TORSTEN SILZ / ddp images / AFP
Goebbels tudta, hogy hazudik, Trump viszont nem képes különbséget tenni igazság és hazugság között – állítja Richard J. Evans, a náci korszak egyik legjelentősebb kutatója, aki szerint a párhuzamok mellett a különbségeket is fontos hangsúlyozni, ha a mai politikát a Weimari Köztársaság széthullásához hasonlítjuk. Évtizedekkel a nagy sikerű Harmadik Birodalom-trilógiája után ő is részben azért tért vissza a nácik tanulmányozásához, hogy jobban megértse az autokráciák felemelkedésének okait. A Scolar Kiadó gondozásában megjelent Hitler embereiben a „Führer” mellett Göring, Goebbels, Himmler, Eichmann, Leni Riefensthal és még bő másfél tucat történelmi alak életútjából igyekszik feltárni, kik voltak a nácik és hogyan gondolkodtak. De vajon mit árul el a tény, hogy Ernst Röhm, a rohamosztagosok vezetője egész jól zongorázott? Máshogy alakul a történelem, ha Hitler sikeressé válik festőként? Miért hazugság legtöbbször a nácik által előadott „parancsra tettem” védekezés? És mit lehet tenni az „alternatív tények” fénykorában a történelemhamisítás ellen? Interjú.
Hitlert és a nácikat gyakran mitikus szörnyetegként vagy pszichopata bűnözőkként ábrázolják. Ön viszont épp arra próbál emlékeztetni, hogy bizonyos szempontból a rendszer vezetői és kiszolgálói is hétköznapi emberek voltak, és így is kellene megértenünk őket. Miért fontos „humanizálni” a nácikat?
