Élet-Stílus

A narkolepszia kockázatát emeli az egyik H1N1-oltás

A briteknél hatmillió adag Pandremix vakcinát adtak be, és tíz esetben a kialakult narkolepszia kapcsolatba hozható a védőoltással.

Az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMA) ajánlása szerint a Pandremix nevű H1N1-influenza elleni védőoltást fiatalkorúaknak csak akkor javasolt beadni, ha más vakcina nem áll rendelkezésre, mert az oltás ritka mellékhatásaként narkolepszia jelentkezhet.

A GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszercég által fejlesztett és gyártott vakcinát világszerte összesen 31 millió ember kapta meg a H1N1 világjárvány idején.

Az európai hatóság vizsgálata azután indult, hogy főként Finnországból és Svédországból, de kisebb arányban Izlandról és Nagy-Britanniából is jelzések érkeztek hozzájuk a gyerekek és kamaszok körében tapasztalt a narkolepsziás esetek számának növekedéséről. A narkolepszia elalvási zavar, amelyben az érintett hirtelen és váratlanul elalszik.

Az EMA szerint a tanulmányok a narkolepszia kockázatának hat-tizenháromszoros emelkedését mutatták a Pandremix vakcinával beoltott fiataloknál a be nem oltottakhoz képest.

Közleményében az EMA azt írta, hogy “a vakcina vélhetően genetikai és környezeti tényezőkkel együtthatva emelheti a narkolepszia kockázatát, és más tényezők is hozzájárulhattak az eredményekhez”.

A gyártó GSK közleménye szerint július elejéig bezáróan 335 olyan narkolepsziás esetről van tudomásuk, amelyek a Pandremix vakcinával beoltott emberek körében fordultak elő. A vállalat hangsúlyozta, hogy elkötelezett a páciensek biztonsága mellett, és továbbra is szorosan együttműködik az EMA-val és a nemzeti szabályozó hatóságokkal.

Az állásfoglalás az EMA internetes oldalán olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik