzunk.
Az ember vágya a közösségalkotásra és a szeretetkapcsolatokra, az érzékenységei, a szomja az elismerésre és méltánylásra továbbra is ugyanaz maradt.
Az önvédelmünk érdekében ezért könnyedebb, lazább, elengedőbb hozzáállást érdemes kifejlesztenünk, mert a megjegyzéseknek nyilvánvalóan a fele sem igaz, és a századát sem mondanák nekünk, ha esetleg szemtől szembe találkoznánk.
Az önképünk szinte soha nem esik egybe a fölszínes emberek legtöbbjének a rólunk alkotott véleményével; igazából azonban az számít, amit a szívünk rejtekébe látó Isten gondol rólunk.
Dr. Shubail Mohamed Eisa
Muszlim hitoktató
Az iszlám arra tanít minket, hogy ne nyilvánítsunk véleményt olyan dolgokról, amelyről nincs tudásunk. Óvakodjunk attól, hogy felelőtlen kijelentéseket tegyünk, vagy felelőtlenül cselekedjünk, mert minderről számot kell majd adnunk Allah előtt. Felelősségünk tudatában kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mit hallgatunk, nézünk, mondunk, és mi van a szívünkben, mert Allah azt mondja: „Ne kövesd hát azt, amiről nincsen tudásod! A hallásról, a látásról és a szívről – minderről számot kell majd adni!” (Korán, 17:36)
A kimondott szó az iszlámban felelősséget jelent, és az ember valamint a társadalom javát, érdekét kell, hogy szolgálja. Mohamed Próféta (béke legyen vele) mondta: „Aki hisz Allahban és az Utolsó Napban, az mondjon jót vagy hallgasson” (Muszlim). Sok ember azonban úgy érzi, hogy mindennel kapcsolatban véleményt kell alkotnia, még akkor is, ha ehhez nincs meg a kellő tudása vagy tapasztalata. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Óvakodjatok a [rossz] feltételezéstől! Bizony a [rossz] feltételezés a leghazugabb beszéd!” (al-Bukhári, Muszlim)
A muszlim embernek az igazság mellett kell elköteleznie magát, ahogy Allah mondja: „Ó ti, akik hisztek! Legyetek szilárdan kiállók az igazság mellett, tanúk Allah előtt, még ha magatok, vagy a szülők, vagy a rokonok ellen [tanúskodtok] is.” (Korán 4:135). Ha valamiről véleményt kell mondania, akkor vagy utána kell járni a témának, tudást szerezni arról, vagy – ha valójában nem lényeges a kérdés, akkor – tovább kell lépni, és fontosabb, elsőbbrendű dolgokkal foglalkozni, mert véleményt csak megfontoltan, körültekintően és felelősségteljes módon szabad alkotni bármilyen kérdésben. Allah azt mondja: „És ha kijelentetek valamit, legyetek igazságosak, még ha egy rokonról van is szó!” (Korán 6: 152)
Végezetül az embert ne tartsa vissza a jó cselekvéstől mások igazságtalansága, hagyatkozzon Istenre, Őérte, az Ő jutalmát keresve tegyen jót. Allah azt mondta: „és ne indítson titeket bizonyos emberek iránti gyűlöletetek arra, hogy igazságtalanok legyetek! Legyetek hát igazságosak, ez közelebb áll az istenfélelemhez.” (Korán 5: 8)
