Az elmúlt években komoly felfutást tapasztalhattunk az üzleti vitorlázásban. Érdekes módon a sokat emlegetett golf nálunk nem tudja betölteni ezt a szerepet, s egyelőre keresi a helyét a hazai sportpalettán.
Másfelől: a honi üzletember-garnitúra rendszerváltáskori rekrutációjából adódóan viszonylag sokan szocializálódtak olyan környezetben, ahol a foci volt az egyetlen értelmezhető sportág. Így jó pár csúcsmenedzsercsapatot találhatunk a BLASZ különböző osztályaiban. A bankközi kosárlabda pedig az egyetemi sportok továbbélését példázza.
Billék például hokiztak
„Nehéz egyértelmű definíciót adni az úgynevezett menedzsersportokra – magyarázza Dénes Ferenc sportközgazdász. – Talán az a legegyszerűbb megközelítés, hogy azon sporttevékenységekről beszélünk, amelyekben a vezető beosztásúak felülreprezentáltak.” Igaz, rögtön adódik az anekdotikus, s tegyük hozzá, a hazai cégkultúrában meglepő megközelítés, miszerint a jégkorong tipikus menedzsersport a tengerentúlon. Ahol, mint közismert, a kilencvenes években a számítástechnikai ágazatot globálisan is meghatározó Microsoft vállalati kultúrájának integráns része volt a hoki, mivel a felső vezetők közül sokan korongoztak, s a középkáderek hozzájuk igazodtak.
Itthon ilyesmire talán a bankközi kosárbajnokság lehet példa. Miután a Közgázon a kosárlabda hagyományosan kiemelt sportág volt, az ott végzettek vitték magukkal a szokásokat. És ezzel eljutottunk egy fontos meghatározottsághoz, mondja Dénes Ferenc: hogy „nem születünk menedzsernek”, vagyis a későbbi vállalati első emberek és bankvezérek is a focipályán, illetőleg azoknak a sportágaknak a játékterein szocializálódnak, ahol a többi, környéken lakó gyerek. Ebből adódik az a látszólagos ellentmondás, hogy miközben sztereotip módon a drága kellékeket és speciális helyszíneket igénylő sportokat „várjuk” el a menedzserektől, azok sok esetben attól boldogok, ha 40–50 évesen a BLASZ II-ben a kiöregedett válogatottak ellen focizhatnak egy külvárosi pályán, egy rég megszűnt szocialista vállalat nevét viselő csapatban.
Jövedelmi elkülönülés
Minden ellenkező tapasztalat ellenére legalább két érv szól a menedzsersport kifejezés létjogosultsága mellett. Egyrészt, aki nem lett fiatalkorában megszállottja valamelyik hagyományos és tömegesen űzhető sportágnak, amikor sok esetben egészségügyi okokból, orvosi tanácsra sportolni kezd, azt tapasztalja, hogy úszás vagy kocogás közben tovább intézi a cég ügyeit.
Itt jönnek be az extrém sportok, amelyek a testmozgás mellett teljes figyelmet igénylenek, s egyúttal a második érvet is szolgáltatják, amennyiben jövedelemfüggők, és ezzel összefüggésben magas presztízsűek. A hegymászás vagy, mondjuk, a vitorlázás tehát egyszerre valósítja meg a jövedelmi elkülönülést, a megszokott környezetből való kiszakadást és a teljes testi-lelki kikapcsolódást, vagy ha úgy jobban tetszik, a stressz levezetését. Más kérdés, jegyzi meg Dénes Ferenc, hogy mennyire szegényes nálunk a sportkultúra, s milyen meglepő számunkra, hogy az angolszász sportstatisztikákban külön rubrika a kutyasétáltatás. Az efféle rekreáló időtöltések mostanában kezdenek polgárjogot nyerni nálunk, amikor komoly cégvezetők azt mondják, hogy rendszeresen nagyobb társasággal szép környezetben gyalogolnak, vagyis sétálnak. Vagy amikor ismert közgazdász-politológus házaspár nyilatkozik a televízióban, hogy gombászni járnak, ami tulajdonképpen többórás hajnali séta az erdőben, miközben a figyelmüket leköti a feladat.
Hasonló szerepe van a nálunk lassan terjedő golfnak is. Amatőr játék esetén ez nem más, mint egy többórás társasági séta gondozott környezetben, jó levegőn, időről időre megszakítva a nagy koncentrációt igénylő elütéssel.
Akár a menedzsersportokról, akár bármi más társasági sporttevékenységről beszélünk – ideértve akár a mindenki által megfizethető sportköri tagságot is –, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a törést, amely 1948 után a rendkívül tagolt, a munkás testedző köröktől a polgári egyleteken át az arisztokratikusan zárt klubokig terjedő honi sportegyesületi életet érte. A rendszerváltás után újraéledő civil kezdeményezések csak halványan emlékeztetnek a régi egyleti élet gazdagságára.
Sportosabb vitorlásmezőny
A leghangsúlyosabb üzleti sport vagy menedzsersport nálunk egyértelműen a vitorlázás lett az elmúlt években. Számos tényező szerencsés találkozása kellett ehhez. Ami ugye mindjárt nyilvánvaló: a drága és látványos hajók világosan kirajzolják a jövedelmi különbségeket. A kihajózás pedig a teljes elkülönülést garantálja.
FMC Kupa
A legismertebb magyar üzleti vitorlásverseny két
hajóosztályban zajlik. A nevező cégek, cégcsoportok az Adriatic
Challenge biográdi marinájának Bavaria 42 Match, valamint a Performance
Sailing cég sibeniki bázisának Dufour 44 hajói közül választhatnak. Az
előbbi 3 kabinos, 6+2 fő befogadóképességű, az utóbbi pedig 4 kabinos,
8+2 fős modell. A nevezési díj 1 millió 550 ezer forint plusz áfa,
illetve 1 millió 700 ezer forint plusz áfa hajónként. Ezért az
összegért minden hajó számára két-két fő professzionális személyzetet
is adnak a szervezők. Az egyhetes verseny nem kizárólag vitorlázással
telik, hiszen a kikötőkben minden este zenés rendezvények várják a
résztvevőket, valamint karaoke, bor- és pálinkavakteszt,
vízilabda-mérkőzés, s persze a mentőcsónakok versenye sem maradhat el.
Természetesen mindezt fedezi a nevezési díj.
Ehhez jön még az extrémsport-jelleg, amit azért rafináltan old az a lehetőség, hogy a hajóhoz nem szégyen profi skippert „bérelni”, aki biztonsággal elnavigálja az izgalmakra vágyó „legénységet”. Arról nem is beszélve, hogy ez a lehetőség a tanulási folyamatot is zökkenőmentessé teszi.
Jól példázza az amatőr szintű presztízsvitorlázásból kiinduló és néhány év alatt megtehető sportutat a legismertebb magyar üzleti vitorlástalálkozó, az FMC Kupa, melyet az idén immár hatodik alkalommal rendeznek meg az Adrián. A mezőnyben évek óta olyan cégek képviseltetik magukat saját csapattal, mint az OTP, a Mol Csoport, a HP, az MIB Europe, a Stratis, az IND, a KFKI, az ELMIB vagy a Mercedes. Ahogy Horváth Sándor regattamenedzser, az elsőként 2002-ben indított verseny egyik ötletgazdája és egyúttal az idei szervező Adriatic Challenge képviselője fogalmaz: az FMC Kupa ma már egy olyan rangos sportesemény az üzleti szférában, amely egyben elkerülhetetlen társadalmi esemény is lett.
Horváth Sándor felidézi: eredetileg Homola Szabolcs üzletemberrel egy Mister Regatta alkalmával gondolták ki, hogy a hazai informatikai és banki üzletág képviselői számára vitorlásversenyt indítanak. A kezdeti, vidám hangulatú túravitorlázásból a jó hangulat máig megmaradt, de az évek során egyre sportosabbá vált a mezőny, az egykori amatőrök közül többen is vitorlásvizsgát tettek. Az utóbbi években a csapatok már készen álltak a pályaversenyeken való indulásra.
A csehek is előttünk
Mondják: van, ahol az üzletek a golfpályán köttetnek. Nos, ha létezik nálunk sport network, nem annyira a golfpályán, sokkal inkább a vitorlások fedélzetén. Ez nem véletlen. Eljutottunk a honi menedzservilág jövedelmi korlátjaihoz. Az egyik közgazdasági tanszékvezető mesélte a minap, hogy a fia, aki egy multinacionális cég térségi menedzsere, nemrégiben egy jutalomút kapcsán szembesült azzal, hogy még latin-amerikai, azonos beosztású kollégái is jobban keresnek, mint a kelet-európaiak.
Ha a hazai üzleti életbe leginkább „behuzalozott” vitorlássport összehasonlító számait nézzük, akkor látható, hogy a magyar elit gyengén muzsikál a legközelebbi tengeren. A tavalyi statisztika szerint ugyan éves szinten már 890 magyar felségjelű hajó kért hajózási engedélyt a horvát vizekre, ami 2,7 százalékos növekedés az előz évihez képest – tudtuk meg Marin Skenderovictól, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselőjétől –, ám azt is észre kell venni, hogy ugyanezen a vízen az olaszok 13 ezer, az osztrákok pedig 7500 hajóval képviseltették magukat. De 5400 hajóval a szlovénok és 1590-nel a csehek is előttünk jártak.
Különösen érdekes az utóbbi adat, hiszen hazánkkal összehasonlítható népességű, saját tengernek szintén híján lévő közép-európai ország majdnem kétszer annyi hajót visz a legközelebbi tengerre. Mondhatjuk, hogy nekünk meg itt a Balaton, de a megkérdezett vitorlázó üzletemberek egyöntetűen állítják: miközben a Balaton a szívük csücske, s minden évben hajóznak itthon is, azért a tengeri élményt semmi pénzért sem hagynák ki.
Dénes Ferenc: Többórás társasági séta gondozott környezetben, jó levegőn.
Miért nem a golf?
A hazai golftérképre pillantva egy megbillent országot látunk. A pályák zöme, a komoly pályák mindegyike a Dunántúlon található, ráadásul a számuk is kevés. Mind a pályák, mind a játékosok számát tekintve jelentős az elmaradásunk a térség azonos EU-csatlakozási körbe tartozó országaihoz képest. A lakossághoz viszonyított játékosszám tekintetében a szlovén mutató a miénkhez képest 24-szeres, a cseh 15-szörös, de még a szlovák is 2 és félszeres.
Persze, a rendszerváltás előtti időszakban tiltották az „úri” sportot, de valószínűleg az is sokat nyom a latban, hogy egy golfpálya építése milliárdos nagyságrendű beruházás. A hiányos golfinfrastruktúrával szemben ott a lehetőség, hogy száz¬ezres nagyságrendben már komoly hajókat lehet bérelni, néhány tízmillióért pedig meg is vásárolható egy elfogadható presztízsű vitorlás.
És ehhez jön még a csapat-, illetve egyénisport-jelleg. Egy vitorláson bárki hasznos tagnak érezheti magát, míg a golf nem az újdonsült pénzemberek sikersportja. Kell azért néhány év, mire valódi sikerélményt ad egy egyszerű elütés. És végül arról sem szabad elfeledkezni, hogy dunántúli pályáinkat nem az európai elit látogatja, hanem az ottani nyugdíjasok.
Talán az sem segített a hazai golf üzleti sporttá válásában, hogy a rendszerváltás után kialakuló elit tájékozódásának idejére a korábban elitista golf már a fejlett országok középosztályának tömegsportjává vált. Emiatt persze továbbra is nagy növekedési potenciál van a sportágban, de nem menedzsersportként, hanem tömegesen űzhető, hosszabb távon komoly bevételt ígérő, igényes szabadidősportként.
