Gazdaság

Kínai autóalkatrész-gyár épül Debrecenben

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

A kínai érdekeltségű Halms Hungary Kft. több mint 40 millió euró befektetéssel elektromos autókhoz alkatrészgyártó üzemet hoz létre Debrecenben, a 300 új munkahelyet létrehozó beruházáshoz a magyar kormány mintegy 1,5 milliárd forint támogatást ad – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Hozzátette, az újabb kínai beruházás a jövő iparágában valósul meg, a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít az elektromos autógyártásra, a kiegészítő iparágakra, mert ezek fogják a magyar gazdaságot XXI. századi modern gazdasággá tenni.

Magyar Levente elmondta, a világ egyik vezető elektromos autóalkatrészgyára első üzemét hozza létre Kínán kívül, európai helyszínt keresve pedig hosszas mérlegelés után hozták meg a stratégiai döntésüket, és választották Magyarországot.

A KKM államtitkára beszédében kitért arra, hogy a magyar gazdaság az idén a második negyedévben a harmadik legnagyobb növekedést érte el az Európai Unió tagállamai között. Az ukrajnai háború gazdasági hatásai a következő hónapokban ugyan elérik Magyarországot is, az ország gazdasági erejét, tőkevonzó képességét mutatja azonban, hogy ebben a nehéz időszakban is új beruházásokat jelentenek be – fűzte hozzá.

Matthew Shen, a Halms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója ismertette, hogy a tulajdonos Huashou cég innovatív, integrált megoldásokat nyújt a világ autógyárainak, az elektromos járműgyáraknak, leginkább alumínium részalkatrészeket állítanak elő.

Bíznak az elektromos járműgyártás jövőjében, és az európai ügyfelekkel való szorosabb kapcsolattartás érdekében döntöttek a debreceni befektetés mellett, ahol digitalizált, automatizált gyártósorokat működtetnek majd – emelte ki az ügyvezető igazgató.

Barcsa Lajos debreceni alpolgármester a sajtótájékoztatón óriási eredménynek nevezte, hogy globális gazdasági válság idején újabb kínai befektetés valósul meg a debreceni déli ipari parkban, ahol a Huashou beruházása a harmadik kínai beruházás lesz.

Az alpolgármester hangsúlyozta, Debrecen a jövő európai városaként az elektromobilitás központjává válik. A befektetésbarát környezethez hozzájárul a város több oktatási intézménye, a repülőtér, a jól kiépült ipari infrastruktúra, illetve a szakértelem rendelkezésre állása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik