Tizenhárom évvel ezelőtt napirend előtti felszólalásban tiltakoztam amiatt, hogy napokkal korábban a Budapestre látogató Ven Csia-pao, akkori kínai miniszterelnök elől a hazánkban élő kínai vallási közösséget pontosan azokkal a módszerekkel távolították el az utcákról, ahogyan ezt 2003 februárjában az akkori hatalom megtette. Felidéztem 2008-ból Kövér László megszólalását, aki a tibeti jogsértések kapcsán világosan fogalmazott, anikor azt mondta:
Kínában a kommunizmus a mai napig állami ideológia, embereket lehet eltüntetni, koncentrációs táborba zárni, kivégezni,
továbbá Semjén Zsoltot, aki szintén egyértelműen foglalt állást ugyanekkor: „Az emberi jogok tekintetében nincs alku, mindenki erkölcsi kötelessége a kiállás.” Szemére vetettem a miniszterelnöknek, hogy a gazdasági szabadságharc jegyében felajánlotta az országot Kínának, s a munkavállalói jogok leépítése mellett – úgy tűnik – a politikai szabadságjogok tekintetében is Kínát tekinti példának. Beszédemet azzal zártam, hogy akad, akinek ez a politika tetszik:
A Fidesz Kína-politikájának átfogalmazása és ennek első sikere, Ven Csia-pao látványos budapesti látogatása dicséretet és gratulációt érdemel
– írta Gyurcsány Ferenc.
A napirend előtti felszólalásra – egyedülálló módon – akkor személyesen a miniszterelnök válaszolt, és a demonstrálókat ért rendőrállami inzultusra így reagált:
Ugyanakkor elvárjuk minden tüntetőtől azt, hogy ne lerombolni akarja azokat az állami célokat, amelyek Magyarország érdekét szolgálják. Ezért kifejezetten mindig is föl fogunk lépni az olyan típusú megmozdulásokkal szemben a törvény adta lehetőségeken belül, amelyek megvédik azokat a magyar állami célokat, amelyek egy-egy külföldi látogatáshoz kapcsolódnak. Mert ezek a látogatások a magyar emberek érdekét szolgálják. Tehát véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs, tisztelt hölgyeim és uraim, mert Magyarországnak szüksége van ezekre a kiegyensúlyozott nemzetközi kapcsolatokra.
Amikor néhány napja Magyarországra látogatott Hszi Csin-ping, Kína teljhatalmú ura, a magyar rendőrség újfent vegzálta a tibeti aktivistákat. A Telex erről is kérdezte Orbán Viktort, aki a korabeli parlamenti csörtét felidézve, hű maradt 2011-es önmagához: „Itthon véleménynyilvánítási szabadság van, de az ideérkező vendégeket megilleti a vendégjog. Ezt a két jogot kell összehangolni” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: nem engedik meg, hogy a Magyarországra érkező vendégek látogatásának értékét lerombolják, ezért „térben elválasztják a tiltakozókat és a vendég üdvözlését.”
A Sólyom László-féle Alkotmánybíróság talán legfontosabb alapjogvédelmi döntése, a 13/2013. (VI. 17.) AB. határozat nyomán ma is felhívható 30/1992. (V.26.) AB. határozat foglalkozott az orbáni „két jog” ütközésének esetével: „Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.”
Jelen esetben azonban szó sincsen két jogról: a miniszterelnök által emlegetett „vendégjogot” ugyanis az Alaptörvény nem ismeri. Ebben a döntésben a testület azt is rögzítette, hogy a véleménynyilvánítási szabadság egy „kommunikációs anyajog”, kapcsolódik hozzá a gyülekezési jog is. Az Alkotmánybíróság ugyanitt fejtette ki az úgynevezett szükségesség-arányosság tesztet is. („Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.”)
Ez azóta belekerült nem csak a „látható alkotmányba” (Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés), hanem a hatályos gyülekezési törvény 13.§ (1) bekezdésébe is. A 30/1992. AB. határozat egyik örökérvényű tétele pedig arról szól, hogy a kommunikációs jogok a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védik, mert egyedül ez felel meg annak az ideológiai semlegességnek, amelyen az 1989–90-es rendszerváltó alkotmányozás alapult. Amikor a 2006-os rendőrterrort követően „a szabadság városát” vezető Demszky Gábor a többi között az erősítők helyhatóság engedélyeztetését írta elő, az erről szóló fővárosi rendeletet indítványomra az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A ma is hivatkozható 4/2007. (II.13.) AB. határozat ezt mondja ki:
A gyülekezési jog alapján megtartott rendezvények elválaszthatatlanul kapcsolódnak a demokratikus nyilvánosság értékéhez, e rendezvények teszik lehetővé, hogy a polgárok a politikai folyamatot kritikával illessék, tiltakozásukkal befolyásolják. (…) „Egy demokratikus társadalom nem választhatja a tiltakozás elnémításának, szükségtelen és aránytalan korlátozásának útját: a politikai szabadságjogok korlátozása nem csak azokat sújtja, akik élni kívánnának jogaikkal, hanem a társadalom egészét, így azokat is, akikre hivatkozással az állam a jogkorlátozás eszközéhez nyúl.
Az orbáni „térben elválasztásról” a Kúria május 13-án ítéletet mondott és – keresetünknek helyt adva – az arról szóló rendőrségi határozatot megsemmisítette. A kúriai döntés elvi tartalma így szól: „Ha a gyülekezési hatóság a közrend védelme érdekében korlátozza a gyűlés megtartását, határozata indokolásában értékelnie kell, hogy a gyűlés mennyiben érinti a közrendet, a korlátozás vagy megtiltás nélkül milyen mértékben sértené azt, továbbá, hogy az enyhébb korlátozások – ha van ilyen – miért nem vezetnének eredményre. Mindezen szempontok okszerű értékelésével a korlátozás szükségességét és arányosságát alátámasztó határozat felel meg a gyűlés megtartásának feltételeit előíró döntéssel szemben támasztott törvényi követelményeknek.”
Orbán Viktor korábban maga jelentette be, hogy Magyarországon nem lesz Gáza melletti szolidaritási tüntetés.
A jogállami működésnek az a lényege, hogy a legitim módon meghozott szabályok – és különösen az alkotmányos játékszabályok – mindenkire, így a számunkra ellenszenves és szimpatikus nézeteket képviselő személyekre is egyformán érvényesek, továbbá feltétlenül – értsd: a hatalom aktuális érdekeitől függetlenül – érvényesülnek, tehát akkor is áthághatatlan korlátot jelentenek a hatalom számára, ha a korlát áthágása pillanatnyilag jó ötletnek látszik. Orbán a feltétlenül érvényesülő, áthághatatlan korlátokat akkor sem szereti, ha azokat éppenséggel ő állította fel.
Az Orbán-kormány joggal háborodott fel néhány hete, amikor egy belga progresszív polgármester nemes egyszerűséggel betiltotta és karhatalmilag akadályozta Orbánék NatCon konferenciáját. Csakhogy a brüsszeli woke-őrültet pontosan ugyanaz zavarta, ami Orbánt a Tibet és a Gáza melletti, avagy a lezárások elleni tiltakozásoknál, hogy tudniillik a gyülekezési szabadság a közvetíteni kívánt véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.
A magyar kormány autoriter fellépése a tibeti tiltakozókkal szemben más szempontból is éppen az Orbán által hivatkozott magyar külpolitikai érdeket hitelteleníti. Az Alaptörvény D.) cikke ékesszólóan írja, hogy Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.
Ki fogja komolyan venni a magyar álláspontot a kárpátaljai magyarság önrendelkezését vagy a székelyföldi autonómiát illetően, ha a magyar kormány nem csak nem teszi szóvá a tibetieket, kurdokat érő elnyomást, a karabahi etnikai tisztogatást, de az elnyomó vendégnek még azzal is kedveskedik, hogy eltünteti a szeme elől az üldözöttekért való kiállást?
A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.
