Grúzia és az „idegen-ügynök törvény”

Balázs Péter: Magyar EU-elnökség a láthatáron

Idehaza még kevés szó esik a jövőre esedékes, immár második magyar EU-elnökségről, ám a bécsi Die Presse február végén megkondította a vészharangot: mi lesz, ha a jelenleg regnáló budapesti kormány foglalja el fél évre az Európai Unió legerősebb intézménye, a Tanács elnöki székét? A cikk szerint Orbán és csapata egyetlen alkalmat sem hagy ki annak bizonyítására, mily távol állnak a többi uniós tagállamtól, és mily közeliek számukra az orosz, a kínai és egyéb diktatúrák, illetve az amerikai szélsőjobboldal. A kérdés megfordítva is föltehető: lehet-e hatással Orbán illiberális kurzusára az európai szerep, habár a deviáns budapesti kormányzás eddig erősebbnek bizonyult az unió normatív erőfeszítéseinél. Egyáltalán mennyiben tudja befolyásolni az elnökséget betöltő tagállam az unió működését, illetve az EU szabálykövető tevékenysége az elnökség országát a hat hónap alatt?

Jakab György: A „politika” elrablása – a „politikum” visszaszerzése

A Magyar Orvosi Kamarát (MOK) a közelmúltban azzal a váddal illették a különböző kormányzati fórumokon, hogy „politizál”. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter például a 2023. február 25-i kormányinfón a Kamara tevékenységét „elfogadhatatlannak” nyilvánította, és arról beszélt, hogy „ha a Kamarában politizálni akarnak, akkor lépjenek be a nekik szimpatikus pártba. A kormány egyébként folyamatosan partnernek tekinti a kamarát.” A különböző kormányzati fórumok ezt követően egymást túllicitálva támadtak neki a tervezett kormányzati intézkedéseket opponáló MOK-nak: „az ellenzék (Gyurcsány) szekerét tolják”, „Soros”, „Brüsszel”, idegen országok vagy egy „titokzatos háttérhatalom ügynökei”, felforgatók, hazaárulók… egyszóval ellenségek. Az elmúlt évtized agresszív kormányzati magatartásának fényében szinte már azon sem lepődtünk meg, hogy minderre hivatkozva a Magyar Országgyűlés gyorsított eljárással törvényileg korlátozta a Magyar Orvosi Kamara korábban megszerzett jogosítványait – „a hatalommal való visszaélés” miatt, ami „veszélyezteti a magyarországi egészségügyi ellátást”.

Az igazán meglepő fejlemény azonban a másik oldal magatartása volt. A MOK honlapján megtalálható hivatalos állásfoglalás tiltakozik az ellen, hogy „minden kormányzati fórum a hamis vádakat ismételgeti, megkísérelve a politikai mezőbe rántani” a Kamarát. Lényegében ezt erősíti meg a MOK vezetője, Kincses Gyula, aki egy interjújában a politizálás kormányzati vádjáról többek között a következőket mondja: „Kategorikusan kikérem magamnak! Az, hogy a kormánynak bizonyos rendelkezéseit szakmai vagy érdekvédelmi alapon bírálja valaki, annak semmi köze a politikához.” Mintha természetesnek (normálisnak) gondolnák a rájuk kényszerített szerepleosztást, amelyben fölülről mondják meg, mit jelent a politizálás, mit jelent politizálni. Ebben a fogalmi térben nem lehet szó egyenrangú párbeszédről. A kormányzat húzza meg a politikai érdekérvényesítés legitim határait – akár a jogosítványok radikális elvonásával, akár megfélemlítéssel. A Kamara képviselői legfeljebb magyarázkodhatnak, hogy ők bizony nem politizálnak, csak politikasemleges szakmai és érdekvédelmi tevékenységet folytatnak.

Irakli Kobalia: Hogyan szabadultak meg a grúzok az „idegen ügynök”-törvénytől?

Március 7-én a tbiliszi parlament kormányzó többsége, két összefonódó párt, a Grúz Álom és Népi Hatalom képviselői megszavazták az „idegen ügynökökről” szóló, nagy vihart kavaró törvényjavaslatot. Tették ezt magabiztos határozottsággal, ügyet sem vetve arra, hogy a jogszabály tervezetét sokan elítélték, bel- és külföldön egyaránt követelték, hogy a törvényhozás gondolja át újra. A szövegben az állt, hogy azok a média- és civilszervezetek, amelyek pénzeszközeik több mint húsz százalékát külföldről kapják, kötelesek lennének külföldi befolyást képviselő ügynökökként regisztrálni magukat. Ha nem tartják be az előírást, első lépésben további pénzügyi ellenőrzésnek lennének kitéve, és súlyos bírságot kellene fizetniük.

Ami valódi szándékát és hatását illeti, a törvényjavaslat megfelelt a hírhedt orosz előképének. Biztonsági, átláthatósági és homályos hazafias ürügyekkel a független média és a civilszervezetek megbélyegzését segítené azáltal, hogy idegen ügynököknek minősítené őket. Ezt a címkét általánosan megalázónak és denunciatívnak tartják. Nemcsak további bürokratikus korlátok járnának vele, hanem várhatóan a hazai demokráciaellenes csoportok megszégyenítő kampányai sem maradnának el. Sokatmondó, hogy a törvény nem az orosz propaganda szócsöveit vagy a külföldi hatalmak tiltott projektjeit venné célba s érintené elsődlegesen, hanem a nyugati demokráciafejlesztő programokból finanszírozott, nyíltan működő civilszervezeteket. Amikor a törvényt végül visszavonták, a moszkvai funkcionáriusok fejezték ki nyilvánosan aggodalmukat a kudarc miatt. Normális esetben ez félreérthetetlen és ugyanilyen különösen kompromittáló jelzés lenne bármely, megbecsülésre számot tartó grúz kormány számára.

Már március 10-én, a kezdeti tagadás ellenére a parlament kénytelen volt ad hoc ülést összehívni, majd ezen leszavazni s így visszavonni a törvényjavaslatot. Ez a fordulat a hatalmon lévő pártok számára éppoly drámai volt, mint amennyire fájdalmas politikailag.

Oroszország csak elavult háborúra képes – James O’Brien nagykövettel Fóti Tamás beszélget

James O’Brien ügyvéd és diplomata, 2021 októberében jelölték az amerikai külügyminisztérium szankciókoordináló hivatala élére. Tisztségét áprilistól tölti be, amikor már javában zajlott az Ukrajna elleni orosz agresszió. Mire képesek a szankciók? Ki tudja-e kerülni azokat Oroszország? A szankciós politika célja csökkenteni Oroszország harci képességét: egyrészt exportbevételeinek mérséklésével, másrészt igyekszik gondoskodni arról, hogy ne jusson hozzá a stratégiailag fontos termékekhez. Egyúttal azonban a Nyugat szem előtt tartja a globális piacok működésének fenntartását is: az orosz energiahordozók vagy például a műtrágya kivitele fontos a déli félteke országai és a feltörekvő gazdaságok számára. O’Brien részt vett a Daytoni megállapodás tető alá hozásában és fiatal jogászként az egykori Jugoszlávia által elkövetett háborús bűnök kivizsgálásában – úgy véli, az orosz háborús bűnösök elszámoltatása is meg fog történni.

Széky János: Zöldgombosok

Sokan biztosan emlékeznek rá, hogy az EU-tagságról folytatott népszavazás kampányában volt egy ilyen óriásplakát: „Nyithatok cukrászdát Bécsben?” Már akkor is rengeteget gúnyolódtak rajta, de ha meggondoljuk, ez réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban történt, ahol és amikor a Magyar Köztársaság (létezett ilyen) kormányának nem volt saját propagandaminisztériuma, viszont a szerződtetett piáros magáncég számára mi sem volt természetesebb, mint hogy a bécsi cukrászdanyitás csábító távlat lehet egy olyan társadalmi csoport számára, melynek a szavazataira az EU-tagsághoz szükség van. Hát tévedtek. Pontosabban fogalmazva: feltételezték, hogy Magyarországon kellően sok – és vonzó modellt képvisel – az olyan kis- és középvállalkozó, aki terjeszkedni szeretne akár gazdagabb országokban is, ehhez pedig van forgatható tőkéje vagy könnyen hozzájuthat hitelhez.

Tévedtek. Nem azért, mintha fátum, a világmindenség gyémánttörvénye volna, hogy mezei magyar vállalkozó nem nyithat cukrászdát Bécsben, hanem az volt a hiba, hogy a kérdés megfogalmazója nem akarta észrevenni: az adott pillanatban, 2003 elején uralkodó gazdaságpolitika ténylegesen a hazai kis- és középvállalkozók ellen dolgozott. A piárügynökség megbízója, a Medgyessy-kormány éppen fedezet nélküli osztogatással foglalatoskodott, vagyis az államadósság növelésével, maradandóan rombolva a magyar gazdaság növekedési és fejlődési esélyeit.