Belföld

Németh Miklós: új alkotmány kell

Új Alkotmány kell, amelyet hozzáértő szakembereknek kell megalkotni, nem a politikának - fejtette ki álláspontját Németh Miklós, volt miniszterelnök újságírói kérdésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, szülőfalujában, miután díszpolgárrá avatták pénteken.

Véleménye szerint a mai politikai helyzetet az acsarkodás jellemzi, a politikai hatalom megragadása a cél. Ehelyett le kellene ülni a pártoknak és megegyezni öt-hat alapkérdésben – például az egészségügy, oktatás, környezetvédelem területén – úgy, ahogy tette ezt Írország, Anglia, vagy Spanyolország.

Hozzátette: ezekben a kardinális kérdésekben kellene megállapodni, és kormányváltástól függetlenül végrehajtani. Úgy fogalmazott: “nekem fáj, ha azt látom, hogy valami nem megy jól”. Ki kell hordani ezt a válságot – mondta.

Szerinte a politikában most “(…) a másik oldal fog jönni. Kívánok nekik szerencsét, meg kitartást is, mert nehogy az legyen, hogy nagyon hamar kiderül, hogy megmérettettek és könnyűnek találtattak” – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik