Belföld

Súlyos sikkasztássorozat a Wallisnál: vádat emeltek a több száz milliós ügyben

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
230 millió forintot sikkaszthatott el egy autóértékesítő, aki 25 megvásárolt gépkocsi árát lovasította meg az ügyészség szerint. A férfi a pénz egy részét elkaszinózta.

Vádat emeltek a Wallisnál történt visszaélések ügyében, amelyek nyomán még 2020 februárjában kezdett nyomozásba a BRFK – értesült a 24.hu.

A Fővárosi Főügyészség hétfő reggel egy közleményt is kiadott, amelyben nem nevesítette ugyan a kereskedőt, ám információink szerint arról az esetről van szó, melynek nyomán korábban több cikket is írtunk. Korábban a BRFK is jelezte a 24.hu-nak, hogy két és fél után lezárták a nyomozást, az eset már az ügyészségen van. Az ügyészségi közleményben megfogalmazott részletek miatt is egyértelmű, hogy a Wallisnál történtekről van szó.

Az ügyészség közleménye a vádemelésről

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki gépkocsi-értékesítő munkája közben százmilliókat sikkasztott. A vádirat szerint a vádlott, egy 27 éves férfi értékesítőként dolgozott egy gépjárműkereskedő cégnél. Munkaköréből kifolyólag joga volt a gépkocsikat átadni a vevőknek, és tőlük a vételárat készpénzben átvenni, amit azonban köteles lett volna a házipénztárba vagy a cég bankszámlájára befizetni. A férfi 2019 áprilisa és 2020 januárja között úgy értékesített 24 járművet, hogy azok – összesen több mint 223 millió forintos – vételárát elsikkasztotta, megkárosítva így az értékesítő céget. A személygépkocsikat az esetek többségében átírták a jóhiszemű vásárlók nevére, azonban a vádlott az átvett összegeket nem fizette be munkáltatójának, hanem azokból magának vásárolt autókat, nagy értékű műszaki cikkeket és ruhákat, valamint eljátszotta kaszinóban és online sportfogadáson. A vádnak tárgya még egy eset, amikor a vádlott 8 millió forint vételárat úgy vett át egy gépkocsiért, hogy azt ígérte, az ügyintézési határidő miatt egy hét múlva jelentkezik, azonban a vételárat ekkor is magára költötte, a gépkocsit pedig nem adta át.

 

Az ügyészség a férfival szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat börtönre ítélje, és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a cég kártérítési igényét is bírálja el érdemben az elkövetési érték erejéig, valamint kötelezze a vádlottat a 7,5 millió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére is.

A 24.hu által feltárt történet lényege az, hogy 2019 nyarától kezdve mintegy fél éven át, összesen 25 gépkocsival történtek tisztázatlan dolgok a Wallis Könyves Kálmán körúti telephelyén, ahol a cég használtautó-kereskedése található. Korábbi cikkünkben rendőrségi beszámolókra hivatkozva felidéztük: 2020 januárjában, amikor év eleji leltárt tartottak a Wallisnál, a használt kocsik, döntően BMW-k ellenőrzésének eredménye sokkolta a cég munkatársait. A belső nyilvántartás szerint a meglévők mellett még 24 autónak kellett volna ott állnia a kerítéssel körbevett, sorompóval, kamerával és őrbódéval felszerelt parkolóban, csakhogy nyomuk sem volt.

Hosszú időn át nem volt világos, mi történt pontosan, az érintett kocsikat lefoglalták a tulajdonosoktól, és ezeket sokáig egy rendőrségi telepen tartották.

Arról, hogy mi történhetett, két megközelítés alakult ki:

  • volt egy olyan változat, miszerint a kocsikat illegálisan kivitték a telepről, majd eladták őket.
  • És volt egy olyan változat is, hogy minden rendben történt, azaz normális vásárlások zajlottak, csak a végén az egyik értékesítő egyszerűen zsebre tette a pénzt.

A főszereplő mindkét verzióban egy wallisos értékesítő, T. Z. volt.

Korábbi cikkünkben azt írtuk minderről: „a vevők azt mondják, kifizették, átíratták a nevükre a kocsikat, amelyeket a rendőrség februárban lefoglalt, így ha történt visszaélés, az a Wallis belügye, nekik semmi közük hozzá, ezért kérik vissza az autójukat. A cég viszont azt állítja: a kocsikat az egyik értékesítő munkatárs okirat-hamisítással vitte és adta el anélkül, hogy az értük kifizetett pénz a Wallishoz került volna. Erre hivatkozva ők is igényt tartanak a gépjárművekre. Így a hatóságoknak kell eldönteniük, kiadják-e az összesen két tucat lefoglalt (nagyjából 300 millió forint összértékű) autót, és ha igen, kinek.”

Az ügyészség vádemelése a Wallis-ügy kérdésére alapvető választ ad. A nyomozás arra jutott, hogy a kocsikat a vevők jóhiszeműen szerezték és fizették ki, az értékesítő munkatárs ugyanakkor az autókért kapott pénzt elsikkasztotta.

Mindazonáltal korábbi cikkünkben több forrással is beszéltünk, akiknek a története kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, mégis hogy vihetett véghez egyedül egy közel fél éven át tartó sikkasztássorozatot valaki egy akkora cégnél, mint a Wallis, úgy, hogy semmilyen belső kontroll nem jelzett a hosszú hónapok alatt, arról nem is beszélve, hogy az értékesítőnek volt felettese, aki eszerint semmit nem érzékelt a történtekből.

Az egyik autótulajdonos például azt mondta a 24.hu-nak, amikor arról kérdeztük, hogy, milyen körülmények közt vásárolta meg azt a használt BMW-t, amelyet aztán lefoglalt a rendőrség: „Egy újsághirdetés nyomán mentünk be a Wallishoz. Tízmillió forint alatti vétel volt, a foglalót a letartóztatott értékesítőnek adtam, oda az asztalára, a fennmaradót később a kasszába fizettem egy hölgynek. Nem adott róla papírt, mert azt mondta, hogy Z.-nek nem kell. Az volt a mondás, hogy nem kell róla papír, mert benne lesz az adásvételiben. Megbíztam a Wallisban, úgy voltam vele, ott veszek kocsit, ahol kell. Végig ott voltak körülöttünk más wallisos kollégák is. Mi baj lehet? Aztán visszavittem a kocsit, mert voltak vele műszaki problémák. Meg is szerelték, ezt is Z. intézte. Akkor sem tűnt fel, hogy az autót, ahogy a cég állítja, a tudomásuk nélkül vitték el? Ott szerelték a tőlük korábban ellopott kocsit? Ez valami vicc?” Egy másik forrásunk azt mondta: „Ott fizettem ki, egy hölgy megszámolta a kasszában, de nem kaptam bizonylatot. Nagyot hibáztam, igaz, de nem hittem, hogy ennek lehet később jelentősége.” Egy harmadik forrás pedig elmondta, a banki hitel törlesztése miatt nekik is egy hetet kellett várniuk, az autót a Wallis területén vették, és az eredetvizsgálaton túl a cég az átírásban is segített nekik.

Kapcsolódó
Wallis-ügy: vezetők és újabb munkatársak is feltűnnek a több száz milliós botrányban
Dokumentumok alapján próbáljuk rekonstruálni, mi történt a Wallisnál, amelynél közel 300 millió forint értékben elkövetett sikkasztás gyanújával nyomoz a rendőrség. Két tucat drága autó sorsa a tét.

A vádlott – aki korábban a nyomozás egyetlen gyanúsítottja volt – eddig nem tett vallomást, korábban előzetes letartóztatásban volt, jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozás ugyanakkor nem derített ki olyan részletet, amely alapján felmerült volna bűntárs vagy tettestárs segítsége: azaz a vád szerint az értékesítő egyedül követte el tettét.

Az is fontos részlete a történetnek, hogy a nyomozás végére a tulajdonosok – tudomásunk szerint egyetlen kivétellel – visszakapták a korábban lefoglalt gépkocsijukat, amit a Wallistól vásároltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik