Közélet

Völner Pál: A Legfőbb Ügyészség indítványa zavaros, elnagyolt, ellentmondásos

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

Nem vesz részt az Országgyűlés Mentelmi bizottságának ülésén Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium múlt héten lemondott államtitkára, akit a Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsít.

A kormánypárti politikus a parlamenti bizottság elnökének, Hargitai Jánosnak december 10-én írt levelében az olvasható, bár megkapta az értesítést az ülésre, azon nem kíván részt venni, egyben kérte Hargitait, hogy döntsenek mentelmi joga kiadásáról.

Völner azt írta:

A Legfőbb Ügyészség általam is megismert tartalmú indítványa meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi.

Ezt a jogi véleményt védője, Papp Gábor ügyvéd is megerősítette, aki a politikus levelét eljuttatta lapunknak.

Völner Pál arról is írt:

A Legfőbb Ügyészség indítványa engem érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozóhatóság részére fogok reagálni.

Mint írta, az ügyészség megkeresése nincs teljesen összhangban azzal a közleménnyel, melyet a közvélemény december 7-én ismerhetett meg.

Kapcsolódó
A legfőbb ügyész hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Fidesz-kormány államtitkárát
Polt Péter kezdeményezte Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés elnökénél.

Ennek ellenére – fűzte hozzá – kifejezett személyes érdeke, hogy a nyomozás során szerepét, ártatlanságát mielőbb tisztázhassa,

ezért feltétel nélkül támogatja mentelmi joga kiadását. 

A Legfőbb Ügyészség múlt kedden közölte, hogy kezdeményezik Kövér László házelnöknél Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert a gyanú szerint hosszabb időn át, rendszeresen 2-5 millió forintot kapott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak.

Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti – írták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik