Belföld

„Ha mégis lesz építkezés, hatezer ember a testével fogja védeni a területet”

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Bár az Öreg-tó partjára tervezett luxususszálloda ügyében kiírt népszavazás érvénytelen lett, a beruházás ellen küzdő civilek harca mégis több szempontból sikeresnek mondható.

Most vagy soha érzés lengte be Tatát, ahogy közeledett az Öreg-tó partjára tervezett luxusszállóról szóló népszavazás napja. A vasárnapi voksolást megelőzően több helyi is arról beszélt lapunknak, hogy bár nem foglalkoznak politikával, szavazni sem voltak áprilisban, de az Öreg-tó érdekében szervezett népszavazásra elmennek, egy nagymama pedig egyenesen kijelentette, hogy odaláncolja magát az Esterházy-lovardához, ha engedélyt kap a szállodaprojekt. Autósok matricákon hirdették a referendumot, többen felajánlották az ingatlanjukat hirdetési felületnek, és volt, aki maga ácsolt állványt az óriásplakátnak.

Varga Jennifer / 24.hu

Ma már tudjuk, a népszavazás végül 40 százalékos részvétel mellett érvénytelen lett, de a szervezők álláspontja szerint egyáltalán nem volt sikertelen, és nem csak azért, mert rég nem látott egységbe kovácsolta a tataiakat.

Szalay Ildikó közel két évet dolgozott azon, hogy mozgalmával, a Stop Avalonnal megakadályozza, hogy luxusszálló épüljön az Öreg-tó partjára. Az aktivistát végigkísértük a szavazás napján.

Több mint 60 órája nem aludtam

– mondta találkozásunkkor, aztán belekezdett a robotba. Ildikó és az aktivisták vasárnapja azzal telt, hogy szavazásra bírják azokat, akik nem érezték fontosnak, hogy véleményt nyilvánítsanak a tó partjára tervezett szálloda ügyében. Találkozásunk után nem is nagyon tudtunk szót váltani, rögtön az önkéntesek felé fordult, hogy kiadja a feladatot:

 Itt az idő, hogy megvédjük Tatát, megvédjük a demokráciát!

Varga Jennifer / 24.hu Szalay Ildikó az Öreg-tó partján 2022. július 31-én.

A Hell Energy cégcsoport ötcsillagos szállodakomplexuma ellen életre hívott, két éve egy Facebook-csoportból kinövő mozgalom alapítójának szavait több tucat aktivista leste, akik az ország különböző részeiről sereglettek Tatára. Volt, aki biciklire pattant, mások hangosbeszélővel vagy szendvicsemberként vágtak neki a városnak, de a többség csak bekopogtatott valakihez vagy leszólított egy arra járót, hogy meggyőzze.

Szalay Ildikó maga is szinte minden szembe jövőt megállított, megkérdezte, hogy volt-e már szavazni, és ha nem, addig folytatta, amíg legalább egy együttérző mosolyt ki nem csikart, de többnyire sikerült elérnie, hogy azok is a szavazókörük felé vegyék az irányt, akik nem tervezték.

Ellenérvek

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 15 milliárd forintból 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene az Öreg-tó partján. Szerintük a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhat a hotel, és közel száz embernek adna munkát. A projektet ellenzők azt kifogásolták, hogy semmiféle egyeztetést nem történt a helyiekkel vagy a szakmai szervezetekkel a tó környékét alapvetően meghatározó beruházásról. A hotel miatt szerintük veszélybe kerülnek az Öreg-tó környzeti értékei, amelyeket két nemzetközi garancia, a Natura 2000-es besorolás és a Ramsari-egyezmény is véd. A beruházás érintené az Esterházy-istálló műemlék épületét, amelyből étterem lenne, a szállodafejlesztés és a működtetés is károsítaná a környezetet. A szálloda által vonzott emberek és főleg az autók miatt megszűnne a nyugalom, a levegő tisztatáságára is rossz hatással lenne, és nem utolsósorban a tópart látképét is nagyban befolyásolná a luxusszálló. Bár a beruházó később finomított a terveken, kisebb és „zöldebb” szállodát ígért, ez nem győzte meg a tiltakozókat. Tata történetének legnagyobb tüntetésén a szervezők szerint háromezren demonstráltak a luxusszálloda ellen.

 

Varga Jennifer / 24.hu A szálloda tervezett helyszíne

Reggel 9-kor, tehát három órával az urnanyitás után még csak ezren szavaztak arra jogosult 20 560 tatai közül. Többen vidékről érkeztek vissza, a vasútállomáson találkoztunk egy idős házaspárral, ők a balatoni nyaralásukat szakították meg, hogy hazajöjjenek szavazni, egy nagymama pedig a Budapesten élő unokájánál tett látogatását fogta rövidebbre, hogy leadja voksát.

Napközben szakadó eső és orkánerejű szél tette próbára a helyiek szavazókedvét. Bori a mozgássérült mopedjével érkezett a szavazásra kijelölt iskolába, majd széles mosollyal az arcán vágott át a tócsákon, miután leadta a szavazatát. „Az első pillanatban eldöntöttem, hogy mindenképpen eljövök szavazni. Ahogy megláttam bejelentést, tudtam, hogy tenni kell a szálloda ellen” – mondta, hozzátéve, ezelőtt senkinek sem jutott eszébe, hogy bármit építsen erre a partszakaszra, de most komolyan tart attól, hogy a maga természetességében pompázó Öreg-tó környezete már nem lesz olyan, mint amilyennek megszokta és szereti.

Varga Jennifer / 24.hu

Hasonló okokból érezték fontosnak a szavazást Szentessyék.

Attól tartunk, hogy Tata Firenze vagy Velence sorsára jut. Nem szeretnénk, ha a lakók elveszítenék a várost. A szálloda miatt olyan emberek érkeznének ide, akik nem önmagáért szeretik Tatát, nem a városért élnek. Így is ellepik hétvégente a tó környékét a vendégek, sokszor csak este tudunk kijönni sétálni egyet. Ha megépül a szálloda, még ennyire sem lesz lehetőségünk

– mondta a házaspár teljes egyetértésben.

Szalay Ildikónak nem ment simán a szavazás. A Stop Avalon alapítóját majdnem nem engedték be a szavazóhelyiségbe, mivel a mozgalmát hirdető póló volt rajta. „Így nem lehet szavazni!” – közölte az egyik delegált, aztán persze kiderült, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy valaki egy feliratos pólóban adja le a voksát.

Varga Jennifer / 24.hu

Ez is mutatta  nehéz dolga van annak, aki élére akar állni az Avalon elleni harcnak, ami sokszor olyan, mintha nem egy szálloda, hanem egy szélmalom ellen folyna. Hiába a tataiak lelkesedése, több nehezítő tényező is akadályozta a népszavazás sikerességét.

A népszavazás kiírását megfellebbezte a projektet korábban teljes mellszélességgel támogató önkormányzat, majd amikor sikerült elérni a referendum kitűzését, a szavazás napját a nyári főszezon közepére időzítették. Az információ áramlása sem volt optimális, bár a civilek alaposan kidekorálták Tatát, volt olyan aktivista, aki fényreklámon hirdette a kívánatos szavazási magatartást, éppen az Öreg-tó partján nem volt lehetőség információhoz jutni a voksolásról.

Varga Jennifer / 24.hu

A tó körül épülhet egy gigantikus szálloda, de plakátot nem lehet kirakni

– mondta Szalay Ildikó, aki a fia unszolására hozta létre a Stop Avalon nevű Facebook-csoportot, ami később mozgalommá nőtte ki magát, és politikaformáló erő lett. Az elmúlt időszakban az alapító életét szinte teljesen kitöltötte az Öreg-tóért vívott harc, a közel két év alatt sokszor kellett őt nélkülöznie a családjának.

Legalább a fiam megtanult főzni…

– jegyezte meg büszkén, de némi keserűséggel. A fiú 16 éves volt, amikor elindult a tiltakozás, de a luxusszálloda ügye annyira elhúzódott, hogy mára elég idős lett ahhoz, hogy részt vegyen a szavazáson.

A nehezítő tényezők ellenére délután beindult a szavazókedv, ám hiába a nagy hajrá, bő két órával az urnazárás előtt már látni lehetett, kisebb csoda kellene ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen. Picivel a hét óra után Ildikó arról számolt be, hogy nagyjából kétezerrel kevesebb szavazat érkezett a szükségesnél: a népszavazás érvényességéhez 10 281 voks kellett volna, ám csak 8300 tatai voksolt, így kevéssel 40 százalék fölött volt a részvétel. Ugyanakkor a végül jogilag érvénytelen népszavazáson az ikszelők több mint 93 százaléka a beruházás ellen szavazott.

Varga Jennifer / 24.hu

Ha ekkor még érezhető is volt némi csalódottság Szalay Ildikó hangjában, percekkel később elillant.

Sokan azt mondták, hogy az ötezer voks elérhetetlen, amikor elértük háromezret, már folyamatosan csörgött a telefonom, rengetegen gratuláltak. A népszavazás eredménye politikai felhatalmazást ad nekünk. A tataiak döntöttek: nem akarnak luxushotelt az Öreg-tó partjára. Lehet, hogy jogilag érvénytelen lett a népszavazás, de ha mégis lesz építkezés, hatezer ember a saját testével fogja védeni a területet!

– fejtette ki.

A civilek szimbolikus győzelmet arattak a beruházást sokáig támogató polgármester, Michl József felett is. A Fidesz-KDNP-s városvezető hivatalban maradására 5010-en voksoltak a 2019. októberi önkormányzati választásokon, a szállodaprojekt ellen majdnem háromezerrel többen, nagyjából 7800-an.

Vasvári Tamás / MTI Michl József

Ildikó szerint már a népszavazás ténye is sikerként értékelhető, elvégre eddig nemhogy Tatán, de Magyarországon sem tartottak még olyan referendumot, amelyet kizárólag civilek kezdeményeztek.

Gerébi Ákos önkormányzati képviselő szerint ez a népszavazás többről is szólt, mint az Avalon-ügy, „az alkotmányos jogainkról, a demokrácia működéséről, és arról is, hogy sorsunkat döntően meghatározó döntésekről nélkülünk ne szülessen döntés”, és hasonlóan gondolkodott Magyar György is, az ügyvéd szerint „július 31-én minden felelősen gondolkodó tatai lakosnak az urnáknál van a helye, mert a jelenlegi politikai helyzetben elképzelhető, hogy erre most van utoljára lehetőségük”. Ezzel arra utalt, hogy egy júliusi törvénymódosítás alapján jogorvoslati kérelem esetén az Alkotmánybíróság mondhatja ki a végső szót egy helyi referendumról.

Varga Jennifer / 24.hu

A tatai népszavazás azt is megmutatta, hogy, ha egy a természeti értékek védelmére irányuló kezdeményezés szervezettséggel találkozik, akkor képes tömegeket megmozgatni, ez pedig több civil szervezet számára is fontos tanulság lehet. Nem véletlen, hogy a Stop Avalon anyagi és szakmai segítséget is kapott a Balaton, a Fertő tó, a Tatai Öreg-tó és a Velencei-tó védelmére alakult Nagy Tavak Koalíció tagjaitól.

A népszavazás képes volt pártállástól függetlenül egy táborba terelni a tataiakat, kormánypárti és nem kormánypárti egyszerre küzdött a tóért, még ha előbbiből kétségtelenül több volt is a beruházást támogatók között

– mondta Szalay Ildikó.

A Stop Avalon alapítója elmondta, nem állnak le, „figyelnek, mint a vadászkutya”, és, ha bármilyen, a népszavazás eredményével ellentétes javaslatot nyújtanának be, egyből lépnek, már megvannak az eszközeik.

A polgármester színe változása

Hogy Michl József álláspontjának változása mennyiben köthető a mozgalom, illetve a helyiek erejéhez, azt lehetetlen megmondani, de tény, hogy a tataiak egyre erőteljesebb és egységesebb harcával párhuzamosan a polgármester is egyre kevésbé állt ki a beruházás mellett.

A kormánypárti városvezető korábban egyértelműen támogatta a hotel építését, de az utóbbi hónapokban már óvatosabban fogalmazott. Korábban még arról is szó volt, és a szálloda tervezett helyével szomszédos telket közterületté minősítik, hogy út vezessen a hotelhez, a városvezetés az idén tavasszal viszont befejezte a helyi építési szabályzat felülvizsgálatát, ami után nem engedélyezték az Avalon-csoportnak a terület nagyobb beépíthetőségét.

Michl száznál is több kérdést intézett a beruházóhoz, melyekre nem kapott választ, és a szavazás hetében már azt mondta a 444.hu-nak, hogy nincs terv, amiről véleményt kellene mondania. Vasárnap azt mondta az MTI-nek, hogy

a népszavazáson a tataiak nagy számban vettek részt, de a többség látta, hogy az önkormányzat korábbi határozata már elébe ment a problémának.

A népszavazás eredményétől függetlenül – de főleg azzal együtt – kijelenthető, hogy a mozgalom kétéves tevékenysége után csökkent a valószínűség annak, hogy a tópartra tervezett hotel megépül. Michl hétfőn sajtótájékoztatót tartott, melyen – a civilek elmondása szerint, cikkünk megjelenésig ugyanis más nem számolt be az elhangzottakról – elismerte, hogy a népszavazás eredményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Bíró Péter / 24.hu

Ha ezt elfogadjuk sikernek, akkor rövid időn belül több győzelem is született a természeti értékeink vs. gigaberuházások csatában. A múlt héten derült ki, hogy visszavonta a Somogy Megyei Kormányhivatal a Club Aliga-beruházásra kiadott környezetvédelmi engedély, mivel a cég nem kíván élni azzal, és felülvizsgálja a teljes beruházást. Korábban a Fertő tóhoz tervezett beruházást is leállították pénzhiány miatt.

A tatai népszavazás sikerességét már a helyiek is kezdik értékelni, Szalay Ildikó azt mondja, hétfő reggel nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy valaki ne gratulált volna neki.

Főleg attól tartottak, hogy elveszítem a lelkesedésemet. De ez nem fog megtörténni. Az embereken is azt látom, hogy a kezdeti csalódottságot felváltotta az optimizmus.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik