Belföld

Geszti Péter szerint közös üggyé, grunddá vált az oktatás

VÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
VÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
A szövegíró, reklámszakember szerint ez a „Mi vagyunk a Grund!” sikerének titka gyerekek, szülők és tanárok között.

Geszti Péter a Szemléleknek azt mondja, a Mi vagyunk a Grund! azért vált a tanárok melletti demonstrációk jelképes dalává, mert nagyon egyszerűen szól a hazaszeretetről.

Könnyű vele azonosulni diákként, tanárként, szülőként, magyarként. (…) Ezen felül pedig ott a lényeg: az összetartozás bátorsága, az együttlét biztató ereje, egy »ügy« végtelen fontossága, amitől egy csapat vagyunk, és kiállunk egymásért, a közösségünkért.

Szerinte lehet, hogy kötelező olvasmányként valaki nem rajongott Molnár Ferenc művéért, A Pál utcai fiúk mégis az örök ifjúság szívszorító regénye, a dal pedig ezt tudta szinte SMS-formátumú rövidségben megragadni.

A fülbemászó melódia együtt zúgható, kiáltható, és így a dal túlmutat talán önmagán is: »Miért félnénk? Miért élnénk, ha nem egy álomért?« Ez az álom persze mindenkinek mást jelenthet, de ezen az őszön közössé vált

– tette hozzá. A Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által jegyzett vígszínházi musicel egyik szereplője, Tóth András is úgy véli, a dal már túlnőtt rajtuk.

A hazaszeretetről sok szó esik a közéletben, pedig inkább a szívekben kellene jelen lennie… A magyarság és a haza nem egy földrajzi fogalom, hanem minket, mindannyiunkat jelent, függetlenül attól, hogy kedveljük-e az országunkat vagy sem, hogy boldogok vagyunk benne vagy sem, és pláne semmi köze a magyarságnak és a hazaszeretetnek ahhoz, hogy ki hova szavaz.

A színész külön kiemelte, a darab végén együtt énekelnek a vörösingesek, a Pál utcaiak, Janó és Rácz tanár úr.

Korábban Geszti Péter közösségi oldalán arról írt, hogy tanári diplomája dörömböl a fiókjában, amikor a tanár (Rácz tanár úr) kevesebbet keres, mint a biztonsági őr (Janó, a grund őre), sok egykori évfolyamtársa, akikkel együtt járt az ELTE tanárképzőjére, még mindig tanít, miközben ő nem volt elég bátor, hogy pedagógusnak menjen, mert pedagógusnak lenni hivatás, mint az orvoslás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik