Belföld

Összesen 132 hazai és külföldi cég vesz részt a három napig tartó X. Lenti nemzetközi vásár és kiállításon, amely pénteken nyílt meg a nyugat-zalai határvárosban.
2004. 09. 24. 14:05
Az Erste Bank 2006-os üzleti terve 720-750 millió euró nettó nyereséget irányoz elő. Az Erste a Ceska sporitelna az elkövetkező években 20 százalék feletti saját tőke hozamot is elérhet, az Erste Bank Ungarn pedig akár 25 százalék felettit is.
2004. 09. 24. 13:52
A koalíciós pártok az alapvető kérdésekben megegyeztek, már csak apróbb módosításokat tesznek rajta - mondta Kovács László és Kuncze Gábor pénteken, az egyeztetést követően.
2004. 09. 24. 13:26
Az osztrák OMV olajtársaság 5 millió részvényig terjedő mértékben tervezi emelni aptőkéjét, közép- és kelet-európai terjeszkedésének finanszírozására-mondta az egyik részvényes, az osztrák állami vagyonügynökség (ÖIAG) vezetője, Rainer Wieltsch.
2004. 09. 24. 13:13
A Szlovák Nemzeti Bank a pénteki kamatértekezletén nem változtatott az irányadó kamatán, a kéthetes repon, ismét a június végén csökkentett, 4,50 százalékon hagyta azt, éppúgy, mint a júliusi és az augusztus végi kamatértekezleten.
2004. 09. 24. 12:20
"Szenzációszaguk" van az őszi művészeti aukcióknak, amelyekből mostantól szinte minden napra jut egy. Érdemes rájuk odafigyelni, mert kis- és nagypénzű befektetők egyaránt megtalálhatják örömüket, számításukat.
2004. 09. 24. 11:55
Erre az évre 3,9 százalékos gazdasági növekedést jósól az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet, szemben a júniusi prognózisában szereplő 3,8 százalékkal - hangzott el az intézet pénteki budapesti tájékoztatóján.
2004. 09. 24. 11:22
Idén augusztusban a háztartási szektor fogyasztási és egyéb hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek, míg a folyószámla- és lakáscélú hitelek átlagos kamatlábai kismértékben emelkedtek.
2004. 09. 24. 10:32
A Forrás Rt. tőzsdei ügyletben csaknem teljesen eladta az Antenna Hungária (AH) Rt.-ben meglévő részesedését – közölte a Forrás a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. A cég összesen 1 millió 95 ezer AH részvényt értékesített csütörtökön, így befolyása 1,29 százalékra csökkent a korábbi 10,51 százalékról.
2004. 09. 24. 10:04
Az eurót pénteken reggel 245,30/50 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, 50 fillérrel gyengébben a csütörtöki 245,80/246,00 forintos árfolyamnál.
2004. 09. 24. 10:00
Orosz hatóságok az állat-egészségügyi szemlék után több nagy magyar élelmiszer-exportőrt kizártak a hatalmas piacról. Eközben az orosz állam kétoldalú megállapodásban garanciát vállal az amerikai húsimport növelésére.
2004. 09. 24. 09:01
Az idei amerikai kukoricatermés új rekord, 11,4-11,5 milliárd véka (36,35 liter/véka) lesz, jócskán meghaladva az amerikai mezőgazdasági minisztérium 10,961 milliárd vékás becslését - közölte szerdán egy ágazati intézet, az Informa Economics.
2004. 09. 24. 08:44
Ügyük érdekében sajátos módszert választottak a 4–es metró támogatói: „kifizették" az ellenzőket. A civilek az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert szerintük jogsértő a bíróság álatal kirótt magas eljárási díj.
2004. 09. 24. 08:34
Olvasói sztorik