Belföld

Egy Debrecenbe települt kínai cég a csatornába folyatta a szennyezett vizet – csak a választás után tették közzé a jelentést

MTI / Bruzák Noémi
Matthew Shen ügyvezető igazgató a Halms Hungary Kft. sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. szeptember 6-án.
MTI / Bruzák Noémi
Matthew Shen ügyvezető igazgató a Halms Hungary Kft. sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. szeptember 6-án.

Három hét késéssel, az önkormányzati választás után tette csak közzé a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal az első olyan hulladékgazdálkodási bírságról szóló határozatát, amellyel egy frissen Debrecenbe települt, kínai tulajdonú autóipari céget sújtottak.

Az 1 millió 980 ezer forintos bírságot a Halms Hungary Kft. kapta, mely az akkumulátoripari óriás, a CATL mellett épített gyárat a debreceni déli ipari parkban. A vizsgálat során kiderült, hogy a Halms telephelyéről titokban Kisgugyori csatornába vezették a szennyezett vizet. A dokumentumból kiolvasható, hogy a büntetésről szóló döntés már május 22-én megszületett, ám a határozatot csak június 11-én hozták nyilvánosságra.

Az akkumulátor-ipari beruházások miatt az elmúlt másfél évben civil tiltakozás indult Debrecenben és a környező településeken, és egyes felmérések arra utaltak, hogy ez kedvezőtlenül befolyásolja a fideszes városvezetés támogatottságát. A vasárnapi önkormányzati választás ezt nem igazolta, Papp László könnyedén, csaknem 50 százalékos eredménnyel őrizte meg polgármesteri székét, és a képviselő-testületben is maradt a Fidesz-többség. (Azt azért érdemes kiemelni, hogy a Tisza Párt az EP-választáson 3 százalékra megközelítette a kormánypártokat a városban.)

A kisösszegű bírság ellenére a kormányhivatali határozatból az derül ki, hogy az elektromos autók motoregységeinek gyártására specializálódott cég a környezetkárosításra rendezkedett be, a szennyezett esővizet ugyanis nem az előírásoknak megfelelően vezették el.

A hatóság januárban bejelentés nélküli ellenőrzést tartott a telephelyen, és a többi között azt találta, hogy a Bánki Donát utcai csapadékvíz-elvezető csatornarendszeren keresztül a környék természetes vízelvezetőjébe, a Kisgugyori csatornába „ismeretlen, fehér színű (emulziós) anyag folyt”. Megállapították, hogy

a záportározóban és a Kisgugyori csatornában vízszennyezés történt, amely a Halms Hungary Kft. jogellenes tevékenységére vezethető vissza. A vízszennyezést és az ok-okozati összefüggést a mintavételi eredmények egyértelműen alátámasztották

– áll a jelentésben.

A határozat szerint a cég ellen eljárást indítottak, és kötelezték a „csatornába kijutó szennyező anyag által okozott jogellenes állapot megszüntetésére”.

A kínai tulajdonú Halms az első ütemben 43 millió eurós beruházással építette fel az alkatrészüzemet, amihez a kormány mintegy 1,5 milliárd forint támogatást adott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik