Belföld

Megszavazták Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

Miután hétfőn Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztéséről döntött a mentelmi bizottság, kedden a parlament is megszavazta a fideszes politikus mentelmi jogának a kiadatását. Ez egyben azt is jelenti, hogy így már a nyomozással is haladni tudnak a hatóságok, mert ameddig élt a mentelmi joga, addig nem lehetett kihallgatni Völnert.

Hargitai János a bizottság elnöke a szavazás előtt elmondta, hogy Polt Péter azt indítványozta, hogy a fideszes politikus mentelmi jogát az országgyűlés függessze fel. Elmondta, hogy az ülés előtt Völner zavarosnak és elnagyoltnak nevezte az indítvány. Ez talán túlzás Hargitai szerint, de

ennél csak jobb indítványokkal találkoztam, ezt nem érzem ilyennek

– mondta, de „a döntésük az, amit a közvélemény vár tőlük”, tette hozzá. Hargitai elmondta, hogy a Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak, de ők csak 67 millió forintot számoltak össze. Megismételte, hogy szerinte sok a pontatlanság, de ezt csak a bíróság előtt lehet majd bebizonyítani. Völner Pál nem szólalt fel, mivel nem volt jelen az ülésen.

A kormánypárti képviselők – miután az ellenzékiek nem vettek részt az ülésen – végül 128 igen szavazattal megszavazták Völner felfüggesztését.

Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész. Polt a beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.

A mentelmi bizottság hétfőn támogatta a legfőbb ügyész indítványát Völner mentelmi jogának felfüggesztéséről. Völner nem jelent meg az ülésen, de egyetértett a döntéssel. A bizottság elnökének írt levelében azt állította, hogy a legfőbb ügyész indítványának számos pontja valótlan állításokat tartalmaz, ezekre a nyomozóhatóságnak fog reagálni, miután a parlament is felfüggeszti a mentelmi jogát, és így hivatalosan is meggyanúsíthatják.

Kapcsolódó
A 83 milliós kenőpénz után kétszer is kaphat végkielégítést Völner Pál
Ehhez csak annyit kell tennie a képviselőnek, hogy nem mond le, hanem kibekkeli a mandátumából hátralevő pár hónapot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik