Az Európai Unió országainak nyugdíjrendszerei húsz éven belül összeomlanak, ha nem csökkentik a kedvezményezett csoportok nyugdíját. Ezt egyik kormány sem szívesen tenné, mert azzal szavazókat veszít, ezért inkább görgetik maguk előtt a problémát. Magyarországon a korhatár emelésével próbálkoznak.
Már a naptárainkat is visszaválthatjuk, nem csak a karácsonyfát. A koppenhágai klímacsúcs keretében döntöttek erről, mert így még több papírt lehet újrahasznosítani.
Két halálos baleset is történt szerda reggel, egy villamos és egy autóbusz gázolt. A villamosvezető egy kereszteződésben ütött el egy járókelőt, az autóbuszvezetője pedig nem vett észre egy szabálytalan gyalogost.
Egy 26 éves, újinfluenza-vírussal fertőzött kismama életéért küzdenek az orvosok a nyíregyházi Jósa András Kórházban - írta a Kelet-Magyarország szerdai számában.
Adatvesztés nélkül, sikeresen mentette meg a titkosszolgálati adatokkal teli 18 mágnesszalag tartalmát az erre kijelölt bizottság - közölte a kormányszóvivő.
Januártól 338 orvosság ára csökken átlagosan 3 százalékkal, míg 417 készítmény térítési díja 1,9 százalékkal nő - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Nem fizette a gázszámlát a Magyar Demokrata Fórum, ezért a szolgáltató elzáratta a csapot, a munkatársakat kedden a hideg miatt haza is küldték - számol be szerdai számában a Magyar Nemzet.
Továbbra is kórházban van és nem beszél az a 27 éves salgótarjáni férfi, aki hétfőn este brutális kegyetlenséggel kivégezte volt szerelmét és barátját. A gyilkosról csak annyit árult el a rendőrség, hogy korábban a pszichiátrián kezelték. Állítólag esélyegyenlőségi koordinátorként dolgozott az egyik iskolában.
A pedagógusok – sokszor jogosan - eszköztelenségre panaszkodnak az erőszakos iskolai esetek kapcsán. Az élet azonban több helyen kikényszerítette, hogy találjanak valamilyen megoldást azok kezelésére. Íme három bevált módszer a „terepről”.
Kiraboltak egy bankot Budapesten a XI. kerületi Fehérvári úton kedd délután – mondta Papp Judit, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek. A bankba belépő férfi feltehetően fegyverrel pénzt követelt az alkalmazottaktól. Miután megkapta a pénzt, távozott. Lövés, sérülés nem történt – közölte.