A kezdetben a nagyszínpad előtt igazi kis matiné hangulat uralkodott: a Csík zenekar nótázgatott nagy hévvel a reménytelen hőségben. Az öreg Csík Lajos homlokának csillogását több száz méterről látni lehetett, Lovasi András pedig balga módon fekete pólóban segített egy-két dal erejéig a hangulat fokozásában. Következtek az újdonsült üdvöskék, a Vad Fruttik – velük együtt megérkeztek a viharfelhők is. Illetve ekkor még csak kacsingattak, de például Kaukázusékat már szanaszét mosta az eső. Vagy ezért, vagy pedig másért, de az ötösfogat pillanatok alatt egy szevasztok-szerű horkanással tova is röppent.
Fesztivál vihar előtt
Ez sem szegte kedvét a sok őrült fesztiválozónak – türelmükért jutalomként esőmentes koncertet kaptak. A Kispál és a Borz bár borult ég alatt, de csapadékmentesen hozhatta, amit elvár tőlük a nép. Kényelmesen elpengettek, már-már kötelező szagú produkció sugárzott a színpadról, de hát a frontember, Lovasi sem titkolja: régen nem úgy működik már minden, ahogy azt egyszer megálmodták.
Lovasiék után pedig csak egy-két csöpp pottyant már a mulatozásban megizzadt fejekre. Megérkezett az amerikai Limp Bizkit, amely már jócskán túl van a fénypontján, mégis megilletődötten álldogált a kis piros sapkás énekes, Fred Durst a több mint tízezres tomboló tömeg előtt. Persze azért nem kellett félteni őket, igen hangos és igen mozgalmas koncertet hoztak nekünk. A rajongók örömét tetézhette még az is, hogy a régi, legendás felállásban lépett fel a csapat. A repertoárban az összes ronggyá játszott populáris sláger felhördült, közben a zenekar tagjai úgy pattogtak, hogy szemmel szinte lehetetlen volt követni őket.
Közben pedig szépen, lassan sártengerré vált az egész Volt.
Loebenwein Norbert, a fesztivál főszervezője az FN-nek elmondta, hogy továbbra is az időjárás az egyik legnagyobb ellenségük. Válság ide, vagy oda, a látogatószám nem csappan – mondta, hozzátéve, hogy a tavalyi rekordlátogatottságot is elérik nagy valószínűséggel.
De azért maradjunk csak a sárnál és a szagoknál… Gyakorta tehéntrágya illata csapta meg a gyanútlan fesztiválozó orrát, miközben szomorúan kellett szembesülnie azzal, hogy bizony spóroltak a járólapokkal. Kevesebbet tettek le, mint tavaly (pedig akkor ugye nem is esett az eső). Próbálkoztak felszórni a kényes pontokat sóderral, illetve homokkal, de a káoszon ez már nem sokat segített. Ezzel együtt aztán leépült szinte az egész fesztivál képe: sárban úszott minden, de tényleg minden. A vécék és a zuhanyzók is.
Azt mindemellett sosem értettem, akik a mosdókagylók szétzúzásában lelik örömüket, de hát egy ilyen rendezvényen nem jellemrajzok ábrázolásával kell eltöltenünk szabadidőnket.
Ám mielőtt még azt hinnénk, hogy a Volt a poklok pokla, egy huszáros vágással vessünk véget a cinizmusnak. A lángossal, tornacipővel, Tiszacipővel, bakanccsal, borral és sörrel fűszerezett dárenbéz, rákenról és eklektik hangulat most is az, amit elvárunk egy Volttól.
