Belföld

A cigányvajda is keresi a megoldást a gazdasági krízisre

Az ország gazdasági, szociális és munkaügyi helyzetének javítása érdekében levelet írt a miniszterelnöknek Lakatos Attila, Borsod-Abaúj-Zemplén megye közelmúltban megválasztott cigányvajdája - írta az Észak-Magyarország.

A cigányvajda szerint az ország leghátrányosabb helyzetű megyéiben állami vagy önkormányzati szerepvállalással alapítványokat hoznának létre, amelyek célja a leszakadó megyékben élő, halmozottan hátrányos helyzetű emberek, családok munkához juttatása lenne, etnikumtól, nemtől, életéletkortól függetlenül. Jelenleg ugyanis ezen emberek egyetlen jövedelemforrással rendelkeznek, a segélyekkel.

Lakatos Attila a lapnak elmondta: az állami tulajdonban lévő cégek – a MÁV, az Autópálya-kezelő Zrt., erdészetek, nemzeti parkok – az alapítványok segítségével foglalkoztathatnának segédmunkásokat, idénymunkásokat.

Ugyanakkor a magántársaságok adókedvezményt kaphatnának, amennyiben az alapítványok közbeiktatásával alkalmaznák a hátrányos helyzetűeket. Egy ilyen rendszer létrehozásával több ezer ember juthatna legális munkához, és ugyanennyien kikerülnének a segélyezésből – olvasható az Észak-Magyarországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik