A közvélemény leginkább a továbbtanulási mutatókból összeállított listák alapján ítéli meg egy iskola eredményességét. E rangsorok azonban sokszor torzképet mutatnak, ráadásul az iskolák közötti szelekció erősödését, s ezzel a társadalmi különbségek konzerválását erősítik.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium három napon belüli bocsánatkérésre szólítja fel Orbán Viktort, amiért azt állította, hogy október 23-án a rendőrség politikai parancsra cselekedett – áll a minisztérium közleményében.
Havazás és ónos eső lassítja a közlekedést a főváros térségében, valamint Pest, Veszprém, Nógrád és Győr-Moson-Sopron megyében hétfőn délelőtt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Törvénymódosító javaslatot nyújt be a Fidesz a gumilövedékek használatának megtiltásáért.
Balog Zoltán szerint házszabálytól való eltéréssel, még akár március 15. előtt elfogadhatja az Országgyűlés a javaslatot.
Az augusztus 20-i tűzijáték sérültjei 6,2 millió forintos kártérítést követelnek az államtól. A Fővárosi Bíróság legkorábban április végére tűzheti ki az első tárgyalási napot.
A tervek szerint a társadalmi párbeszédet kívánja elősegíteni az az újonnan indult weboldal, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek küldhetünk üzeneteket. A cég vállalja, hogy az üzeneteket célba juttatja.
Az MSZP modern baloldali politikát folytat, de nem neoliberálisat - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP új elnöke hétfő reggel a Magyar Televízióban. A Nap-kelte című műsorban visszautasította a Morvai-jelentést, mondván annak szerzője "erőteljes antiszemita megjegyzéseket tesz".
A Terror Házánál tartott megemlékezésen a múzeum igazgatónője, Schmidt Mária aktualizálta a kommunizmus áldozatainak napját, szerinte a demokratikus értékek elleni támadások esélyt adnak a diktatúrának.
A szabadság és a rend egyidejű érvényesítése, az esélyteremtés, valamint az ország gazdasági versenyképességének növelése az ország előtt álló legfőbb feladatok - áll a szocialisták kongresszust záró határozatában.
Szent a béke, Orbán Viktor szerint Schmidt Mária tisztázta magát azzal kapcsolatban, hogy a Terror Háza Múzeum főigazgatója új párt alapítását tervezte volna a Fidesz, Orbán ellenében. A közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Fidesz elnöke a kormány elzavarásáról is beszélt.
A Magyar Szocialista Párt megújításáról és dinamizálásáról beszélt az elnökké választott Gyurcsány Ferenc a párt kongresszusának második napján, ahol megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól is.
Gyurcsány Ferenc megkapta a kért támogatást: 89 százalék szavazott igennel pártelnökké választására az MSZP kongresszusán. Szekerest és Juhászt elnökhelyettessé, Hillert, Ujhelyit és Kiss Pétert alelnökké választották, módosították az alapszabályt is. Az egyik küldött rosszul lett és meghalt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton tudomásul vette a Fidesz bejelentését, miszerint a párt március 15-én az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja ünnepségét - közölte az MTI érdeklődésére szombaton Jármy Tibor, a BRFK szóvivője.
A magukat "Kossuth téri forradalmároknak" nevezők az MSZP feloszlatását követelték a fővárosi SYMA csarnok közelében szombat délután, ahol a szocialista párt tisztújító kongresszust tart.
Az SZDSZ fővárosi, Gizella utcai székháza előtt tiltakozott a Kossuth téri tüntetők egy csoportja a liberális párt törvényjavaslatai és politikai nézetei miatt szombat délután.