Belföld

Az új EKB elnök is erős eurót akar

Az Európai Központi Bank (EKB) új elnöke, Jean-Claude Trichet szombati hivatalba lépése előtt az erős euró politikájának folytatását helyezte kilátásba.

Trichet azt hangsúlyozta, hogy a piacok már letették voksukat az erős euróárfolyam mellett és ehhez nincs is mit hozzáfűznie. Az új elnök szerint a “bizalom a kulcs” a gazdaságban és ezzel összefüggésben a pénzügyi politika alakítóit a bizalom erősítésére szólította fel: kijelentette, hogy minden lehetségest meg kell tenni az euróövezetben az általános bizalom erősítésére. A stabil valuta Trichet szerint bizalmat teremt a megtakarítóknál és befektetőknél egyaránt, és feltétele egy tartós, árstabil növekedésnek.

Az EKB távozó elnöke, Wim Duisenberg csütörtökön este, a bonni PHOENIX tv-adónak nyilatkozva, az európai stabilitási paktum kudarcától óvott, ami véleménye szerint “katasztrófa lenne Európa számára”. Mint mondta, az EKB mindent megtesz, hogy a nyomás alá került paktumot megfelelően fenntartsák.

Duisenberg szerint utóda számára a legnagyobb kihívás, hogy az uniós tagországoknak a valutaunió létrejöttét megelőző, erős, közös politikai akaratát újraélessze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik