Felipe herceg, a spanyol trónörökös, János Károly király egyetlen fiúgyermeke bejelentette, hogy eljegyezte Letizia Ortiz Rocasolano újságírónőt, a spanyol CNN+ tévécsatorna riporterét.
A bagdadi repülőtér közelében lelőtték az amerikai hadsereg egyik helikopterét. A BBC hírei szerint tizenhárom amerikai katona meghalt, több mint húszan megsebesültek. Ez volt Szaddám Huszein bukása óta az amerikai hadsereg legsúlyosabb vesztesége, amely egyetlen akció nyomán következett be Irakban.
Visszatérhetett lakásába vasárnap hajnali egy óra körül az a százötven mátranováki személy, akiket előző este kiköltöztettek, mert a közeli Bárna patakon átszakadt egy víztározó gátja, veszélyeztetve a községet.
Hatnapos hivatalos látogatásra vasárnap Újdelhibe érkezett Medgyessy Péter miniszterelnök: közel 60 fős delegáció élén folytat a következő napokban tárgyalásokat a dél-ázsiai országban, amely jelenlegi 1,1 milliárd fős lakosságával a Föld második legnépesebb, nagy gazdasági kapacitású országa.
Magyarországon is vannak wellness-paradicsomok. A szolgáltatás iránti keresletben rejlő lehetőséget csak a piac nagyobb szereplői képesek kiaknázni a hatalmas beruházásigény miatt.
A WLAN terjedése és a távol-keleti készülékgyártók előretörése volt érzékelhető az október közepén megrendezett genfi telekommunikációs szakkiállítás és vásáron, az ITU 2003-on.
A Mazda új középkategóriás modellje elsősorban sportos vezetési élményével kíván kitűnni társai közül, de emellett hatalmas utasterével és igényes kidolgozottsággal is csábít.
Az Európai Központi Bank (EKB) új elnöke, Jean-Claude Trichet szombati hivatalba lépése előtt az erős euró politikájának folytatását helyezte kilátásba.
A PSZÁF elutasította, hogy döntést hozzon a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége által benyújtott beadványról, amely az Amstel sörgyárnak a Brau Union felvásárlására tett kísérletét kritizálta.
Londoni feltörekvő piaci elemzők a forint pénteki megingása után sem jósoltak hétfőre jegybanki kamatemelést, de két héten belül már igen, ha addig a forint nem erősödik vissza 260/euró alá.
Az Erste Bank Hungary (EBH) Rt. pénteken 30 millió euró (közel 8 milliárd forint) összegű EIB Global Loan refinanszírozási szerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A hitelkeretből önkormányzatok valamint kis- és középvállalatok infrastrukturális beruházásait kívánják finanszírozni.
Szaddám Huszein volt iraki elnök mozgatja a szálakat rejtekhelyéről, ő állhat a véres terrortámadások legalábbis egy része mögött. Így vélekedtek amerikai kormányzati tisztségviselők, akiket a The New York Times idézett pénteki számában.
A kezdeti látványos süllyedés után nap végére 24 pontra, vagyis 0,2 százalékra mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexének, a BUX-nak hátránya, így végül 9 571 ponton zárt a mutató.
A péntek hétvégi mámora után hamar itt a rossz kedvet hozó vasárnap délután. A másnapi taposómalom a szabadság utolsó óráira is rányomja a bélyegét. A hétfő feldolgozása már pénteken elkezdődik.
A központi közigazgatásban bejelentett létszámcsökkentés mintegy hétezer embert és azok családját érinti, de ez csak "a jéghegy csúcsa" - mondta Balsai István. A közszolgálat reformjáért felelős kormánymegbízott szerint azonban a 6921 embert érintő létszámcsökkentés nem jelent elbocsátásokat, ugyanis ezeknek az embereknek a jelentős részét a közszolgálat olyan területeire irányítják át, ahol hiány van szakemberekből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) január 1-jétől változtatja a kötelező tartalékolás szabályait. A jegybank tájékoztatása szerint az eddigi gyakorlathoz képest a változás, hogy a két éven túli lejárattal rendelkező betétek és a felvett hitelek tartalékmentesek lesznek.
Polányi Sándor váltja a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. vezérigazgatói posztján Kovács Józsefet, az eddigi vezetőt - közölte a Herendi Porcelánmanufaktúra Igazgatósága.
A három évtizede integrált formában működő magyar ingatlan- és kataszter-nyilvántartás és az azt működtető intézményhálózat Európában is példaértékű - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken, a Közép-európai Földügyi Tudásközpont (CELK Center) konferenciáján.
A Nemzeti Fejlesztési Terv regionális operatív programja keretében lesz lehetőség a szociális gazdaság támogatására - hangoztatta Veres József, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatal vezető tanácsosa egy konferencián.
Német olajipari szakértők véleménye szerint az orosz Jukosz körül kialakult helyzetnek nem lesz hatása sem a német olajimport, sem az energiaárak alakulására.
A Metro Holding Hungary a tavalyi 11,5 milliárd forint nyereség után várhatóan idén is ugyanilyen eredményt ér el - mondta Jaross Tamás, a cég vezérigazgatója egy új zöldség-gyümölcs logisztikai központ átadásán.
Forradalmi újítással áll elő november elejétől a belga távközlési cég, a Belgacom: bevezetik a videotelefont, méghozzá egy nagyon egyszerűen kezelhető, s nem is túl drága termék piacra dobásával.