Belföld

Éhséglázadásokhoz vezethet a segélyek csökkentése

admin

2008. 07. 12. 16:10

A közmunka – még ha a munkanélküli-segély kifizetését hozzákötik is – nem éri el a tőle várt foglalkoztatásösztönző hatást. Szlovákiában a segélyek összegének csökkentése éhséglázadásokhoz vezetett, hasonlóra kerülhet sor az észak-magyarországi régióban, ha a kormányzat valóban lecsökkenti az egyébként csekély költségvetési hatású segélyösszegeket.

Ismerek olyan embert, aki precíziós öntő volt egy gépgyárban, ahol ágyúcsöveket huzagoltak, dolgozott Krasznodartól a Krupp művekig mindenfelé, most meg közmunkában kubikol egy építkezésen – meséli Bálint Attila, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakmai tanácsadója. Az eset persze kirívó. A közmunkaprogramokban részt vevők többsége ugyanis nem rendelkezik speciális szakképzettséggel. Sőt, semmilyennel sem.

Laky Teréz szociológus 2005-ös megállapítása ma is helytálló: „A közhasznú munka, amit egykor a munkavégző képesség megőrzését szolgáló, átmeneti eszköznek szánt a foglalkoztatáspolitika, a leghátrányosabb munkaerő-piaci helyzetű, tartósan elhelyezhetetlen, alacsony iskolázottságú, képzetlen munkanélküliek úgyszólván egyetlen (legális) munkalehetősége maradt”.

Fotó: Kőhalmi Péter

Fotó: Kőhalmi Péter

Nem egy szűk rétegről van szó. A munkanélküli-segélyezés 2000-ben végrehajtott átalakítása nyomán Köllő János közgazdász egyik tanulmánya szerint valósággal új iparág kezdett el kialakulni. Az önkormányzatok felügyeletével többnyire kommunális feladatokat ellátó „közmunka-iparban” éves átlagban több mint százezer ember végez különböző feladatokat.

Afrikai szemlélet

Az általánosan elterjedt vélemény szerint a közmunka vagy a közhasznú munka fenntartja a segélyezettek munkavállalási hajlandóságát, visszatartja őket attól, hogy végleg kikerüljenek a munkaerőpiacról. Ezt a nézetet erősíti, hogy az elmúlt hetekben egy sor települési önkormányzat (Monok, Ivád, Sárospatak, Kerepes) jelentette be, hogy a szociális segélyeket csak közmunka elvégzése ellenében fizeti ki.

Az önkormányzatok lépésének hátterében az áll, hogy az inaktív csoportok életfeltételeihez képest a legálisan foglalkoztatottak életfeltételei egyáltalán nem jók, vagyis hiába dolgozik valaki, mégis hasonló összeget keres, mint aki nem dolgozik.

Brit előrelátás

A legalább három hónapos közmunkaprogramokhoz
szakmai képzés kapcsolódik. Így van ez a legfejlettebb EU-országokban
is: ebben az angolok járnak az élen. Tegyük fel, hogy van egy teljesen
képzetlen munkanélküli Birminghamben. A városvezetés tudja, hogy
kialakításra kerül egy üzleti negyed, s az építkezés eltart három-négy
évig. Felvesznek egy csomó munkanélkülit, pár hónap alatt megtanítják
őket falazni. Utána irány a szóban forgó városi beruházás. Ott elvégzik
a segédmunkát, és a szakmunka egy részét. Utána vissza az iskolába,
kapnak egy újabb szakmát. Akkor már tudnak, mondjuk, tetőt fedni, a
harmadik évben meg festeni, és a végén eljutnak oda, hogy már képesek
lesznek önállóan is vállalkozóként munkát vállalni, mert az összes ház
körüli javítási munkát el tudják végezni. Hasonló program indult a
közelmúltban Miskolcon, ahol szakképesítéssel rendelkező
munkanélkülieket foglalkoztattak közmunka keretében; iskolákban
végeztek festést és más szakipari munkákat.

Ám ezzel az önkormányzati gyakorlattal nemcsak az a baj, hogy a hasonló szemlélet korábban leginkább a fejlődő országokra volt jellemző, így például Indiára és Dél-Afrikára. Európában ritkán alkalmazták, de azért előfordult, mint például az 1980-as években Nagy-Britanniában, Margaret Thatcher kormánya idején.

Konkrétabb gond, hogy a közmunkaprogramok egyáltalán nem javítják az érintettek munkaerőpiacra való visszajutásának esélyeit. Firle Réka, Scharle Ágota és Szabó Péter András 2007-ben megjelent elemzéséből az derül ki, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülő munkanélküliek, valamint a közmunkát végzők kisebb valószínűséggel lépnek nem támogatott állásba, mint a többi munkanélküli és inaktív.

A segélyezettek esélye a munkához jutásra 30–35 százalékkal kevesebb, mint a nem segélyezetteké, s átlagosan két évvel tovább maradnak munkanélküliek, mint a nem segélyezettek. „Eredményeink arra is utalnak, hogy ez a segély a gyakorlatban inkább a tartós munkanélküliek jövedelempótló ellátásaként működik, és sem az aktivitást előíró indokoltsági feltételek, sem a közmunka intézménye nem éri el a tőlük várt foglalkoztatásösztönző hatást” – állítják a szerzők.

Csekély költségvetési hatás

A kormányt az ügy körül kialakult belpolitikai feszültség késztette reagálásra, az önkormányzatok lépésének költségvetési kihatása nem túl jelentős. Közhasznú, közcélú foglalkoztatásra és közmunkára évente 30–35 milliárd forint jut, ebből az állam 26–28 milliárdot áll.

A kabinet most három ponton tervez változtatásokat – várhatóan ősztől. Az önkormányzatokat arra ösztönöznék, hogy segély helyett közmunkaprogramokra fordítsák forrásaikat. A szociális segélyt kapók 40 százaléka fiatal, számukra kötelező képzést írnának elő a segély fejében. A harmadik javaslat pedig távolítaná egymástól a minimálbér és a segély összegét annak érdekében, hogy a szociális támogatás ne a munkavállalás ellenösztönzője legyen.

A kabinet Bartha Attila, a Kopint–Tárki kutatás¬vezetője szerint rövid távú megoldásra törekszik, bár az az elképzelés, hogy képzéshez kötik a segély folyósítását, elvben jó irányba mutat.
Bartha azonban úgy gondolja, hogy a felnőttképzés problematikus Magyarországon, a tanfolyamok gyakran inkább a képzőknek biztosítanak álláslehetőséget.

Éhséglázadások jöhetnek

A szociális segély és a minimálbér összegének eltávolítása sajtóhírek szerint oda vezethet, hogy a rendszeres szociális segély maximumát a létminimumhoz vagy a nyugdíjminimumhoz kötnék. A segélyek csökkentése azonban nálunk éppúgy társadalmi feszültségeket gerjeszthet, mint néhány éve Szlovákiában. Északi szomszédunknál bő négy évvel ezelőtti felére vágták a segélyek összegét, mire az ország jóval szegényebb keleti felében zavargások törtek ki, amelyeket páncélosokkal és vízágyúkkal vertek le.

A kelet-szlovákiai helyzet Bartha Attila szerint hasonlít az észak-magyarországira. „Nem véletlen, hogy ebben a régióban jött elő a segély munkához kötése. Helyben, a kis falvakban nincs munka, általában rossz a települések közötti közlekedés, s a környező városok sem túl prosperálóak” – mondja a közgazdász. A probléma feloldása márpedig nem az, hogy a segélyt munkához kötjük, hanem az, hogy valódi munkalehetőség legyen – teszi hozzá. Fontos lenne például a közösségi közlekedés, a munkába jutás biztosítása. A kis településen élő, autóval nem rendelkező munkavállaló, még ha kap is munkát a városban, nem, vagy csak nehezen tud oda bejutni.

Hosszabb távon pedig csak az oktatás segíthet. Jelesül az, hogy az iskolarendszerből ne csak alkalmazotti létre képes munkavállalók jöjjenek ki, hanem vállalkozni képes, kreatív emberek is. A képzés ráadásul sokkal jobban megérné a költségvetésnek – és így az adófizetőknek –, mint a segélyezés. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor közgazdászok számításai szerint a képzés költségvetési nyeresége fejenként körülbelül 19 millió forint lehet. Ennyivel javul a költségvetés egyenlege, ha a fiatal leteszi az érettségit, és nem elégszik meg az általános iskolai végzettséggel.

A becslés persze rengeteg változótól függ, de a közgazdászok szerint a legóvatosabb kalkuláció is fejenként 7–9 millió forint költségvetési nyereséget hoz ki, túlnyomórészt költségvetési többletbevételeknek – adóknak, járulékoknak – köszönhetően, nem pedig annak, hogy sikerül takarékoskodni a segélyezési kiadásokkal.

Változatok egy témára

Valójában három különböző dolgot takar az
általában csak „közmunka” néven említett foglalkoztatási forma: közcélú
foglalkoztatást, közhasznú foglalkoztatást, valamint közmunkát.

KÖZCÉLÚ
FOGLALKOZTATÁS. Törvény írja elő, hogy valamennyi munkaképes
szociálisan segélyezett számára legalább egy hónapnyi munkaalkalmat
kell felajánlaniuk az önkormányzatoknak. Ehhez központi forrásokat
igényelnek. Nem kell hozzá saját erő, azt a feladatot végeztetik el a
kézhez kapott összegből a testületek, amit szükségesnek tartanak, a
konyhai kisegítő munkától a hivatali kézbesítésig. A minimálbért
azonban ki kell fizetni érte. Az elmúlt időszak átlagában az állam évi
12–15 milliárd forintot fordít erre a célra.

KÖZHASZNÚ
FOGLALKOZTATÁS. Ebben az esetben az önkormányzatnak legalább 10, de
legfeljebb 30 százalékot kell önrészként hozzátenni az állam által
folyósított kerethez. A 10 százalékos önrészt általában a leginkább
hátrányos helyzetű települések fizetik. A képviselő testületek
többnyire nagyon hezitálnak, hogy belemenjenek-e a 30 százalékos
önrészbe – nem ritkán az „érnek-e ezek nekünk ennyi pénzt?” meggondolás
alapján. E célra évente 10–11 milliárd forintot fordít az állam.

KÖZMUNKA.
A költségvetésből évi 3–3,5 milliárd forint jut erre a célra, amit a
Munkaerőpiaci Alap 2–4 milliárddal kiegészít. További 3–4 milliárd
forint jön a gazdálkodó szervezetekkel, és más minisztériumokkal
folytatott együttműködésből. A közmunka, mint pályázati támogatás
esetében a miniszternek joga van eltekinteni a 10 százalékos önrésztől.
A közmunkaprogramokra jellemző, hogy a leginkább hátrányos helyzetű
települések előnyt élveznek a források odaítélésénél. A rendelkezésre
álló pénz túlnyomó része ilyen helyekre kerül, a gazdagabb
önkormányzatoknak így nem jut forrás.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. szeptember 21.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.