Összetartozunk?
Inkább összetartozzunk, mint össze-vissza tartozzunk. Az érzés nagyon erősen jelen van, mint a búvópatak, mindenhonnan előkerül. Az erőtér kisebb-nagyobb közösségek között is működik. A Népfőiskola azért izgalmas hely, mert itt ezt az összetartozást mindig megtapasztalom. Meghirdettünk például egy kollégiumot a Kárpát-medence lakóinak 20 és 40 éves kor között. Mi az első, ami történik? Egy Magyarország-térkép előtt mindenki berajzolja, honnan jött. Aztán elmondja, milyen kötődése van más településekhez. Ekkor szinte mindig ki szokott derülni, hogy másnak ott született a nagymamája, aztán jönnek sorra a kötődések. Másfél óra múlva ez a pár ember kezd összetartozni.
Novák Katalin az erdélyi Nagykárolyban avatta fel Kölcsey Ferenc szobrát. Az államfőt magyarellenes tüntetés várta, „Erdély román föld” skandálással fogadták. A román média arról írt, hogy Novák megjelenésével provokálta a magyarellenes nacionalistákat. Később a Szatmár megyei Művelődési Igazgatóság megbírságolta a polgármesteri hivatalt, mert a szobron a Himnusz harmadik sora is szerepel, de csak magyarul. Ezek az események igazán nem az összetartozást segítik elő.
Ezek múló dolgok, semmitmondó történések, nem olyan lényegesek, mint amekkorára itt-ott felnagyítják. Az a fontos, hogy elnök asszony erős és intenzív kapcsolati rendszert épít ki mindenfelé. Az természetes, hogy közben ilyenek is történnek.
Miért természetes?
Mert az eseményekből kikövetkeztethető, hogy ilyen reagálások is lesznek. Lesz a jövőben is, ahogy korábban is voltak hasonlók. A környező országok részéről előjöhetnek olyan reflexek, amelyekben benne vannak az elmúlt évtizedek ilyen-olyan történései.
Milyen történései?
Szélsőséges megnyilvánulások mindig vannak, akár a román politika részéről is. Az ilyesmit a nagypolitikának kell kezelni, a magyar külpolitikának pedig lereagálni. De nem azzal, hogy visszavág, hanem úgy, hogy a gazdasági kapcsolatokat erősíti, és azt keresi, ami összeköt.
A Mi Hazánk a minap azt javasolta, hogy járjon büntetőjogi védelem Trianon emlékének, ezért módosítsák a Büntető törvénykönyvet: aki nem tiszteli a békediktátum „gyászos emlékét”, ugyanolyan büntetést kapjon, mint az, aki nyilvánosan tagadja a nemzetiszocialista, kommunista rendszerek bűneit. Az erdélyi események ez a kategória?
Kerüljön a javaslat a parlament elé, aztán meglátjuk. A téma amúgy engem nem így, ebben a formában foglalkoztat. Az egész ügyet az Alaptörvénnyel megegyező módon látom.
2011 áprilisában villant át az agyamon, hogy a rendszerváltás valójában akkor kezdődött. Az, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, számomra fordulópontot jelentett.
Pedig 1993-ban Áder János éppen az ellenkezőjét hangoztatta annak, amit aztán a Fidesz megszavazott. Hosszan sorolta, miért nem támogatja a párt a választójog kiterjesztését a határon túli magyarokra: ne döntsenek ország belpolitikai ügyeiről olyanok, akik nem élnek itt és nem itt fizetnek adót, sokaknak nincs kötődése az országhoz, nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága, nőhetnek a választás költségei.
Annak, hogy korábban ki mit mondott, nincs jelentősége. Nem jó ezekre az ügyekre így visszautalni.
A választójog szempontjából mennyiben volt más a helyzet 1993-ban, mint 2011-ben?
Voltak olyan célok és törekvések, amelyekről később kiderült, hogy fölöslegesek voltak.
Melyek voltak ezek?
1987-ben a lakiteleki találkozón Nagy Lászlót idéztem 1956-ról: „A torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viseljük belül, és az újabb torokra mért ütés végzetes, önmegsemmisítő lehet”. Azaz úgy kell megszerveznünk a következő éveket, hogy nem szabad hibáznunk.
Ez volt fölösleges? A Fidesz korábban hangoztatott, saját mondataiért támadja most az ellenzéket.
Eltelt húsz esztendő. Később át is fogalmaztam Nagy Lászlót úgy, hogy „a torkon vágott rendszerváltás pirosát és gyászát viseljük belül, és hogy nem lett végzetes az újabb torokra mért ütés, az az elmúlt közel tizenkét esztendő kétharmados összefogásának köszönhető.” A rendszerváltásról volt egy jövőképünk, de nem kaptuk meg hozzá a támogatást.
A Fidesz szerint 1993-ban annyira más volt politikai helyzet, hogy ezért nem támogatták a javaslatot?
Erről a Fideszt kellene megkérdezni.
Ön is Fideszhez tartozik.
Nem vagyok Fidesz-tag. Igaz, és ez politikatörténeti abszurd, közben a választókerület elnöke vagyok. De ennek ellenére nem fogom elemezni a Fidesz elmúlt éveit.
Pedig az összetartozás ügyében lenne mit elemezni. 2020 áprilisában Kövér László a Magyar Demokratának azt nyilatkozta: „A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propaganda-hadjáratát Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata.”
Az ellenzék sokrétű, többféle ága-boga van. Nem csak az az ellenzék, amelynek tagjai ott ülnek a parlamenti széksorokban. Az én helyzetem – a parlamenti ülés vezetőjeként – nagyon érdekes, mert látom a képviselőket. A testbeszéd pedig számomra sok mindent elárul. Azt is érzékelem, hogy az ellenzék épp hol repedezik és hol nem. De nem fogok erről beszélni, nem vagyok madárjós.
Visszatérve Kövérhez: ön szerint sem része az ellenzék a magyar nemzetnek?
Jogos az állítás. Aláírom, én is így gondolom. Van ugyanis az ellenzéknek egy olyan része, amelyik bomlaszt. Olyan gondolatok mögé áll, mint például az európai egyesült államok.
Ezért az elképzelésért nem a része az ellenzék a magyar nemzetnek?
Egy nemzet összetart. Hiszen széles körben, azonosan gondolkodó emberek közössége. Azokat, akik számomra elfogadhatatlan jövőképet szolgálnak, országlakóknak tartom. Itt élnek, de nem a nemzet részei.
A DK is része a „globalista, nemzetellenes hálózatnak”?
Igen, ők is.
Még kik?
Parlamenten kívüli pártok, egyesületek, alapítványok, NGO-k. Hadd ne soroljam, inkább emberekről van szó.
Gyurcsány Ferenc?
Gyurcsány Ferenc inkább egy kifejezés, sokkal több, mint egy személy.
Gulyás Gergely később egy Kormányinfón megerősítette Kövér László gondolatait, sőt szerinte még visszafogottan is beszélt.
25 éve vagyok a nemzetbiztonsági bizottság tagja. Minél többet ülök ott, annál kevesebbet tudok. De azért mégis több ismerettel rendelkezem, mint az átlag. Ezért úgy látom, még Gulyás Gergely is finoman fogalmazott. Hadüzenet nélküli háborúban élünk. Van egy törekvés, ami meg akarja változtatni a közösség nemzeti tudatát, és bele szeretné sodorni az európai egyesült államok világába.
Ami elvenné a nemzeti tudatot?
Brüsszel alapító atyái a szubszidiaritás elvét pontosan megfogalmazták: közösségben, kis településen vagy régióban, de mindenképp helyben dőljenek el a dolgok. Nekik viszont olyan jövőképük van, amelyik egyáltalán nem szolgálja a helyi közösségek érdekeit. Az alapító atyák célja egészen más volt, most forognak a sírjukban. Mi a keresztény alapelveket és értékrendszert képviseljük, miközben különböző technikákkal igyekeznek minket más irányba sodorni. Ezért jönnek a pénzek, célzott támogatások, ki tudja, milyen érdekek húzódnak mögötte. Néhány ilyen megnyilatkozástól eltekintve még vissza is fogjuk magunkat, mert nem akarunk pánikot. Jóval nagyobb a baj, mint ahogy azt akár Kövér László vagy bárki más megfogalmazta.
Mi az önök célja?
Az, hogy megváltozzon az Európai Parlament összetétele. Olyan uniós választás legyen, ahol nem fordulhat elő, hogy valaki bőröndben tartja a pénzt, majd lebukik. Minket meg különböző eszközökkel, technikákkal és rendeletekkel nagyítóval vizsgálnak. Mindezt csak azért, hogy föl tudjanak mutatni olyan történéseket, amelyek züllesztik az uniót. Mondom: a baj jóval nagyobb, mint amit a megnyilatkozásainkban mondunk. De vigyázunk rá, hogy ne nyissunk meg egyszerre több frontot. Most épp a soros elnökségből próbálnak meg minket kihúzni, miközben itt vannak azok, akik ezt előkészítik.
Műsor az egész?
Igen, műsor. Színház. Meg cirkusz. Csak sajnos olyan színház, aminek a drámáját átéljük, nem csak nézzük.
Cirkusz a parlament is? Többször előfordult, hogy az ellenzék bizonyos ügyekben nem kapott szót. Ilyen volt például épp Trianon századik évfordulóján tartott megemlékezés, ahol a Kövér László és Áder János ünnepi beszéde után a parlament megvitatta volna „a nemzetiségi önazonosság védelméről” szóló politikai nyilatkozatot. De a vitában az ellenzéki politikusok nem szólalhattak fel.
Nincs az emlékezetemben, hogy ne szólalhattak volna fel.
Pedig az MSZP-s Harangozó Tamás még módosító indítványt is benyújtott arról, hogy az ellenzéki frakciók vezérszónokai is elmondhassák véleményüket. De ezt elutasították.
Más formában meg tudtak szólalni.
Ilyen volt 2018-ban a „rabszolgatörvény” éjszakába nyúló vitája is. A szünetben bekapcsolva maradt mikrofonja, így hallani lehetett, ahogy segítőjével arról beszél, hogy lehetne véget vetni az ülésnek, hogy „mégse kelljen reggelig ott ülni”. A kollégáját felhívták, aki ezután azt javasolta önnek: a házszabály alapján mondják azt, hogy feleslegesen ismétlik magukat a felszólalók, így erre hivatkozva meg lehet tőlük vonni a szót.
A házszabály valóban kimondja: ha ugyanaz a felszólaló ugyanarról beszél, az elnök eldöntheti, ezt engedi vagy sem. Azt kérdeztem meg, hogy ez a szabály erre a helyzetre érvényes-e. Mondták, hogy igen. Ennyi. Pedig előfordult, hogy annak idején ellenzéki képviselőként reggelig vezettem az ülést. Vagy épp reggelig beszéltem. A NATO-csatlakozás vitájában például nyolc órán át tartott a felszólalásom. Felsoroltam a NATO-országokat, majd a nem NATO-országokat. Gál Zoltán levezető elnök megpróbált félbeszakítani azzal, hogy ez nem tartozik ide. Miközben odatartozott. Ezek a tapasztalatok arra tanítottak, hogy nagyon kell ügyelni a házszabályra.
Svédország például csatlakozna a NATO-hoz, de ennek ratifikálását a kormányoldal régóta nem tűzi napirendre.
Magyarország a NATO rendíthetetlen tagja. Ez a biztonságunk alapja. Teljesítjük a követelményeket, jelenleg komoly haderőfejlesztés zajlik. De a szövetségeseinktől elvárjuk, hogy tartózkodjanak a goromba és lejárató megnyilvánulásoktól. A háború miatt rendkívül feszült a helyzet.
Az önök által sértőnek titulált mondatokat nem lehet semmissé tenni, időhúzásra viszont bármeddig használhatók.
Azért szép gesztus lenne, ha a svédek nem állnának be abba a kórusba, amelyik Magyarországot diktatúrának nevezi, minden alap nélkül.
A kormánypárt korábban arra hivatkozott, hogy a ratifikálásról társadalmi vitára van szükség. Aztán arra, hogy a parlament túl elfoglalt. Aztán arra, hogy Magyarországot sértő mondatok hangzottak el svéd politikusok részéről.
Magyarország tekintélye az elmúlt időszakban a migráció miatt erősen megrongálódott. Ezzel ezt is próbáljuk helyreállítani. Éppen az uniós soros elnökség adhat lehetőséget arra, hogy bebizonyosodjon: a velünk szemben felhozott vádak alaptalanok.
Az Oroszországgal való kapcsolat megítélése is megváltozott. Sokak szerint Oroszország befolyása alá kerültünk, az orosz propagandát kommunikálja a kormány és a sajtója. David Pressman amerikai nagykövet a minap arról beszélt, hogy „Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát Oroszországgal. (…) Helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni, miközben az megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját, Ukrajnát”.
A parlamentben a magyar-orosz interparlamentális uniónak én vagyok az elnöke. Nagyon megrendít ez az iszonyú testvérháború, emberek tízezrei halnak meg. De ebben a helyzetben is találkoztam az orosz nagykövettel és érzékeltettem vele, hogy a békenyilatkozatot nemcsak aláírtam, de helyeslem is. Budapesten az orosz tannyelvű iskola nehezen éli meg a helyzetet, jóval nehezebben megy osztálykirándulásra. Ezért meghívtam őket, itt voltak, jól érezték magukat. Ebben az áldatlan, iszonyú nehéz helyzetben is keresni kell a megoldást, ami abban segít, hogy ne sérüljön minden. Azt pedig nem tudom elfogadni, hogy Nyugat-Európában elismert, magas szintű orosz művészeket, színtársulatokat ne fogadjanak, szerződéseiket felbontsák, vagy Tolsztoj műveit kivegyék a könyvtárból.
A kulturális szankciók elfogadhatatlanok. Ezt csinálta a hitleri fasizmus is.
Magyarország szankcióellenes retorikát folytat, majd rendre elfogadja azokat.
Nem mindegyiket. Sikerült olyan részeket kivetetni, amelyek az ország energiaellátását ellehetetlenítették volna. Azoknak, akik ott ülnek a brüsszeli parlamentben, úgy fest, fogalmuk sincs Európa térképéről. Nekünk nincs tengerünk, ahová a tartályhajók kiköthetnének.
Úgy tűnik, a kormány sem ismeri a térképet. Youtube-csatornáján a minap egy videóban a Krím-félsziget Oroszország részeként jelent meg.
Ki is javították. Akkor lenne komoly baj, ha nem reagáltak volna rá azonnal.
De csak azután tették, miután a helyzet diplomáciai bonyodalmat okozott.
Egy konzerv térképet vettek elő.
Konzerv térképet?
Remélem, hogy erről volt szó.
Nem egyszeri esetről van szó. Már 2019-ben amikor az M1 műsorában bemutatták, miként szállják meg a medúzák a Krím part menti vizeit, a felvételen végig az a felirat látszott: Krím-félsziget, Oroszország. Erre ukrán orgánumok hívták fel a figyelmet.
Ezek olyan műhibák, amelyeket nem szabad elkövetni. Ebben a zaklatott állapotban és állandó feszültségben jóval nagyobb a hibaszázalék.
2020-ban a Válasz Online interjút készített Antall József fiával. Antall György úgy fogalmazott: „Otthon állandó téma volt, hogy mennyire hiányzik a magyar politikából a külpolitikai gondolkodás, mennyire nem mérjük fel saját helyzetünket, súlyunkat és sérülékenységünket. Jellemző módon csapongunk a nagyhatalmakra jellemző öntudat, olykor arrogancia és az «elnyomott, szegény kis ország» végletei között.” Magyarország ennyire nem képes felmérni saját geopolitikai súlyát?
Ez egy buta gondolat. Éppen az ellenkezője történik. Nagyon is létezik egy több lábon álló, tartós, építkező, a pillanatnyi helyzethez is alkalmazkodni tudó külpolitika. Kelet és nyugat, észak és dél közötti kapcsolatokra alapoz, miközben a nemzet érdekeit képviseli.
2010 óta pedig van jövőkép, egy legalább három évtizedes program, amelynek pontos menetrendjét hónapról hónapra előre kialakították.
Mi ez a jövőkép?
Egy más unió. Olyan, ahol a választások után mások lesznek a személyi feltételek. Olyan, ahol a környező országokkal azt keressük, ami összeköt minket. Nyilván csepp a tengerben: itt a népfőiskolán 15–20 éve működik Németh László műfordítói tábor. Kis műhelyekben magyar, román, szlovák, szerb, ukrán nyelven is. A keleti nyitással jött a koreai, mongol és az orosz. Ezért mondom: kapcsolatok, kapcsolatok, kapcsolatok. A kulturális kapcsolatok ugyanis egy idő után átalakulhatnak bizalmi tőkévé, ami hatással lehet a gazdasági viszonyokra is. Nem lehet ezt kiskanállal méricskélni, de mindenképp fontos lehet a nagypolitikában is.
Úgy tűnik, az is lett. A főiskolán ugyanis megalakult a Keleti Nyitás Kollégiuma. A képzést ön mellett Keskeny Ernő korábbi moszkvai, későbbi kijevi nagykövet vezette. Egyesek szerint ennek is a befolyásszerzés a célja, éppen ezeken a kapcsolatokon keresztül. Így a kultúra és az oktatás területén oroszbaráttá lehet formálni az értelmiséget és a fiatalokat, akik aztán kulcspozíciókba kerülve terjesztik a Kreml ideológiáját.
A közvélemény formálására a népfőiskola kevés. Keskeny Ernővel amúgy 1989-óta barátságban vagyok, hiteles embernek tartom. Valóban nem csak orosz, de kijevi nagykövet is volt. És hatalmas kapcsolati tőkével rendelkezett. Ezen kívül én magam voltam a kezdeményezője a Tolsztoj Társaság megalakulásának, ami mai napig működik.
Igen, 2011-ben alapították, ön a tiszteletbeli elnök. Az alapító okirat szerint az egyik célja a „reális Oroszország-kép kialakítása a magyar közvéleményben”.
Mondom: mindez a kapcsolatok kialakítására alkalmas és azt erősíti, ami összeköt minket.
A sajtó sokat cikkezett arról, hogy nem sokkal korábban, 2009. november 16-án Budapesten egy energetika konferencián találkozott Orbán Viktor és Alexander Babakov oligarcha, az orosz duma képviselője, aki az amerikai külügyminisztérium közlései szerint régóta próbált orosz érdekek mentén külföldi politikusokat befolyásolni. 2010-ben, alig néhány nappal a második Orbán-kormány beiktatása után Oroszországban meg is alakult az Orosz–Magyar Baráti Társaság, amelynek egyik tagja Babakov lett.
A népi diplomácia nagyon nagy erő. De nem pártpolitikai erő. Igaz, egyik hatással lehet a másikra. Az, hogy a Magyarországon tanuló azeri diákok közül ötven eljön ide és hungarikumokkal ismerkedik, jó példa erre. Én is azt kértem tőlük, hogy hozzanak azerikumokat magukkal, amit mi is megismerhetünk.
Visszatérve: az előbb említett konferencia után néhány nappal, 2009. november 21-én zajlott az ominózus Orbán-Putyin találkozó. Azóta is mindenki találgatja, mi történhetett ott. Tény, hogy onnantól kezdve szinte minden területen megkezdődött a közeledés Oroszország felé.
Javultak a kapcsolatok, de mindezt a háború füstfelhőbe vonta.
Mekkora most az orosz befolyás Magyarországon?
A helyzet romlott. De ezt nem értékelem úgy, hogy kiszolgáltatott pozícióban lennénk. Az Orbán-kormány nagyon okosan a ‘90-es évek végétől, majd 2010-től úgy próbálta kiépíteni a kapcsolatokat, hogy Oroszország ne tudjon megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hozni minket, főleg az energetika területén.
A környező országok épp igyekeznek lecsatlakozni energetikailag Oroszországról.
Ez az ő dolguk, nem tudok vele mit kezdeni. A választások során máshol másfajta kormány került hatalomra. Itt viszont 2010 óta kétharmados többsége van a Fidesznek.
A futballban volt az aranycsapat, ez most a politikai aranycsapat.
Ez az aranycsapat sok éve nem támogatja az ügynöklisták nyilvánosságra hozását. Az LMP 27. alkalommal nyújtotta be az erre vonatkozó törvényjavaslatát, a Fidesz rendre minden évben leszavazza. Miért?
Én évekkel ezelőtt kikértem az anyagaimat, amelynek egy részét – 1500 oldalt – meg is kaptam. Vaskos iratköteg volt. Leültem, hogy szembenézzek vele. Szombat délelőtt volt, édesapám emlékére elkészítettem a rumos kávét, és olvasni kezdtem. Kézírás: megérkeztünk Lezsák Sándor tanyasi házához, jött a felesége, bemutatkoztam, Élő Ferenc vagyok. Te jó ég, Feri bácsi?! És mindent, szó szerint, részletesen leírt. A döbbenettől csak néztem. Negyedóra után nem tudtam tovább olvasni. Kihűlt a kávé is. Én meg azt mondtam, nem akarok ezzel többet foglalkozni.
Miért nem?
Mert nem hagyom magam felbosszantani. Bőven elég volt egyszer átélni. Majd egy vígeposzban megírom az egészet.
Így viszont hogyan lehet megismerni a történelmünket, aminek fontosságát hangoztatja?
Pont ezért a magam gyűjteményével és a régi MDF-es anyagaimmal együtt hoztuk létre Bíró Zoltánnal a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetet.
Kutatóintézetekből nincs hiány. A Fidesz és a nagypolitika hozzáállása viszont nem változik.
Hogy miért olyan nagy dilemma ez? Volt egy televíziós szakember, édesanyja szemműtétjét csak Svájcban lehetett elvégezni. Elment a tévé vezetőjéhez, hogy segítséget kérjen. Azt mondta, ebben az ügyben kizárólag Aczél elvtárs képes segíteni, az meg reménytelen. Azért megpróbálom, tette hozzá a tévé vezetője. Egy hét múlva fogadta Aczél elvtárs, majd kifelé menet csak úgy megemlítette, mikor lehet vinni anyukát a szemműtétre. Miután a televíziós szakember megtudta, csak úgy röpködött örömében a parlamentben. Másnap behívatták a székházba, két őr közölte vele, hogy itt tessék aláírni. Vajon mit csináltunk volna ebben a helyzetben?
A fiatalabb generáció így azonban talán soha nem fogja megtudni és megérteni a történelmünk ezen időszakát.
Én ott voltam Horváth Balázzsal 1989 egyik decemberi estéjén. Láttam, hogy égetik el a különféle titkosszolgálati anyagokat.
Mindez még mindig nem magyarázat arra, hogy a Fidesz miért nem támogatja akár a megmaradt akták nyilvánosságra hozatalát.
Én könnyen beszélek, felőlem hozzanak nyilvánosságra mindent. De vannak olyanok, akiket megzsaroltak. Nehéz eldönteni, kik azok, akik valóban a szolgálatoknak dolgoztak. Ez volt a helyzet amúgy 1848 után is. A Bach-korszak esetében is csak jóval később kerültek elő a levéltárakból a dokumentumok, amelyekből kiderült, ki volt besúgó a Pilvaxban.
Pedig a történelmi események és személyek bemutatását láthatóan nagyon fontos küldetésének tekinti. Szikora Róberttel Zsuffa Tünde könyvéből az ön szövegével készült musical Árpád-házi Szent Erzsébetről, Ég tartja a földet címmel.
Szikora Róberték eljöttek ide Lakitelekre, leültünk beszélgetni. Előkerült, hogy korábban Szörényi Leventével írtuk meg az Attila, Isten kardja című musicalt. Akkor Robiékkal felvetődött, hogy Zsuffa Tünde könyve alapján lehetne hasonlót alkotni. Mondtam, hogy ehhez nagyon jó rendező kell, fel is hívtam Cseke Pétert, aki rögtön igent mondott.
Átmennek az ilyen művekben megfogalmazott nemzeti, történelmi hősökről szóló üzenetek?
Az első bemutató az Erkelben volt, az 1500 néző 90 százaléka középiskolás és egyetemista volt. Robival hátra mentünk a színpad mögé, hogy megnézzük őket. Biztos voltam benne, hogy a diákok kezében lesz a telefon és nyomogatnak. Eleinte így is volt, csak úgy villogott minden a nézőtéren. Rémülten nézünk egymásra Robival. De öt perc múlva már figyeltek, a végén pedig tomboló taps volt.
Cseke Péter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy olyan fiatalokat válogatnak a szerepekre, akik maguk is példaképek. Ez miért fontos?
A hozzáállása, munkája legyen példaértékű, és akarja nagyon a szerepet. Cseke Péter remek közösségszervező, jól válogatta össze a szereplőket.
A minap derült ki, hogy sok független színház nem kap állami támogatást. Olyanok is, amelyek jelentős nemzetközi sikereket értek el, több évtizedes, rangos szakmai múlttal, díjakkal rendelkeznek. 25 független társulat nyílt levelet írt az „Előadó-művészeti szervezetek támogatása 2023 program nyilvánosság előtt ismeretlen kurátoraihoz”. Így fogalmaznak: „Önök minden pályázatunkat elutasították, 0 forintot ítéltek meg nekünk minden egyes beadott tervünkre … Döntésük következményeként közös kultúránk egy fontos és elválaszthatatlan része, a független előadó-művészet semmisül meg. A programban önök az adófizetők pénzéről rendelkeztek így, nemcsak nekünk, kisemmizett szervezeteknek, hanem a széles nyilvánosságnak is joga van tudni döntésük indokait.”
Olyan nincs, hogy ne tudják, kik a kurátorok.
Pedig van.
Minden pályázatnak van kuratóriuma. Ez csak tévedés lehet.
Miért szól bele ennyire a politika a pénzek kiosztásába?
Ki szóljon bele, ha nem a politika? A függetlenek?
Hozzáértő és független színházi szakemberek.
Kik azok az igazán független szakemberek? Mindegyik függ valamitől. Olyan nincs, hogy független.
Állami támogatás nélkül önök sem tudnának működni, a komplexumra eddig több tízmilliárd forint közpénzt kaptak. Annak idején 2000-ben pedig úgy eladósodtak, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye váltotta meg az adósságukat, cserébe az ingatlanok az egyházmegye tulajdonába kerültek.
Azért próbálkozunk. Három kutat fúrtunk, vízzel fűtünk, megteszünk mindent, amit tudunk. De ettől még valóban kell az állami támogatás, ugyanúgy, ahogy egy színháznak, művelődési háznak. Igen, azóta még kaptunk egymilliárdot, de ebből több mint 300 embernek adunk munkát.
Ennyi szolgáltatás – jurták, footgolf, kemping, hotel, wellness, lovarda, obszervatórium – ellenére miért nem tudnak a piacról megélni?
Mondjon egy művelődési házat, amelyik piacról tud megélni.
Ilyen alapon minden művelődési háznak járna állami támogatás, mégsem így történik.
Nagyon sok kap is támogatást. A döntéshozók pedig eldöntik, melyiknek jár és melyiknek nem.
