Elfoglalták téli állomáshelyeiket a jégtörő hajók a Tisza-tónál, ezzel együtt első fokú jégvédelmi készültséget léptettek életbe a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) területén - közölte a területi vízügyi szervezet igazgatója.
Gyurcsány Ferencék egy bolgár szokás szerint a földön terítenek meg Szenteste - árulta el ünnepi blogbejegyzésében. Az ünnepi menü egy részét Apró Piroska, a magyar ételeket pedig maga az exminiszterelnök főzi meg. A szilvesztert Ausztriában tölti a Gyurcsány-család.
2010. január 8. és 10. között ismét megrendezi a Müpa tehetségkutatóját, a Jazz Showcase-t, melyen délutánonként 6-6 formáció lép színpadra, míg esténként a már elismert jazzmuzsikusok és -zenekarok állnak a középpontban.
Az MSZP nem nyert a kormányfőváltással, a hazai pártstruktúra érdemben átalakulhat, politikai innováció terén egyedül az MDF mutatott valamit – az idei évet értékelte blogjában Török Gábor politológus.
Influenza vagy influenzaszerű megbetegedés miatt 82 beteget ápoltak a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központban, a megyei kórházban pedig 29 beteget kezeltek hasonló tünetek miatt november óta.
Megindult a forgalom a 43-as főúton Makó és Apátfalva között, így ismét el lehet jutni a nagylaki határátkelőre - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedd reggel.
A Transparency International Magyarország (TI) szerint a korrupció-ellenes törvénycsomag jó lépés, de sok hiba is van benne, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal felállítása szakmailag elhibázott lépés.
A keddi nap folyamán országszerte lehet csapadékra számítani, amely helyenként ónos eső, míg máshol havas eső, ám friss hó is hullhat a fővárosban. A legmagasabb hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.
Perújrafelvételt kezdeményez, és feljelentést tesz az őt börtönbe juttató vállalkozó ellen Székely Zoltán egykori kisgazda politikus, akit vesztegetésért ítéltek hat év börtönre 2002-ben.
A romagyilkosságok egyik gyanúsítottja tagadja, hogy a gyilkosságok részese lett volna, ő csak "figyelemfelkeltés miatt gyújtogatott házakat" - írta a Magyar Nemzet.
Az MSZP, a Kapolyi László vezette MSZDP, az MDF, az SZDSZ, az LMP, a Centrum párt és az MCF Roma Összefogás Párt is tárgyalni kíván a nyugdíjasok érdekében tevékenykedő, Schmuck Andor vezette Tisztelet Társaságával egy esetleges választási együttműködésről - írta a Magyar Nemzet.
Meghalt egy 49 éves férfi, akinek az autója a síkos úton megcsúszott és fának csapódott hétfőn este Albertkázmérpusztánál – közölte a rendőrség. A baleset körülményeit vizsgálják – mondta Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Nem tisztáztak mindent, de lezárták az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos nemzetbiztonsági vizsgálatot. Annyi biztos, hogy házon belül, legálisan rögzítették Gyurcsány szavait.