Belföld

A jelenlegi pályázati rendszer nem kedvez az ezer lakosnál kisebb lélekszámú falvaknak, csak a gazdagabb települések képesek profitálni belőle - jelentette ki a köztársasági elnök a Heves megyei Tarnabodon.
2009. 09. 19. 18:00
Válságos időkben az egészségügyi kiadások reálértéken tartását is meg kell becsülni – mondja Székely Tamás egészségügyi miniszter. A Figyelő legfrissebb számában olvasható interjúban a tárcavezető elmondta, lemondásáról csak találgatások vannak.
2009. 09. 19. 15:00
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nyilatkozatot akar aláíratni a párt parlamenti képviselőivel, amelyben kijelentik, hogy az Országgyűlésben a párt politikáját kívánják segíteni – jelentette be a párt elnöke a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón.
2009. 09. 19. 14:46
A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben a gyermekétkeztetésen akar spórolni - mondta Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője.
2009. 09. 19. 11:17
Nem rendelkezik egyetemi diplomával Juhász Gábor polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, bár az Országgyűlés honlapján szereplő életrajában az olvasható, hogy a közgazdaságtudományi egyetemen 1991-ben áruforgalmi szakon szerzett diplomát - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
2009. 09. 19. 08:09
Megállapodástervezetet fogadtak el a kórházi szakmai szervezetek képviselői és az egészségügyi miniszter pénteki, budapesti egyeztetésén, a dokumentum szerint egyebek mellett bázisfinanszírozást vezetnek be október elsejével.
2009. 09. 18. 21:28
A Fidesz, ha kormányra kerül, jövőre hatályon kívül fogja helyezni a költségvetést, és megalkot egy újat. Az új kormány rendet tesz majd, és a felelősségre vonások sem maradnak el - mondta Orbán Viktor egy interjúban.
2009. 09. 18. 20:59
A 2010-es költségvetés tervei szerint 80 százalékkal csökken a vakok szövetségének szánt állami támogatás. Ha így lesz, megszűnik a szövetség, amely ma 45 ezer hátrányos helyzetű ember érdekvédelmi és támogató szervezete. A szaktárca szerint bár megkurtítják a támogatást, hétszer annyi pénzre pályázhatnak, mint eddig.
2009. 09. 18. 19:22
Feltehetően kollektív öngyilkosság szándékával nagy mennyiségű gyógyszert vett be egy maglódi család négy tagja pénteken. Hárman meghaltak, az anyát pszichiátriára szállították - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
2009. 09. 18. 19:18
Országszerte 80-100, a cigányság képzését segítő tanoda jön létre nagykanizsai mintára, ahol az általános iskolás gyerekekkel való foglalkozástól a szakma vagy a diploma megszerzéséig kínálnak képzési lehetőséget a romák számára - közölte pénteken Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a Roma integráció évtizede című programot ismertetve Nagykanizsán.
2009. 09. 18. 18:40
Olvasói sztorik