Romantikátlan kényszermegoldás vagy kézenfekvő módszer a Nagy Ő felkutatására? Ki így, ki úgy gondolkodik az internetes párkeresésről. Tény azonban, hogy az internet térhódításának hála, egyre többen próbálkoznak meg a dologgal. Ami nem is csoda. Emberek milliói töltik napjaik jelentős részét a számítógép előtt ülve, logikus, hogy a társkeresést is megkísérlik a világháló segítségével megoldani. De hogyan növeljük a siker esélyét? Megkérdeztünk két szerencsést, akik így vagy úgy, de nyertek ezzel a módszerrel.
Csak lazán, de őszintén
Garami Gábor, a Class FM műsorvezetője pár évvel ezelőtt igen aktívan próbálkozott a netes társkereséssel. Mint mondja, ő soha nem feleséget keresett a világhálón, pusztán laza, kötetlen kapcsolatot. És ezt nem is rejtette véka alá. Saját névvel és fotóval regisztrált, sőt, volt, hogy még a telefonszámát is megadta, hogy ezzel is jelezze: őszintén, nyílt kártyákkal akar játszani, de világossá tette, hogy nem kíván komolyan elköteleződni. Rengeteg lány megértette és tökéletesen elfogadta a szándékait, és sokakkal sikerült is tető alá hozni a kapcsolatot. De nemcsak romantikus, hanem értékes baráti és szakmai ismeretségeket is köszönhet az internetes társkereső oldalaknak.
Gábor egyébként a személyes találkozás híve. Szerinte az az ideális, ha ez a kapcsolatfelvétel után minél hamarabb megtörténik, mint mondja, ez a legfontosabb szűrő. Gyanús, ha valaki vonakodik attól, hogy kilépjen a virtuális térből, és teljes életnagyságban megmutassa magát. Ezek a lányok általában titkolnak valamit. Ha aztán a randira mégis sor kerül, akkor kiderül, hogy például sok évvel vagy jó pár kilóval korábbi fotóval szerepelnek az adatlapjukon. Ezt nem érdemes eljátszani, hiszen mindenkinek csalódás az, ha valami egészen mással találja szembe magát, mint amire számított.
A rádiós szerint egyébként általánosan elmondható, hogy a lányok a tökéletes pasit keresik, aki jóképű, izmos, rózsaszirmot szór szíve hölgye lábai elé, terjengős szerelmes leveleket ír, romantikus zenét hallgat és lehetőség szerint fehér lovon érkezik. „E tapasztalatok fényében értettem meg, miért olyan népszerűek a szappanoperák és a romantikus regények. Kész szociológiai tanulmány volt” – teszi hozzá nevetve.
Célzottan és igényesen
Sosem hittem az internetes társkeresésben – szögezi le mindjárt a beszélgetés elején Júlia, a 29 éves humánerőforrás- menedzser. Nagyon vágyott viszont komoly kapcsolatra, és mivel több ismerőse is az interneten találta meg az Igazit, végül úgy döntött, tesz egy kísérletet. Regisztrált az egyik oldalon, de elhatározta, hogy tíz percnél több időt nem hajlandó a projektre szánni. HR-esként komoly emberismerettel rendelkezik, és szakmai tapasztalatainak most is hasznát vette. A legalapvetőbb paramétereket megadva rákeresett a potenciális jelöltekre, majd elég meglepő stratégiát alkalmazott: az első tízoldalnyi találatot élből átugrotta. Azt mondja azért, mert elsőként mindig azoknak az adatlapja jelenik meg, akik a legsűrűbben látogatják az oldalt, és ő nem kívánt olyan férfival ismerkedni, aki szoknyapecér vagy görcsösen hajkurássza álmai nőjét.
Szerinte minden apró jelzésre nagyon kell figyelni. Döntő fontosságú, hogy a rövid bemutatkozóban mit mond el magáról valaki, és hogyan fogalmaz. A csalárd exekre való burkolt vagy nyílt célzások például egyértelműen arra utalnak, hogy az illető még nincs túl a korábbi kapcsolatán. A „gyere, és ismerj meg” típusú bemutatkozás sem túl szimpatikus, mert komolytalanságra utalhat, és ha az ember nem tud öt tartalmas mondatot írni saját magáról, akkor feltételezhető, hogy azt sem tudja pontosan, kit és mit keres.
Ugyanakkor – Garami Gáborral ellentétben – Júlia nem híve az azonnali találkozásnak. Szerinte nem árt, ha 2-3 levélváltás eltelik, mielőtt a személyes találkozóra sor kerül, hiszen ha a szimpátia az adatlap alapján fel is ébred, hosszabb eszmecsere közben kiderülhetnek olyan dolgok, amelyek gátját jelenthetik egy esetleges kapcsolatnak.
Gergővel nagyjából egy hét levelezés után randevúztak először. Az első alkalommal mindketten nagyon zavarban voltak, és meglehetősen gyanakvóan „kóstolgatták egymást.” Időbe telt, mire feloldódtak, és bár nem lobbant fel rögtön az a bizonyos szikra, de jót beszélgettek, ezért a lány úgy döntött, ad még esélyt kiszemeltjének. Két-három találkozás elteltével aztán már mindketten tudták, hogy egymást keresték, s immár másfél éve párt alkotnak.
Van-e tuti recept?
Igazából kapcsolatfelvételre jó az internet, a dolgok lényegi része úgyis a személyes találkozón dől el – ebben egyezik mindkét riportalanyunk véleménye. Mindketten azt tanácsolják a párkeresőknek, először azt döntsék el, hogy pontosan mi az, amit keresnek. Bemutatkozásuk legyen őszinte, és törekedjenek arra, hogy a klisék, sablonos szövegek helyett valami eredeti dolgot írjanak, ami sokkal nagyobb eséllyel kelti fel mások érdeklődését.
Júlia hangsúlyozza: nem árt, ha csínján bánunk a személyes adatokkal, s ha levelezni kezdünk valakivel, akkor sem érdemes rögtön elárulni a privát telefonszámunkat, e-mail címünket. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy felmérjük, kivel van dolgunk. Az óvatosság sosem baj – mondja a lány.
Ha aztán sor kerül a személyes találkozásra, akkor pedig ne várjuk, hogy azonnal elvarázsol bennünket a másik fél. Adjunk egy kis időt magunknak és a másiknak is. És nagyon lényeges, hogy ne legyenek teljesíthetetlen elvárásaink. Aki tökéletes embert keres, az menthetetlenül csalódni fog.
Őszinteség és kitartás kell a netes pártaláláshoz. És nem ciki nemet mondani, ha az ember nem azt kapja, amit várt. Az őszinteség soha sem rossz taktika.
