Húsz éve értek véget a NEKA-tárgyalások, Balázs Péternél elszakadt a cérna, kiraboltak egy pénzszállítót az M1-esen, Parragh László szerint pedig "last minute"-hangulatban van az ország. Ez történt pénteken.
A francia Gérard de Nazelle-t választotta meg a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) első vezetőjévé az intézet igazgatótanácsa.
Orbán Viktor bízik benne, hogy 2010 egész Magyarország számára a remény éve lesz, amikor "a rombolás szelleme után az (...) építő szellem uralkodik majd".
Szeptember végétől kerékpárral is lehet majd közlekedni a Lánchídon reggel 7 és este 8 óra között - írta a Kerékagy elnevezésű kerékpáros blog pénteken.
Vizsgálat indult a Fővárosi Bíróságon a székházostrom és a Budaházy György elleni büntetőper ítélethirdetése után történtek miatt - közölte a bíróság sajtótitkársága.
Ismét vádat emeltek Geréb Ágnes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Sólyom László a túlnyomórészt szlovák kisebbség lakta Répáshután kezdte meg Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon elnevezésű országjáró sorozatának nyolcadik állomását pénteken délután, a vasárnapig tartó látogatás helyszíne ezúttal a Bükki Nemzeti Park.
Új Alkotmány kell, amelyet hozzáértő szakembereknek kell megalkotni, nem a politikának - fejtette ki álláspontját Németh Miklós, volt miniszterelnök újságírói kérdésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, szülőfalujában, miután díszpolgárrá avatták pénteken.
Álrendőr felkutatásában kéri a lakosság segítségét a rendőrség, a felhívást pénteken tette közzé a Szolnoki Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. Az ismeretlen elkövető tízezreseket csalt ki egy ház lakóitól Rákóczifalván arra hivatkozva, hogy ellenőriznie kell a bankjegyek valódiságát.
Új típusú influenzás beteget diagnosztizált egy háziorvos Orosházán - közölte Tombácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályvezetője pénteken.
Zajlik a Magyarországra érkező guantánamói fogva tartott kiválasztása a szóba jöhető három ember közül - közölte Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.
Feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a fénymásoló-felmérés ügyében Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - tájékoztatta a közlekedési vállalat pénteken az MTI-t.
Betörtek egy családi házba péntekre virradóra Budapesten a XII. kerületben, festményeket, ékszereket vittek el - közölte a rendőrség az MTI-vel. A hírügynökség más forrásból úgy értesült, hogy a Mátyás király úti épület a holland nagykövetséghez tartozik.
Gyurcsány Ferenc azt tartja helyesnek, hogy leköszönt miniszterelnökként, pártelnökként egy jó ideig visszafogottan vesz részt a közéletben - olvashatjuk a blogában. Arra is felhívta a figyelmet: a szocialistáknak a jelenlegi időszakban nem az esetleges belső vitákkal kell foglalkozniuk, küzdelmet a jobboldallal szemben kell folytatniuk.
Mintegy hatvanmillió euró értékben kötött segélyhitelt nyújt Magyarország Vietnamnak a két ország miniszterelnöke között pénteken aláírt kölcsönös megállapodás értelmében.
Kigyulladt egy kamion a négyes számú főúton Karcag határában pénteken; a műszaki mentés idejére az érintett szakaszon forgalomkorlátozás lassítja a közlekedést - közölte az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület képviseletében Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője 2009. szeptember 16-án felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a szervezet feloszlatását elrendelő jogerős ítélettel szemben.
Személyautóval ütközött, majd egy lakóépületbe rohant egy kamion pénteken Tiszaalpár határában. A személykocsi vezetője súlyosan megsérült - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A lefoglalt fegyverek között vannak azok is, amelyekkel a romák elleni sorozatgyilkosságokat elkövették - közölte pénteken az országos rendőrfőkapitány Nagykanizsán, a helyi kisebbségi önkormányzat és a rendőrség közös rendezvényén.
Egy égő kemping gázpalackot dobott el egy férfi Miskolcon a Búza téri piacon péntek délelőtt; sérülés nem történt, a riadalom viszont nagy volt, az elkövetőt elfogták.