Szeptember közepétől kutatja egy magyar-horvát, katonai és civil búvárokból alakult kutatócsoport az I. világháborúban elsüllyedt Szent István csatahajó roncsait az Adrián. Csütörtökön Szekeres Imre honvédelmi miniszter és magas rangú katonák jelenlétében helyeznek el emléktáblát a hullámsírban: „A kötelesség előbbrevaló, mint az élet” – hirdeti a Monarchia flottájának jelmondatát magyar, német és horvát nyelven.
Az expedíció célja a 70 méter mélyen fekvő hajóroncs felmérése volt, a búvárok a hajótest körül szétszóródott, kiemelhető tárgyakat kerestek. Egy korábbi expedíció például tökéletes állapotban fennmaradt Zsolnay porcelánkészletet emelt ki az egyébként nemzetközi oltalom alatt álló hadisírból. A hajótest kiemelése szóba sem jön, a törött, korrodált acélszerkezet felhozása veszélyes, drága és kevés sikerrel kecsegtető művelet lenne – mondta el a FigyelőNetnek Horváth Lajos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisír Gondozó Irodájának vezetője.
Piros pont jelöli a hajóroncs helyét – Képgaléria
A legnagyobb csatahajó
A Szent István harmadmagával képviselte az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hajóosztáját: kissé leegyszerűsítve minden, haditechnikával felszerelt hajó hadihajó, ezen belül méret, felszereltség, technika alapján különülnek el a hajóosztályok. A császári-királyi flottában általában minden nagyobb hajóosztályt 3-3 hajó képviselt, de a legnagyobb, a csatahajó osztályban négy hajó épült: a Prinz Eugene, a Teggethoff, a Viribus Unitis és a legújabb, valamint legnagyobb, a Szent István.
A hajó jelentősségét pusztán méretei is szemléltetik: hossza 152, legnagyobb szélessége 28, teljes merülése 8,5 méter volt, a roppant hajótestet 26 400 lóerővel hajtották a gőzturbinák. Újdonság volt, hogy a lövegtornyokban az addigi kettő helyett három, 30,5 centiméteres ágyú kapott helyet. Ha az egyenként 91 fő személyzettel ellátott négy lövegtorony egy irányba fordult, a Szent István összesen öt tonna acélba csomagolt robbanótöltetet volt képes kilőni a célpontra – emeli ki az irodavezető, aki magánemberként hajókkal foglalkozó mérnök.
A Szent István csatahajó – Képgaléria
A végzetes hiba
A csatahajó négy évig épült a Ganz-Danubius gyárban 60 600 ezer koronából. 1915-ben készült el, de évekig a pulai kikötőben tartózkodott, hadgyakorlatokon, és a város légvédelmében vett részt. Az Adrián ugyanis patthelyzet alakult ki: a monarchia flottájának kifutása azonnal támadást váltott volna ki az antantból, amely azonban a csatahajók fenyegető jelenléte miatt nem merészkedett osztrák-magyar felségvizekre. A Szent István 1918 június 9-én éjjel indult első bevetésére testvérhajója, a Tegetthoff és több torpedónaszád kíséretében.
A kísérőhajók feladata az ellenséges torpedónaszádok távoltartása volt. Azaz lett volna, mert másnap hajnalban a Premuda-szigettől délkeletre két olasz „motorcsónak” – úgy tudjuk teljesen véletlenül – felfedezte az osztrák-magyar hajórajt, és kijátszva az őrhajók éberségét 500 méterről két torpedót lőtt a Szent Istvánra. Hihetetlen véletlen? Az őrszemek figyelmetlensége? Nem tudjuk biztosan, de óriási hiba volt, hogy a két, szó szerint csónak méretű olasz jármű ilyen közel juthatott a Szent Istvánhoz. Ráadásul lerázták az üldözésükre indult torpedónaszádot és sértetlenül hagyták el a helyszínt – ez a nap máig az olasz flotta napja – jegyzi meg Horváth Lajos.
Menteni akarták a menthetőt
A torpedók a jobb oldali első és második kazánházat találták el, és átszakították a válaszfalat is. A lék a vízvonal alatt öt méterrel volt, így a hajó azonnal 10 fokban megdőlt: a Tegetthoff megpróbálta a part felé vontatni, de a vontatókötél elszakadt. A Szent István felborult, majd elsüllyedt. Agóniája mintegy három óráig tartott, így az 1056 matrózból és 38 fős tisztikarból álló legénység többsége megmenekült. A Monarchia népeiből álló, teljesen vegyes nemzetiségű tengerészből 89-en veszítették életüket, köztük 41 magyar.
Az áldozatok egy része már a tengerben úszva lelte halálát, amikor a hajó felborult, és a számtalan, szabadon „lebegő” acél- és rézhuzal, mint egy ostor vágott át rajtuk. Mások a kazánházban vesztek oda. A találatkor ugyanis leállították a kazánokat, hogy elkerüljék a robbanást. Csakhogy a szivattyúkat is ezek hajtották, ezért egy csoport, a magyar származású első tiszt vezetésével a kazánházba ment, hogy újraélesszék a tüzet. Itt érte őket a hősi halál, miközben a vizet próbálták kiszivattyúzni a süllyedő hajótestből. Nekik állít emléket október 2-án a Magyar Honvédség a flotta jelmondatával, amihez halálukig tartották magukat.
A matrózok többségét kimentették – Képgaléria
Szomorú véget értek a “testvérek” is
A találatkor a Szent István hetven méter mély vízben úszott: az iszapba fúródott orrú hajó kettétört, így ért a fenékre. Ezért, és mert a roncs 90 éve rozsdásodik a víz alatt, fel sem merült, hogy kiemeljék.
A háború után a maradék három császári-királyi csatahajó is szomorú sorsra jutott, a győztesek osztoztak rajtuk. A Viribus Unitisre Olaszország tartott igényt, de végül a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tulajdonába került, ahol a flotta zászlóshajójának szánták. Csakhogy az olaszok nem tudták „megemészteni” a döntést, és egy búvárkommandó két tapadóaknával elsüllyesztette – még mielőtt a szerb haditengerészet ékévé avatták volna.
A Prinz Eugene-t Franciaország kapta: fegyvereit leszerelték, és úgynevezett célhajónak használták, vagyis hadgyakorlatokon a Prinz Eugene volt a célpont – rövidesen elsüllyesztették. A Monarchia széthullását egyedül a Tegetthoff „élte túl”, Olaszország bevonta a flottájába és hadrendbe állította.
