A gyerekek az áldozatok, akiket azok a felelőtlen nők otthagynak a kórházban – mondják most sokan. Ezt a gondolkodást kéne megfordítani. Nem azok tették áldozattá a gyerekeket, akik a kórházban hagyták őket. Hanem mindazok a társadalmi körülmények, amelyeknek mi, mindannyian a szereplői vagyunk.
A kórházban hagyott csecsemők száma 270–300, az érintett intézmények száma pedig 35–40 között folyamatosan változik – közölte lapunk megkeresésére az Országos Kórházi Főigazgatóság. Hiába érdeklődtünk többek közt arról, pontosan hol vannak ezek a gyerekek, mit lehet tudni a hátterükről, illetve mennyi időt maradnak a kórházban átlagosan, ezekre a kérdésekre már nem kaptunk választ.
De hogyan jutottunk el odáig, hogy hazánkban 2024-ben 300 magára hagyott gyermek fekszik kórházi osztályokon? Erre a kérdésre szerettünk volna választ kapni, ezért a szféra különböző szegmenseinek szakértőihez fordultunk, hogy átfogó képet kapjunk a gyermekvédelem égető problémáinak egyik lesújtó következményéről.
Cikkünkben egy négy évtizede a gyermekvédelemben dolgozó pszichológussal, egy családjogi kérdésekkel foglalkozó jogásszal, egy védőnővel és egy önkéntes kórházi segítőcsapat vezetőjével igyekeztük körbejárni a rendkívül komplex kérdéskört.
Egy rendkívül negatív aha-élmény
– ilyen volt olvasnia a háromszáz kórházi csecsemőről szóló híreket Katonáné Pehr Erikának, a Gyermekjogi Civil Koalíció elnökségi tagjának. A gyermeki jogok, a családjog és a gyermekvédelem hazai és nemzetközi témaköreiben jártas jogász felelevenítette, hogy a gyermekvédelmi, gyermekjogi szervezetekből és szakértőkből álló országos hálózat már számtalanszor jelezte a gyermekvédelmi rendszer gondjait az elmúlt években.
Már a tavaly novemberi nyilatkozatukban – amelyben egyébként még „csak” 50–100 kórházban hagyott csecsemőről volt tudomásuk – figyelmeztettek:
12 éven aluli gyermekeknek, de különösen a csecsemő- és kisgyermekkorúaknak kirívóan elnehezült a nevelőszülői elhelyezése. Köztudott, hogy a koragyermekkor a gyermekek fejlődése szempontjából az egyik legmeghatározóbb és legérzékenyebb időszak, ezért a 3 év alatti gyermekek védelme kiemelten fontos.
Már ekkor jelezték, hogy azért várakozik ennyi csecsemő a kórházakban, mert a gyermekvédelmi szakellátás nevelőszülői férőhely hiányában nem tud számukra gondozási helyet biztosítani – miközben ez több ponton is ellentmond a gyermekvédelmi törvénynek. A szakszolgálatok már ekkor beszámoltak arról is, hogy Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Hajdú-Bihar vármegyékben „nehézségekbe ütközik” a csecsemők elhelyezése, és nevelőszülők hiányában csak intézményes elhelyezésre nyílik lehetőség.
Azaz a bajt már hosszú hónapokkal ezelőtt jelezték, ám a helyzet nemhogy javult volna, hanem tovább romlott.
A probléma megértéséhez azonban hátrébb kell lépni, méghozzá egy jó nagyot. Hiszen a nevelőszülők számának és a gyermekotthoni férőhelyeknek a növelésére részben azért is van szükség, mert egyre több gyerek kerül be a rendszerbe. 14 évvel ezelőtt 21 ezer gyermek és fiatal felnőtt volt a gyermekvédelmi szakellátásban, most 24 ezer, közülük 21 ezer kiskorú, azaz tizennyolc év alatti gyerek.
A 0–2 éves korosztály létszáma is megduplázódott: 1459-ről 2856-ra emelkedett. De miként lehetséges ez akkor, amikor jókora demográfiai válságban tengődik az ország, és hónapról hónapra arról szólnak a statisztikák, hogy sosem született még ennyire kevés gyerek hazánkban?
A cikk eleji idézet Székely Zsuzsannától való, aki negyven évig dolgozott a gyermekvédelemben. A pszichológus is nehezményezi, hogy az elmúlt hetekben legtöbben a gyermekvédelem, a nevelőszülőség és az örökbefogadás oldaláról közelítették meg a kérdést, míg a másik oldalról sokkal kevesebb szó esik.
Ha holisztikusan nézzük, akkor nem az csak a kérdés, hogy ezek a gyerekek most hova kerülnek – ez egy tűzoltás. Ettől még karácsonyra újra ugyanennyi otthagyott gyermek lehet a kórházakban. A gyermekvédelem nem tudja a társadalom problémáját megoldani, nem is lehet tőle elvárni. Arról kellene inkább beszélni, hogy mit tehetünk, hogy ez a probléma ne termelődjön újra.
A gyermekvédelem ettől még nagy bajban van – morálisan, anyagilag is, támogatásra van szüksége, teszi hozzá. Ám attól még, hogy több nevelőszülő és gyermekotthoni férőhely lesz, még nem csökken a beáramlás a rendszerbe. Amit látunk, az lényegében azt jelenti, hogy bár egyre kevesebb gyerek születik, még nekik és az családjaiknak sem tudnak segíteni.