Delphine Kreuter filmjében az 57 000 km közöttünk című hiperrealista, felkavaró drámában minden szereplő teljes zavarodottságban él, nem találja a helyét, nemhogy a világban, de még a közvetlen környezetében sem. A boldogulást mindenki a webkamerától, illetve az internettől reméli. Magányukon az sem enyhíthet, hogy kísérletet tesznek a kiszabadulásra ebből a fojtogató világból. A cselekmény középpontjában egy lázadó tinédzser áll, aki még viccnek fogja fel ezt a kiüresedett és rémisztő közeget.
Filmje a világhálóhoz szorosan kötődő, már-már függő emberek között játszódik, milyen szerepet játszhat a webkamera és az internet az életünkben, a személyes kapcsolatainkban? A szereplők mindnyájan magányosak, akkor az internet egy lehetőség, hogy ezen az állapoton változtassanak?
Először is a filmem alapvető emberi érzésekről szól, mint a boldogságkeresés, vagy a szabadságra való törekvés. A filmbeli karakterek valóban magányosak, de az internet segítségével sem lesznek kevésbé azok. A magány egy egyetemes emberi érzés, amióta létezünk, azóta bennünk van. Szereplőim a webet csak arra használják, hogy beszéljenek erről. Csak emberi dolgokról akarnak beszélgetni.
Az internet ugyanakkor egy remek lehetőség, hogy felelőtlenek legyünk. Elbújhatunk a képernyő mögé. Egy lehetsz a sok közül, nem kell vállalni magad, hazudhatsz bármit. A film végén az emberek kilépnek a virtuális világból, szemtől szembe kerülnek egymással, de ugyanúgy magányosak maradnak. Azért helyeztem az internet közegébe ezt a problémakört, mert így igazán aktuális.
Mi a véleménye erről a virtuális világról?
Nagyon szeretem. Azért szeretem, mert más, új dolgokra nyit kaput, egy módja lehet az önkifejezésnek, még inkább magad lehetsz, még inkább az életet fejezi ki. Nem hiszem, hogy negatív hatásai lennének. Egyébként nincs választásunk, ebben a világban élünk.
Optimista a jövőt illetően? Nem vett észre változásokat a kapcsolataiban például a barátaival, hiszen manapság már nem kell találkoznia velük, ha beszélni akar valemelyikükkel, csak felhívja őket vagy chatel velük.
Igen, nagyon is optimista vagyok. De ez egy nagyon komplex kérdés. Nem gondolom, hogy eltávolodnának az emberek. Én rengeteget használom a telefonom, és az internetet is, chatelünk, telefonálunk, találkozunk. Remek módjai ezek a kapcsolattartásnak, sőt így még többet tudok a szeretteimmel lenni. Ahogy a filmemben is látható volt, a főszereplő Nat és különféle chates partnerei gyakorlatilag együtt alszanak. Habár mindketten a „vonal” végén alszanak, mégis bekapcsolva hagyják a webkamerájukat, hogy még olyankor is együtt lehessenek. Együtt, ugyanakkor mégsem együtt, őrületes.
Az internetnek jó hatásai vannak, megismerhetünk olyan embereket, akikkel nem találkozhatnánk, olyan helyekről szerezhetünk tudomást, amikre korábban esély sem volt. Az emberek felfedeznek helyeket a weben és utána tényleg elutaznak. Amióta létezik az internet, az emberek többet utaznak. Ha többet tudsz a világról, szélesebb lesz a látóköröd. A világháló sok különféle dolgot egyesít, illetve egymás mellé helyez. A filmem is részben erről szól, sok különböző ember, más sorsokkal és összeköti őket a világháló. Az internettel össze tudok hozni teljesen különböző dolgokat. Ilyen módon ez ugyanolyan valóságos, mint bármi más.
De ez valóság akkor is, ha nem vagyunk ott egymás mellett fizikai valónkban? Mintha nem is a való világban élnénk.
Nagyon is a való világban élük. Miért ne lenne ez valóság? Csak a tárgyiasult dolgokra mondjuk, hogy valóságos? A virtualitás is tud valós lenni, például az irodalom, a zene, a film, mind valóságosak. Ezekkel és ezekben élünk. Részük az életünknek. Ha valaki nem olvas, vagy nem néz meg egy filmet, attól még nem él inkább a valóságban. Nem ezektől vagy ezek nélkül valóságosabb az élet. Vagy elég, ha Istenre gondolunk, ő is virtuális.
Miért egy tinédzser lett a főszereplő, ha a virtualizálódást általános tendenciának ítéli?
Ez arra vezethető vissza, hogy már rég nekiláttam a forgatókönyv megírásának, de sosem volt elég pénz a forgatásra, eleinte nem volt főszereplő, sok szereplő lett volna, akiket az internet köt össze. Aztán az évek során kristályosodott ki, hogy egy fő karakter köré csoportosul a többi szereplő. Később egyértelművé vált, hogy egy tizenéves lány lesz a központban. Így egyébként könnyebb is volt pénzt szerezni a projektre. A másik dolog, hogy a tinédzserek mindent sokkal komolyabban vesznek, mint a felnőttek. A főszereplő Nat is az egyik chatpartnerével tud csak őszinte lenni, sokkal inkább ezen a módon találja meg önmagát, míg anyjával és mostohaapjával képtelen közös nevezőre jutni.
Filmje főszereplője Nat egy tipikus kamasz, aki szembefordul a világgal, a családjával képtelen kommunikálni. Mire megoldás számára az internet?
Az, hogy az interneten köt barátságokat, normális. Igen, a való világ ellen egy megoldás lehet. De igazából az egész csak egy játék Nat számára. Még nem tudja, hogy mi az igazán komoly és fontos, mégis talán ő a legfelnőttebb a környezetében, mert hát végső soron az élet egy játék.
